IV.
204IV.
Októberi támadásaival mindenesetre azonnal célt ért, mivel az eleddig halogató Ulászló mindjárt fogékonyabbá vált a fegyverszünet eszméjére, s valamikor október végén–november elején Törökországba küldendő követét is kiválasztotta – ismét csak – Raguzai Félix személyében.48 A tapasztalt diplomata 1512. november 20-án még Budán időzött,49 feltehetőleg azért, mert nem szűntek a határvillongások, s közben némi eredményt hoztak a magyar visszacsapások is. Nem tudjuk, végül mikor kelt útra, de annyi bizonyos, hogy legkésőbb április első felében már a távoli Burszában tartózkodott. Itt érte el az Ahmed elleni döntőösszecsapásra készülődő Szelimet.50 Raguzai tárgyalásairól csak szétszórt adatok maradtak fenn, de ezekből és két újonnan előkerült levélből nagyjából rekonstruálni tudjuk a tárgyaló felek szándékait és a megbeszélések menetét. Úgy tűnik, hogy Raguzai Ulászló nevében fegyverszünetet ajánlott, de bizonyos feltételekkel. Mindjárt az első kihallgatáson követelte, hogy a szultán „adja vissza Moncastrot és más magyar területeket”, amin nyilván a múlt év végén és ez év elején elfoglalt várakat és tartozékaikat értette. Szelim, méltón hírnevéhez, a követelésen vad dühbe gurult, és elrendelte, hogy vágják le a követ orrát és füleit, és zavarják haza. Raguzait a nagyvezír mentette ki szorult helyzetéből; nagy nehezen megértette a szultánnal, hogy a nemzetközi jogot ilyen durván megsérteni nem szokás. Szelim ekkor úgy módosította parancsát, hogy Raguzai lovának farkát vágják le, s a követet ekképpen megszégyenítve indítsák útnak hazafelé. Az uralkodóállítólag a következőket mondta a távozásra felszólított követnek: „Mondd meg a te uradnak, hogy személyesen viszem el neki azoknak a földeknek a kulcsát!”51 Hogy e hadüzenettel felérő nyilatkozat elhangzása után mi történt, azt nem tudjuk, de abból a tényből, hogy Raguzai a június 20. előtti napokban vagy héten tért vissza Budára, csak arra következtethetünk, hogy a követet mégsem zavarták el, s a tárgyalások folytatódtak.52
48 Wenzel G.: i. m. II. 231. A magyar és a lengyel király fontolgatja a megegyezést: Acta Tomiciana II. 130–131. No CXXIX. Zsigmond Ulászlónak, 1512. október.
49 Wenzel G.: i. m. II. 232.
50 I Diarii di Marino Sanuto. XVII. Venezia, 1886. 12. hasáb, az 1513. szeptemberi bejegyzések között. A vonatkozó rész Ciprusról érkezett beszámolókat tartalmaz Szelim és testvérei küzdelméről. Ezekből kitűnik, hogy Raguzai még az április 24-i jenisehiri csata előtt megérkezett a szultánhoz.
51 Uo.
52 A Budán állomásozó velencei követ 1513. június 20-i jelentésében adja hírül megérkezését, Wenzel G.: i. m. II. 237–238.
Ugyanerre mutat, hogy valamikor tavasszal Raguzai három levelet kapott Budáról, melyek közül az egyik további utasításokat tartalmazott. Ez a levél különös módon török fordításban maradt ránk, noha kifejezetten Raguzainak szólt. Nem alaptalan a gyanú, hogy Szelim parancsára szedték el a futártól vagy a követtől, bár semmi oka nem volt rá, hogy titkokat keressen benne.53 Ulászló ugyanis olyan utasításokat közölt az eredetileg nyilván latin nyelvű levélben, amiket a követnek mindenképpen a szultán elé kellett terjesztenie. 205A király a következőket írta: I. Miksa német–római császár követet és leveleket küldött hozzá Budára, s arra kérte, hogy a törökökkel létesítendő barátsági szerződésbe – Magyarországéval azonos feltételekkel – őt és országait is foglaltassa bele. Miksa kérésének eleget téve továbbítja Raguzainak a császár két, Szelimhez írott levelét, s utasítja: a szerződést úgy kösse meg, hogy abban Miksa ugyanúgy szerepeljen, mint a magyar király. Miksa említett levelei közül a Szelimnek szóló„barátságlevél” (muhabbet–name) szintén fennmaradt, ugyancsak török fordításban.54 A császár ebben mindenekelőtt gratulál a szultánnak, s örömmel nyugtázza – Szelim bizonyára elégedetten olvasta e sorokat –, hogy apja jóváhagyásával foglalta el a trónt. Kifejezi óhaját, hogy a Bajeziddel fennállott barátság köztük is fennmaradjon, s megbízza képviseletével az ott tartózkodó magyar követet, aki szóban további részletekkel fog szolgálni. Reméli, hogy jó híreket kap majd a szultántól.
53 Istanbul, Topkapi Sarayi Müzesi Arşivi. A jelzet a fotón lemaradt. Ld. az 1. sz. mellékletben.
54 Istanbul, Topkapi Sarayi Müzesi Arşivi, 6143. Kelte: 1513. február 2. és 8. között. A levelet és a datálással kapcsolatos megjegyzéseket ld. a 2. sz. mellékletben. Miksa második levelét, amely állítólag egy általános barátsági nyilatkoztatot tartalmazott, nem találtuk meg.
Ez a várakozás azonban hiábavalónak bizonyult. Pedig Miksa kérése és Ulászló együttműködési készsége nem jelenthetett újdonságot a szultáni udvarban, hiszen Miksa török kapcsolatait már mintegy két évtizede jobbára Ulászló„intézte”. Egy 1498. évi magyar követutasításból tudjuk, hogy Ulászló korábbi török békéi Miksára is kiterjedtek, noha a Habsburg uralkodó formailag nem csatlakozott azokhoz.55 Miksa először 1496-ban lépett kapcsolatba a szultán egyik megbízottjával, 1497–98-ban pedig a két uralkodó kölcsönösen követet küldött egymáshoz. E barátkozás eredményeként 1498. augusztus 1-jével egyéves fegyverszünet jött létre közöttük.56 Miksát ennek ellenére belevették a három évre szóló oszmán–magyar fegyverszüneti egyezménybe, s ezt 1511-ig minden hasonló megállapodásban megismételték.57 Bár Miksa – Ulászló nagy bosszúságára – időnként saját embereit is elküldte a szultán udvarába (így például 1504-ben, 1506-ban, 1511-ben), nyilvánosan inkább a magyarok közvetítését vette igénybe, ha békét akart szerezni a szultántól. Ennek fő oka az volt, hogy a keresztes háború ideológiájával és retorikájával szívesen élő Miksa így könnyebben elháríthatta a törökkel való paktálás gyakran felmerülő vádját, azonkívül „keleti” ügyekben szívesen hagyatkozott az e téren sokkal tapasztaltabb magyar diplomáciára.58 Miksa követei utoljára l511-ben fordultak meg a Portán, de küldetésük – a barátságos fogadtatás ellenére – eredménytelenül zárult. A szultán nem járult hozzá Miksa csatlakozásához a magyarok fegyverszünetéhez, s a követek azt sem tudták elérni, hogy Bajezid leállítsa a 206Horvátország és a Krajna elleni támadásokat.59 Miksa kudarca abból eredt, hogy a Porta egyre inkább a Velencével való együttműködésre helyezte európai politikáját, és esze ágában sem volt tehermentesíteni a Köztársasággal háborúban álló Miksát. Szelim, ha lehet, még atyjánál is határozottabban vitte ezt az irányvonalat. Miksa ezért – meg az 1510. évi kísérlet kudarcából okulva – arra kényszerült, hogy a magyarok „oldalvizén” próbáljon beevezni a török fegyverszünet kikötőjébe. Csatlakozási szándéka kapóra jött az elszigetelődés veszélyével szembekerült Ulászlónak, aki ezért a fegyverszünet megkötéséhez feltételként szabta, hogy abba Miksát is belefoglalják.60
55 J. Gröblacher: Erste Gesandschaft, 74: 4. jegyzet.
56 I. m. 73–80.
57 H. Wiesflecker: III. 162., 309., 424.; IV. 221–22. J. Gröblacher: Zweite Gesandschaft, 159. skk. Kosáry D.: i. m. 186–187: 131. jegyzet.
58 Ebben az időben a Német–Római Birodalomban az a felfogás uralkodott, hogy a „hitetlenekkel” kapcsolatokat fenntartani erkölcstelen, s ez magyarázza, hogy Miksa kancelláriája minden török vonatkozású dokumentumot mergsemmisített. Ld. H. Wiesflecker: i. m. IV. 223–224. Miksa diplomatáinak nehézségeire és ügyetlenkedéseire: J. Gröblacher: Zweite Gesandschaft, 160. skk.
59 H. Wiesflecker: i. m. IV. 225.
60 Ld. a fentebb ismertetett és az 1. sz. mellékletben közölt utasítást.
Ezt és a magyar területek visszaadását Szelim nyilvánvalóan visszautasította, mert a velencei követ, Surian doktor, 1513. június 20-án azt írta Budáról, hogy a szultán fegyverszünetet akar ugyan a magyarokkal, de azt bizonyos feltételekhez köti.61 Surian szerint ezek teljesítése esetén – vagyis, ha Ulászló ejti a fenti két követelést – Szelim Velencét is hajlandó belevenni az egyezménybe. Az utóbbi messzemenően találkozott a budai udvar óhajával, csakhogy közben, júniusban, a Signoria is útnak indította már a múlt év őszén kijelölt követét Isztambulba, s fennállt a veszély, hogy a Köztársaság újfent a magyarok nélkül egyezik ki a szultánnal.62 Zsigmond lengyel király szintén elérkezettnek látta az időt török kapcsolatainak felújítására. Nem győzvén kivárni, mit végez a magyar követ, s tovább nem akarván visszaélni Szelim türelmével, már márciusban elküldte hozzá titkárát, A. Zakrzewskit, hogy gratuláljon a „császári méltóság” elnyeréséhez, és barátságot, „nyugodt és testvéri szomszédságot kínáljon neki”.63 Késlekedését érdekes módon ugyanazzal magyarázta, mint amivel a Signoria április végén a magáét: a szultán úgymond folyton távol van székhelyétől, és nehezen lehet megtalálni.64 Zsigmond a követküldéssel egyidejűleg elnézést kért Ulászlótól az önálló akcióért, de azzal mentegette magát, hogy követe alacsony rangú, és a szultán szándékainak kifürkészésén túl semmi egyébre nem kapott felhatalmazást.65 Biztosította a magyar királyt, hogy Zakrzewski nem fogja zavarni a magyar követ küldetését, annál kevésbé, mivel maga Raguzai is „inkább kémként, mint követként működik ott”.66
61 Wenzel G.: i. m. II. 237–238.
62 A követ A. Giustinian lett. Ld. K. M. Setton: i. m. III. 128: 117. jegyzet.
63 Acta Tomiciana II. 179. No CCVI. Zsigmond Szelimnek, 1513. március 14. Vö. 179–180. No CCVII–CCIX.
64 Ld. az előző két jegyzetet.
65 Acta Tomiciana II. 182–183. No CCXVII. Zsigmond Ulászlónak, 1513. március 26.
66 Acta Tomiciana II. 200–201. No CCXLV. Zsigmoind Ulászlónak, 1513. május 7.
Ha Zsigmond túlzott is, kétségtelen, hogy Raguzai feladatai között előkelő helyen szerepelt az Oszmán Birodalom belső viszonyainak feltérképezése. Mivel heteken át Szelim mellett tartózkodott, és minden bizonnyal saját szemével láthatta, miként győzött Ahmeden és irtotta ki rokonságát, hazatérve első kézből számolhatott be Szelim uralmának megszilárdulásáról.67 207Raguzai pontos hírei, a nem lanyhuló török támadások és a nemzetközi helyzet meggyőzték Ulászlót, hogy fel kell gyorsítania a tárgyalásokat és mielőbb egyezségre kell jutnia a megerősödött Szelimmel.68 Néhány nappal – legfeljebb egy héttel – Raguzai visszaérkezése után, úgy 1513. június 20. táján, a király máris újabb megbízottat menesztett a szultánhoz az „éleseszű ifjú”, Zolthay János személyében.69 Zolthay valóban fiatalos lendülettel tette meg a fáradságos utat, mert augusztus 15-én már vissza is ért Budára.70 A szultán, aki az isztambuli pestisjárvány miatt valahol vidéken vadászott, lassan megszokottá váló, modortalan színjátékkal fogadta. Először jól lehordta, majd elzavarta. Azután – mint aki meggondolta magát – utána küldte egyik emberét és megint magához hívatta. A velencei követ értesülése szerint ekkor négy hóra szóló fegyverszünetet kötött vele, bár Zolthay hosszabbat szeretett volna elérni. Nem tudjuk biztosan, csak sejtjük, hogy a fegyverszünetnek szeptember 1-én kellett életbe lépnie. A szultán állítólag megparancsolta katonáinak, hogy tartsák be az egyezséget, s megállapodott Zolthayval, hogy a végleges fegyverszünet megerősítésére Ulászló„egy tiszteletre méltó magyar orátort” fog küldeni hozzá.71 Ezek szerint a nézeteltéréseket Zolthaynak sem sikerült elsimítania, de az álláspontok talán közeledtek valamit, ha a végleges megegyezés belátható közelségbe került.
67 Vö. Wenzel G.: i. m. II. 237–238. Szelim útját a trónig oszmán források alapján megrajzolta Çag˘atay Uluçay: Yavuz Sultan Selim nasil padişah oldu? Tarih Dergisi 6. 9 (1954) 53–90., 7. 10 (1954) 117–142., 8. 11–12 (1955 [1956]) 185–200.
68 A török támadásokra: Margalits E.: i. m. 498–499. és Acta Tomiciana II. 224. No CCXCII. Zsigmond Ulászlónak, 1513. július 28. (A lengyel követ jelentette Zsigmondnak: Szelim az ő jelenlétében hirdette ki, hogy mindenkinek szabad Magyarországra beütéseket végrehajtani.) Ulászlót az európai helyzet fegyverszünetre ösztönzi: Acta Tomiciana II. 248–249. No CCCXXXIII.; 249–250. No CCCXXXIV. Zsigmond többeknek, 1513. szeptember 20.
69 Stephanus Katona: Historica critica regum Hungariae. Tomulus XI. Ordine XVIII. Budae, 1792. 702. Ulászló 1513. augusztus 23-i levelének részlete. A Raguzai-féle utáni követjárások kronológiáját az itt megadott dátumok és Sanuto adatai alapján jól lehet rekonstruálni. Meglepő, hogy ez eddig gondot okozott.
70 St. Katona: i. m. 702.
71 Wenzel G.: i. m. II. 241–242. N. Giustinian július 25-i és augusztus 6-i jelentései. S. Ljubić: Diarii di Marchantonio Michiel. In: Commissiones i. m. 138. (szeptember 2-i bejegyzés). A négy hónapot megerősítik az Acta Tomicianaból a 68. jegyzetben idézett helyek. A fegyverszünetről említést tett Meszics (Margalits E.: i. m. 499.) és N. Jorga (GOR II. 320.), míg Kosáry D. (i. m. 103–105.) nem vett róla tudomást. A fegyverszünet kezdetének időpontját abból következtetjük, hogy az 1513. augusztus 16-i dubicai csata még a kihirdetése előtt történt (Acta Tomiciana II. 248–249. No CCCXXXIII.; 249–250. No CCCXXXIV. 1513. szeptember 20.), s hogy Bélay később éppen a szeptember 1-től számított négy hónap letelte előtt érkezett Edirnébe (erről lásd alább). Surian augusztus 22-i budai jelentése szerint a fegyverszünet addig tart, amíg a magyar követ megérkezik az új egyezmény letárgyalására (Wenzel G.: i. m. II. 242.). Szelim tartózkodási helyére ld. még: Ahmet Ug˘ur: The Reign of Sultan Selim in the Light of the Selim–name Literature. Berlin, 1985. 225.
