A császári-királyi hadsereg fegyverzetének jellege Magyarországon a tizenötéves háború éveiben
A császári-királyi hadsereg fegyverzetének jellege Magyarországon a tizenötéves háború éveiben
A XVI. század második felében Európa-szerte komoly átalakulások indultak meg, s mentek végbe a gondolkodásban, a gazdaságban, a társadalom- és településszerkezetben, az államszervezetben stb. Mint annyi minden, természetesen megváltozott a háború megvívásának módja is. A hadügy területén zajló változások sajátosságait, több európai régióban közel egyszerre érvényesülő általános vonásait, Michael Roberts és Geoffrey Parker – a hadügyi forradalom elméletének megteremtői – igyekeztek rendszerbe foglalni.1
1 Legfontosabb munkáik e témában: Roberts, Michael: The Military Revolution, 1560–1660. Essays of Swedish History. London, 1967.; Parker, Geoffrey: The „Military Revolution”, 1560–1660 – a Myth? Journal of Modern History, 1976.; Parker, Geoffrey: The Military Revolution. Military Innovation and the Rise of the West, 1500–1800. Cambridge, 1988. (A továbbiakban: Parker, 1888.)
Parker egyes pontokon vitatható, de ezidőtájt legkorszerűbb, legátfogóbb elmélete szerint Európa hadügyét három, egymással szorosan összefonódó jelenség forradalmasította.
Ezek:
– a bástyás erődítés elveinek és gyakorlatának meghonosodása;
– a tűzfegyverek tömeges elterjedése és a tűzerőre való fokozott támaszkodás;
– a hadseregek létszámának erőteljes növekedése.2
– a tűzfegyverek tömeges elterjedése és a tűzerőre való fokozott támaszkodás;
– a hadseregek létszámának erőteljes növekedése.2
2 Parker, 1988. 43. o.
Véleményünk szerint azonban ezen jelenségek és hatásaik már a XVI. század második felében sem csak a Parker által felsorolt dél- és nyugat-európai területeken tűntek fel.3
3 Ezek: Itália, Észak-Franciaország, a Németalföld, a Rajna-vidék és a spanyol-francia határvidék. L. még a Hadtörténelmi Közlemények 1990./3. számának 87. oldalán levő térképet.
Parker a hadügyi forradalom legfontosabb ismérvének a „trace italienne”, az olasz eredetű, bástyás erődítési rendszer megjelenését és alkalmazását tartja. Úgy véli, hogy az olasz erődítési iskola szabályai szerint épült várak pontosan kijelölik a hadügyi forradalom által érintett területek határait is.4
4 Parker, 1988. 24. o.
Ennek alapján viszont – mivel hazánk XVI. századi erősségeinek többségét az ó illetve újolasz rendszer elveinek megfelelően építették fel, vagy alakították át – e hadszíntér szintén a hadügyi forradalom kiindulási területei közé tartozik.5
5 Mint az közismert, többek között Győr, Komárom, Érsekújvár, Eger, Nagyvárad, Kanizsa falai is az olasz erődítési iskola szabályai szerint épültek.
E feltevést tovább valószínűsíti a tűzfegyverek tömeges és széleskörű magyarországi elterjedése, alkalmazása. Hogy az itteni hadszíntéren a XVI. század második felében a hadügyi forradalom e második jellemzője is kétségkívül megfigyelhető volt, azt a török ellen itt küzdő idegen és magyar katonaság harcainak, fegyverzetének és végváraink felszerelésének bemutatásával és elemzésével kívánjuk igazolni.
81Az érvek és adatok felsorakoztatása azonban terjedelmi korlátok miatt – csak két különálló tanulmány keretében volt lehetséges. E dolgozatból a korszak lőfegyverei mellett a tizenötéves háború nyugat-európai katonaságát ismerhetjük meg. A Hadtörténelmi Közlemények következő számában megjelenő írásunk pedig a magyar katonaság harcmódjáról, váraink fegyverzetéről igyekszik hiteles képet rajzolni.
Választásunk két ok miatt esett a „hosszú háború” eseménydús éveire. Az első, hogy ezen időszak előtt az ország területén nem állomásozott, vagy harcolt huzamosabb ideig nyugat-európai feltöltésű és szervezetű hadsereg. Így jóformán nem is volt lehetőség annak megfigyelésére, elemzésére, hogyan alakultak át, ha egyáltalán megváltoztak, a magyarországi hadszíntéren harcoló idegen katonaság fegyverzeti, harcászati sajátságai. A másik ok, hogy épp ekkor, a századforduló éveiben érte el nyugaton egyik látványos változásokkal teli csúcspontját a hadügyi forradalom.
E változások közül – Parkerral polemizálva – nem a „trace italienne-t” tartjuk a hadügyi forradalom elsődleges, meghatározó jelenségének. Nyugat-Európa és Magyarország XVI. századi harcainak tanulmányozása során ugyanis arra a következtetésre jutottunk, hogy a tűzfegyverek, s ezen belül is a kézi lőfegyverek egyre emelkedő száma és jelentősége volt az, ami a XVI. század második felében előbb lassú, mennyiségi, majd a század végén gyors, minőségi változásra kényszerítette a hadviselést.6 Az egyszerű, megbízható muskétákkal, melyeknek kezelését bárki rövid idő alatt elsajátíthatta, egyre nagyobb tömegek kezébe lehetett olcsó, de hatásos fegyvert adni. A kézi lőfegyverek tömegméretű alkalmazása volt az, ami a harc megvívásának korábbi formáihoz képest valóban forradalmian újnak számított. A hadviselés ekkor indult el azon az új úton, melyről – a hagyományos háborúkban mind a mai napig nem tért le.
6 Igaz, hogy a XVI–XVII. században oly gyakori várharcokban a tüzérség jobban előtérbe került, ám a kézi lőfegyverek jelentősége e területen is hallatlan mértékben megnövekedett.
E jelenség legfontosabb oka véleményünk szerint a kézi lőfegyvereknek az eddig feltételezettnél nagyobb hatásfoka, teljesítménye volt.
Dolgozatunk célja ennek megfelelően kettős, egyrészt tényeket és adatokat kíván felsorakoztatni a fenti feltevés igazolására. Másrészt bizonyítani szeretné, hogy a hadügyi forradalom – véleményünk szerint legfontosabb alapfeltétele, a tűzfegyverek, illetve a kézi lőfegyverek tömegtüzére támaszkodó harcászat nem csak Európa egyes nyugati régióiban jelent meg, hanem a XVI. század második felére, végére már az elmaradottnak hitt magyarországi hadszíntéren is bevett, köznapi gyakorlatnak számított.
A kézi lőfegyverek hatása Európa hadművészetére a XVI. században
A kézi lőfegyverek műszaki jellemzői, hatásfoka a XVI. században
A Magyarországon harcoló császári-királyi hadsereg idegen katonaságának felszerelése, fegyverzete a 15 éves háború idején
