Az ácsmester által összeállított ágyútalp akkor vált működőképessé, amikor a bognár felszerelte rá a kerekeket. A bognárok, vagy kerékgyártók, elsősorban a szekerek és azok fa alkatrészeinek készítését végezték, de bizonyos mértékig tudniuk kellett bánni a fémmel is. A leltárakban a jelentős számú ágyún és a böröckön kívül – ez utóbbit véleményem szerint már a bognárok készítették – igen sok szekérrel, taligával (azaz kétkerekű szállítóeszközzel) találkozunk (40 inventáriumban), s még több mindenféle szekéralkatrésszel (55 leltárban). Ezek mennyiségéhez képest a várbeli bognárok jelenléte meglehetősen csekély, tehát a várak nyilvánvalóan külső segítséget is alkalmaztak, illetve máshonnan is szereztek be ilyen darabokat.
A bognár az ácsoknál lényegesen finomabb szerszámokkal dolgozott, hasonlóan a kovácsok és lakatosok viszonyához. A bognár a már előre, megfelelően feldarabolt faanyagot alakította tovább, ezért fő szerszámai a fűrészek és a baltafélék mellett a vésők, fúrók, kések.
A fűrészek közül inkább a kisebbek, mint a keretesfűrész és a félkézfűrész fordult elő. A baltafélék között, bár ott találjuk a nagyolófejszét is, azért többségben vannak a precíz munkára alkalmas típusok: mindenekelőtt a kapacs, vagy szalu, amely, mint mondottam, jól megfelel például a keréktalp belső homorulatának kialakításra. A szekérhez azonban még számos íves kialakítású alkatrész tartozott, mint a hámfák (kisefa), a lőcs vagy a saroglya lécei. A bognárszekerce széles fejével nagyobb sima felületek kiképzésére szolgált, mint a fenék deszkái. Ezeken kívül még számos hasonló eszközt használtak, de azonosításuk még megoldásra vár. A vonókéssel szintén a fafelületek igazítását, simítását, így például a már összeállított kerék illesztéseinek elegyengetését végezték. Más hasonló célú szerszámot, mint gyalut, vagy reszelőt, kevesebbet találunk a leltárakban. A bognár munkájában sok és precíz csapolást kell kivésni. Egyetlen kerékben a szokványos tizenkét küllővel számolva 24 csaplyukat kell kialakítani, szekerenként négy keréken, és akkor még nem beszéltünk elő- és a hátsócsínről, valamint a szekérderékről. Ehhez a közönséges (lapos)véső mellett leginkább a félköríves hegyű kupás-, vagy homorúvésőt, valamint „v” élű fülesvésőt használták. A csapolások tisztítására a különböző faragókések szolgáltak. Ezek elkészültével a külön e célra szolgáló küllőverővel, egy nagyobb fakalapáccsal ütötték helyére a küllőket, majd azokra a keréktalpakat. A kerékagyban a tengely furatát a kerékagyfúróval készítették, amely egy vastag, hosszú, hajtófával forgatott kanalasfúró. A bognár munkájában elsődleges szempont volt a pontosság, főleg a keréktalpak ívének kialakításakor, s ehhez főként körzőt, a küllők beállításához szögmértéket használtak.