110. Debrecen, 1849 január 24. Kossuth kiáltványa az ország törvényhatóságaihoz az önvédelmi harc kedvezőre fordult kilátásairól …

Teljes szövegű keresés

110.
Debrecen, 1849 január 24.
Kossuth kiáltványa az ország törvényhatóságaihoz az önvédelmi harc kedvezőre fordult kilátásairól és a tennivalókról.
Ez a kiáltvány két változatban került kiadásra. Az első, alábbi szöveg Fejér, Tolna, Somogy, Baranya, Zala, Veszprém és Vas megyéknek, valamint Pécs, Fejérvár, Nagykőrös és Kecskemét városoknak ment el:
[Virrad uraim! – A szabadságért küzdő népek Istene megszentelte harczosaink lelkét és megáldó elszánt bátorsággal az ellenségre emelt karjaikat.
Ahol csak ellenséggel találkoznak, ez időszerint mindenütt győzelem koszoruzza vitéz bajnokaink haza szerelmét.
Görgey tábornok a bányavárosokat csaknem megszállott Schwarzenberg, Hurbán és Götz seregen visszavervén, a bányavárosokat a nemzetnek biztosította.
Az ütközetben maga a vezér Schwarzenberg nehéz sebet kapván – sebében Váczon meghaltnak mondatik.*
Talán a jan 17-i mosóczi összecsapás során történhetett ez, mikor Aulich hadosztálya visszaverte Götz tábornok csapatait. Schwarzenberg megsebesüléséről, a Görgey seregének vonulását ismertető források nem szólnak, magának Görgeynek is Szemere írja meg jan. 22-i levelében, mint szállongó hírt. (O. Lt. Görgey-család iratai 13. fasc.)
A Klapka ezredes parancsnoksága alatt álló felső tiszai hadsereg f. hó 22-én Tarczalnál és Liszkánál Schlick táborát megverte és futásra kényszerítette, f. hó 23-kán pedig Bodrog-Keresztúrnál újra megfutamtatá.*
A Honvédelmi Bizottmány jelentését Klapka győzelméről l. alább, 111. sz. alatt, 209. s köv. l.
Bem tábornok felső erdélyi serege folyvást győzelmesen halad előre, Puchner főseregét jan. 18-kán Gálfalvánál tökéletesen szétverte, 19-kén már Nagy Selykig nyomult, több ágyúkat és több hónapokra az egész hadsereget eltartható élelmi tárakat foglalván el az ellenségtől, 20-kán már Nagyszebent, az erdélyi pártütés fészkét elfoglalandó, miről minden órán várják tudósítását.*
Bem győzelmi jelentéseit l. a Közlöny jan. 23-i és 25-i számában.
Perczel tábornok serege f. hó 23-kán Szolnokból az ellenséget visszavervén, s Abony és Szolnok között az áruló Ottinger seregén győzedelmeskedvén, Szolnok, a tiszai vidék egyik kulcsa ismét birtokunkban van.*
A Honvédelmi Bizottmány jelentését Perczel szolnoki győzelméről l. a Közlöny jan. 25-i számában.
Általában ügyünk, hála a népek Istenének, szerencsésebb fordulatot vőn.
Midőn ezeket hazafiúi örömmel sietek tudatni a megye közönségével egyszersmind felhívom önöket uraim a nemzet nevében, buzdítsák, lelkesítsék fel a népet, rendezzék, szedjék össze alakított csapataikat, összpontosítsák erejüket s támaszkodva az eszéki seregre, tartsák készen az erőt szembeszállni az ellenséggel s megtartani a hazának e megyét addig is, míg, amint fenebb elsoroltak nyomán teljes reményünk van, hadi működéseinket a Túladunára is irányozhatjuk. Biztos reményünk van ezt mihamarább tehetni.
Tegye magát a megye gróf Batthyány Kázmér seregparancsnok s teljhatalmú országos biztos úrral érintkezésbe – Eszék a túladunai operatiok tűzpontja. Ha ezen és a mai napról hasonló szellemben felhívott szomszéd megyék lelkes népe a haza iránti szeretetben, akaratban megvédeni saját tűzhelyét összeolvad s Nemegyei táborvezérkari őrnagy vezérlete alatti derék sereggel egyesül, segíttetve az eszéki sereg által, nem csak megvédheti magát, de megsemmisítheti az azon vidéket fenyegető ellenséget.
Elszántság uraim és csak rövid kitűrés – és mentve lesz az ezredéves szent föld – mellyen kívül nincsen számunkra hely – s a melyen élnünk kell, de élni csak szabadon akarhatunk.
A haza megmentésének munkája – nagy munka. Minden ép kart működésre hív, minden áldozatot igénybe vesz, de a megmentett hazának jutalmazása is nagyszerű leszen azok irányában, kik érte áldozának.
Ezeknek előrebocsátásával kellő foganatosítás végett a következő rendeletek adatnak a nemzet nevében a megye közönségének tudtára.*]
V. ö. a kiáltvány végéhez fűzött megjegyzéssel.
1. Az ellenség ha valamelly vidéket megszáll, császári biztosokat szokott a megye vagy város, vagy több törvényhatóságok vidéke kormányzatára kinevezni. És fájdalom akadnak magyarok, kik az illy megbízást a hazánk szabadságát eltipró ellenség kezéből elfogadják. Ezek a nemzet nevében honárulókká nyilvánítattnak, s e törvényhatóság közönsége s összes népe utasíttatik, hogy az illy honárulókkali érintkezéstől óvakodjék, sőt a körülmények szerint velök a szerint is bánjanak.
2. Történik, hogy megyei s városi tisztviselők az illy császári biztosok által hivatalos foglalatosságokra felszóllíttatván, azt készségesen teljesítik.
Voltak idők, s nem ollyan régen, hogy a megyék tisztviselői inkább fogságra hagyták magokat vezettetni, hogy sem a törvényes király által bár, de törvénytelenül tett parancsoknak végrehajtásához segédkezet nyújtanának.
A gyenge és félénk ember, ki becses személyét a polgári kötelességnél többre becsüli, meghajolhat a hatalom erőszaka előtt annyira, hogy a haza ellensége ellen cselekvőleg semmit sem teszen – ez is erkölcsi vétek, bár törvény büntetése alá csak akkor esik, ha nem valódi, hanem szinlelt erőszaknak engedett. De arra, hogy valaki a haza ellenségének tettleges szolgálatokat tegyen, a mint becsületes ember magát nem kényszerítteti, úgy ha elvállalja a kívánt tettleges szolgálatot, árulási bűnt követ el a haza ellen.
Alkotmányos országban a közigazgatás lényegéhez tartozik, hogy tisztviselő, a ki törvénytelenséget cselekszik, magát még törvényes felsőbbségének parancsával sem mentheti, mint nem mentheti magát a szolga ura parancsával, ha ez neki gyilkosságot parancsol. Mennyivel inkább vétkezik tisztviselő, ki megesküdött a törvényre, az alkotmányra, ki a nemzetnek hűséggel tartozik, s ki mégis annyira elvetemedik, hogy a haza ellenségeinek rendeleteit hajtja végre, a haza szabadágának elnyomására, s magát, ki a megye vagy város szabadon választott tisztviselője volt, idegen zsarnokság eszközévé alacsonyítja. Annál fogva a nemzet nevében kijelentetik:
a) Aki az ellenség, vagy annak biztosaitól hivatalt elvállal, az honáruló, annak engedelmeskedni, őt hivatalnoknak tekinteni tilalmaztatik, sőt azzal mint honárulóval kell bánni.
b) Aki törvényesen már ez előtt megkezdett hivatalát az ellenség uralma alatt is folytatja, az minden tetteiért személyesen felelős a nemzetnek, s ha akármit teszen, mi a nemzet jogaival és szabadságával ellenkezik, azért a törvények értelmében lakolni fog. S lakolni különösen honárulás vétkével, ha a népet s községeket, mellyeket a hazafiúi kötelesség teljesítésében vezetni kellene, a hazánk szabadságát s nemzetünk lételét elnyomni törekvrő ellenség iránti hódolatra unszolja, vagy épen fenyegetésekkel kényszeríti, s az ellenség számára a népet akár pénzadó fizetésre, akár élelmi szerek kiszolgáltatására kenyszeriti.
Az illy embert, ki alkotmányos úton nyert hivatalával az ellenség zsoldjában ekkint visszaél, a nép ne csak tisztviselőnek ne tekintse, hanem rablónak, fosztogatónak, honárulónak tekintse, s vele a szerint bánjon.
3. Egy országot nem lehet meghódítani, ha a nép hazájához hű marad. Azzal ámítgatják a népet, hogy ha bármelly népes községbe csak 10–20 embert küld is be az ellenség, annak kénytelen a nép engedelmeskedni, különben nagyobb erő jön ellene, s az pusztítani fog. – Akik így ámítják a népet, azok az árulással határos bűnt követnek el. Ha látja az ellenség, hogy a nép a legkisebb erőmutatásnak, 10–20 fegyveres ellenség parancsának, vagy csak megérkezése fenyegetésének is meghódol, úgy kényelmesen egy pár száz emberrel meghódíthatja az országot; de ha látja, hogy a nép az ő száguldó csapatait a mint kell és lehet, agyonveri, elfogja, akkor az ellenség kénytelen egész erejével együtt maradni, nehezen mozdul és éhen vesz el. Kötelessége tehát a törvényhatóságnak s tisztviselőknek arra ügyelni, hogy amelly községben az ellenség kisebb csapatjai jelennek meg, azt a nép fogja el, vagy irtsa ki hazánk szent földjéről. Nem fog e miatt a nép kárt szenvedni, mert az ellenség ha látja, hogy a nép el van határozva magát oltalmazni, nem könnyen merészel a nép közé kalandozni, s magára szorítva ütközet nélkül is elvész, kis idő alatt, de ha valahol mégis e miatt kárt szenvedne, a nemzet annak megtérítését biztosítja.
4. Az ellenség által megszállott helyekre nyereségvágyból élelmi szereket, vagy takarmányt önként eladás végett bevinni, honárulási vétek büntetése alatt tilalmas.
5. Ha az ellenség valamelly vidékhez vagy községhez nagyobb erővel közelg, s nincs a közelben nemzeti hadsereg, melly azt vissza vethetné; a népnek kötelessége minden élelmi szereket és takarmányt az ellenség elől eltakarítani, s a mit el nem takarít, azt elégetni, semmivé tenni, inkább hogysem az ellenség kezeibe kerüljön. Az ekint szenvedett kárt a nemzet megtéríti. Ha a nép ezt teszi, az ellenség éhen kénytelen elveszni.
6. Ahol a nemzetnek hadereje a közelben nincs, ott a népnek szabad csapatok által kell az ellenséget nyugtalanítani, hogy soha pihenő órája ne legyen. Ezen csapatok, ha meglephetik az ellenség kisebb csapatait, tegyék azokat semmivé, ha meg nem lephetik, vagy nagyobb erőre találnak, lármázzák fel, oszoljanak szét, egy előre meghatározott helyen ismét gyűljenek össze, s kezdjék újra a nyugtalanítást, minden éjjel, midőn az ellenség mozdulni nem mer, mert a vidéket s az előtte álló nép erőt nem ismeri – a nép ellenben, nagyobb erőveli találkozás esetében bizton szerte oszolva hátra vonul, mert minden ösvényt, minden bokrot ismer.
Ha a nép ezt teszi, s mindig és mindenütt teszi, az ellenséget összeroskadtatja a fáradság alatt s nagy csata nélkül is elveszti.
7. Ahol pedig a közelben a nemzetnek hadserege van, ott a népnek kötelessége tömegestől felkelni, s a hadsereg munkálódásait az által gyámolítani, hogy tömegeivel az ellenséget túlszárnyalja, s ez által erejét megoszlatja, és a honvédsereg győzelmét megkönnyíti, kisebb csapatait megrohanja, élelmi társzekereit elfogja, előhaladását utak, hidak elrontásával, töltések átmetszéseivel (a nemzet hadvezére utasításai szerint) vizek kieresztésével stb. gátolja és nehezíti.
A nemzet hadseregei győzhetlenek, ha a nép által ekkint támogattatnak.
8. A ki az ellenségnek seregeink állásáról hírt viszen vagy mond, az halál fia. A ki ellenben az ellenség állásáról a nemzet hadvezéreit értesíti, az a nemzet által megjutalmaztatik.
9. Amelly megyének, vagy kerületnek főhelyét az ellenség megszállja, vagy megszállni fenyegeti, azon megye köteles a maga székhelyét biztosabb helyre áttenni; s ha kell vándorolni faluról falura, még csak egy szabad hely van a megyében vagy kerületben, s ha ez is elfoglaltatnék, át kell költöznie a közigazgatással ideiglenesen a szomszéd törvényhatóságba, mert az ellenség csak földet foglalhat el, a hatóságnak magának fenn kell maradni, a hatóság kebelén felül is. Volt idő például, hogy Pest megyét a török birván, Pest megye Füleken tartott szabad törvényes gyűléseit, de tartotta. A megyei hatóságnak nem szabad megszűnni, vagy az ellenség kezébe kerülni, míg egy talpalatnyi föld van, mellyet a magyar szabad hazájának nevezhet. Így például túl a Dunának Eszék, Dunán innennek Komárom, Pest megyének Kalocsa, vagy a hős lelkületű solti járás bármelly más városa, – a Tisza – Duna közt fekvő vidéknek Szeged, stb. a hatósági gyakorlatra biztos menedéket nyujt.
Ezek azon rendeletek, mellyeknek pontos teljesítését s vele a haza megmentését, a kormány nevében nemcsak megvárja, hanem meg is kívánja, s a köteles engedelmességet számba venni el nem mulasztandja.
A honvédelmi bizottmány
Kossuth. s. k. fogalmazványa. O. Lt. OHB 1849: 1022.
A Kecskemétnek küldött ered.
tiszt. Bács-Kiskun megyei Közlevéltár, Kecskemét 1849.
Ugyanezt a rendeletet január 25-i kelettel megküldte az OHB Magyarország valamennyi törvényhatóságának, városi és községi előljáróinak, egyes tisztviselőinek a [ ]-be tett bevezetés elhagyásával, a következő bevezető sorokkal:
Az alkottmányos szabadsághoz hű, lelkes magyar népnek saját tűzhelye s az által a nemzeti függetlenségének az azt eltiporni szándékozó ellenség irányában megvédése körül teendőkre, s eljárásának irányos hatása végett a kormány a nemzet nevében következő rendeleteket tart szükségesnek ezennel kibocsátani.
A kiáltvány ebben a formájában 1018. sz. alatt szerepel az OHB fogalmazványai között és megjelent a Közlöny jan. 26-i számában is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT