9 KÉZMŰVES MESTERSÉGEK ÉS SZERSZÁMOK A VÁRAKBAN
9 KÉZMŰVES MESTERSÉGEK ÉS SZERSZÁMOK A VÁRAKBAN
Bár a dolgozat bevezetőjében azt mondtam, hogy az inventáriumokat elsősorban hadtörténeti megközelítésben fogom vizsgálni, be kell vallanom, hogy az alábbiak megírásakor ennél szélesebb körű, az anyagi kultúra iránti érdeklődés is vezetett. A kézműves mesterségek az általuk előállított termékek révén fontos szereplői voltak a korabeli mindennapoknak. Nem érdektelen tehát megismerni, hogyan dolgoztak, milyen szerszámokat használtak, milyen termékeket állítottak elő. Egy aprócska részlettel kívánom érdeklődésem lényegét illusztrálni: agyongépesített korunkban természetes, hogy egy lyuk kifúrásához a boltban vásárolt fúrógépet és tizedmilliméter pontosságú, szerszámacél fúróhegyet fogunk használni. Három-négyszáz évvel ezelőtt a kovácsmester felmelegítette a kilyukasztandó vasat, majd a maga készítette lyukütő szerszámmal és kalapáccsal, tehát sokkal kevésbé precíz eszközökkel végezte ugyanezt a munkát. Az előbbiek használatához, véleményem szerint, minimális gyakorlati érzék és némi józan paraszti ész is elegendő, ám ahhoz évtizedes gyakorlat kell, hogy az izzó fém színéből megállapítsa valaki, mikor válik alakíthatóvá. És akkor még nem is beszéltünk a sokkal több tapasztalatot igénylő edzési módszerekről. A sort bármely más mesterséggel folytathatnám, de úgy vélem, hogy ez is elegendő annak bizonyítására, hogy az inventáriumokban rejlő, e témára vonatkozó gazdag anyagot nem szabad veszni hagyni.
A téma fontosságához képest a mesterségek múltjával foglalkozó magyar szakirodalom meglehetősen csekély, mondhatnám szegényes, főként a hadügyi vonatkozásokban. Különösen hiányosnak tartom a 18. század előtti időszak mesterségbeli életét bemutató munkákat. E téren üdítő kivétel Szabó György cikke, ám alapvetően ő is az inventáriumokból nyert adatokra támaszkodott.735 Újabban Sarusi Kiss Béla folytat ilyen jellegű kutatásokat, főként a Murányban folyó fémfeldolgozás és ágyúöntés kapcsán. S ez a második ok, amiért fontosnak tartom kissé részletesebben is bemutatni a mesterségek tevékenységi körét és szerszámait, egyelőre a fellelt szakirodalom és az inventáriumok alapján. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a teljes kép megrajzolásához más forráscsoportokat is be kell majd vonnunk a vizsgálódásba, jelesül a várak bevétel-kiadási jegyzőkönyveit, számadáskönyveit, a nyugtákat. Elegendő itt Eger, Kassa és Szatmár gazdálkodásának ilyetén forrásaira utalni.736 Ám ezek meglehetősen nagy mennyiséget képviselnek, melynek átvizsgálására most nem nyílott lehetőségem, de a későbbiekben szándékomban áll e munkát elvégezni.
735 Szabó, 1954.
736 L. pl. Egerre: MOL MKA E 554 Városi és kamarai iratok. Fol. Lat. 1180/a-d, Kassára és Szatmárra: uo. E 211 Lymbus, Ser. II. 24. t., 26. t.
Mielőtt részletesebben rátérnék a mesterségekre, mindenképpen szólnom kell a szerszámok neveivel és felhasználási területét érintő értelmezési és meghatározási problémákról. Ezt nem lehet megkerülni, mivel a mesterségek kapcsán eleve úgy tettem fel magamnak a kérdést, hogy az összeírt szerszámok alapján milyen munkák elvégzésére voltak képesek a várbeli mesteremberek, vagyis milyen mértékben szorult a vár e téren külső segítségre? Még tovább gondolva a kérdést, harchelyzetben, ostrom idején rendelkezésre állt-e a szükséges javítókapacitás?
Sajnos, azt kell mondanom, hogy bár általánosságban megválaszolhatóak a fenti kérdések, a részletek tekintetében – s tudjuk, az ördög itt lakozik – bántóan sok a bizonytalanság. Az első feladatot e téren a magyar szakkifejezések megfelelő értelmezése jelentette. Akadt azonban néhány tényező, amely nagyon megnehezítette ezt a munkát. Egyrészt a mesterségek magyar szakszókincse meglehetősen speciális, sok köztük az idegen eredetű, főként német kifejezés, ezek alakja azonban az eredetihez képest jelentősen torzult. Másrészt számos eszközre és szerszámra vonatkozóan tájegységenként más-más szót használtak, használnak, így azonosításuk csak részletes leírás, vagy kép segítségével lehetséges, de ezek többnyire hiányoznak. Harmadszor a leltárak sokszor „ömlesztve”, a többi tárgy közé keverve rögzítik ezen eszközöket, s ilyenkor nehéz megmondani, hogy egy bizonyos szerszámot melyik mesterség művelője használt. Ebből adódóan egyelőre valamivel több a konkrét mesterséghez nem rendelhető szerszám. Negyedszer az eszközök, szerszámok egy része bizonyosan speciális, olykor egyszeri vagy egyedi célt szolgált, más részük azóta – „hála” a gépesítésnek – már kikopott a gyakorlatból, egyszóval ma már nem is sejtjük, s valószínűleg egy részükről soha nem is fogjuk megtudni, hogy az adott szakkifejezés valójában mit is takar. S ha sikerült is valamiképp az azonosítás, még meg kell állapítani, pontosan mire szolgált a szerszám.
Mindezek a nehézségek fokozottan jelentkeznek a német nyelvű szakkifejezések esetében is. Bár jelentős német szakirodalmat,737 sőt, 18. századi szakszótárakat738 is sikerült áttekintenem, nem beszélve pl. a Grimm testvérek nagyszerű szótáráról,739 az értelmezést akadályozza, hogy tudtommal a magyar szakirodalomban, Frecskay János kísérletét leszámítva,740 efféle összevetés nem készült. Ezért kritikus a magyar munkák krónikus képhiánya.741 A latin szakkifejezésekre mindaz vonatkozik, amit már korábban többször kifejtettem, jelesül az, hogy a latin jószerével csak általános értelmű szavakat használt, körülírással és magyar vagy német magyarázattal kiegészítve.
737 L. mindenekelőtt: Bernt, 1977., Schadwinkel-Heige, 1986., Velter-Lamothe, 1979.
738 Beier, 1691., Frisch, 1741., s főként Jakobsson, 1781.
739 Grimm, 1854. Pedig ez a mű számos „obskurus” szó megfejtését elősegítette már.
740 Frecskay könyvét a mesterembereknek kiküldött kérdőívek alapján állította össze, s hangsúlyt helyezett a német és a magyar szakszavak megfeleltetésére, így munkáját német-magyar, magyar-német szószedettel egészítette ki. Frecskay, 1912. Kivételt képeznek bognármesterség megértése szempontjából fontos szekéralkatrészek, amelyek német neveit egy mindössze négy oldalas kis dolgozatban Szily Kálmán teljeskörűen összegyűjtötte. Szily, 1900.
741 Az eddig felhasznált magyar szakirodalom valamiért nagyon is idegenkedett a kellő mennyiségű és minőségű képanyag közlésétől, főként ha azt a német nyelvű szakkönyvekkel hasonlítom össze.
Az elmondottakból következően itt is további jelentős kutatásra lesz szükség. Eredményeket azonban már nem elsősorban a szakirodalomtól, hanem az újabb források feltárásától várok, mint amilyenek a mondott bevétel-kiadási jegyzőkönyvek, vagy például a kassai pénzverde német és magyar nyelvű, részben megegyező szerszámlistája.742
742 Jnventarium Domus Monetariae Cassouiensis, die 12. July, Anno 1624. conscriptum. MOL MKA E 156 U et C. Fasc. 76. No. 9. fol. 1r-2v. (német); Jnuentarium uniuersorum Jnstrumentorum ad rem Monetariam pertinentium, et in domo Monetaria Cassouiense die 5. January, Anno 1627. repertorum. Uo. fol. 3r-4v. (magyar) A források szerepére a korábban értelmezhetetlennek tűnő kifejezések megfejtésében jól rávilágít a következő példa. A korábban általam kiadott 1662. évi kassai inventáriumban szerepelt a következő tétel: „Ein Schwedischer Zekhan No. 1.” Kassa, 1662. 12r. Sehol, semmilyen formában nem találtam meg, még a Grimm-féle szótárban sem, bárhogy próbáltam feloldani az esetleg torzított alakot. Végül az imént említett német szerszámjegyzékben fedeztem fel a következő sort: „Kupfferne durchschlag oder Zeckhen No 2.” A Zekhan tehát valamiféle lyukasztó szerszámot jelent.
A feldolgozott 253-ból743 48 vár 113 inventáriumában olvashatunk a különböző mesterségek által használt szerszámokról, ha pedig a földmunkákhoz szükséges sáncszerszámokat is beleértem, akkor 133-ban. Ezen belül a kovácsmesterséggel 54, ácsmesterséggel 31, lakatos- és bognármesterséggel 27-27, asztalosmesterséggel és kádármesterséggel 6, puskaagyműves-mesterséggel 4, esztergályosmesterséggel 3, bádogos-, kőfaragó-, kőműves-, nyerges- és ötvösmesterséggel 1-1 leltárban találkozunk. Hangsúlyozom még egyszer, hogy ezen adatok úgy jöttek ki, hogy eközben a szerszámok csupán felének hovatartozása állapítható meg teljes bizonyossággal. E számok tükrében is nyilvánvaló azonban, hogy mely mesterségeket kell meghatározónak tekintenünk a várak működése szempontjából.
743 Az 1570. évi felső-magyarországi és az 1576. évi országos összeírásban sehol nem vették számba a mesterségek szerszámait, csak a fegyverzetet, így jelen esetben valójában 203 önálló leltárral kell számolni.
Következő fontos kérdés az, hogy mely várakban működtek e mesterek, és ezek a várak milyen szerepet játszottak a végvári rendszerben. Olyan erősség, ahol a hat legfontosabb mesterség egyidőben megtalálható, egy van csupán, Kassa, ezen belül a királyi hadszertár, és itt is csak az 1669. évi leltárban írták össze valamennyit. Figyelemre méltó, hogy Sáros várában is mindig megtaláljuk az első négyet, olykor másokkal kiegészítve. Ez arra utal, hogy itt is komolyabb hadiipari műhely lehetett, ami annál is inkább érdekes, mivel Kassától nem túl messze fekszik. Mellettük Murány, Munkács, Trencsén, Léva, Pozsony és Szádvár váraiban találjuk több mesterség képviselőjét.744 Az azonban, hogy mondjuk egy várban kovácsműhely működött, de lakatos nem, még korántsem jelentette azt, hogy ez utóbbi feladatai elvégzetlenek maradtak. Összehasonlítva ugyanis a két mesterség szerszámkészletét, kitűnik, hogy az nagymértékben azonos, tehát bizonyos esetekben képesek voltak egymást helyettesíteni. Hasonló a helyzet a fával dolgozó mesterek esetében. Noha az ács, az asztalos, a bognár és a kádár szerszámai között már jóval több az eltérés, azért itt is jócskán találunk azonosakat, vagy kifejezetten a másikhoz tartozó szerszámokat.
744 Trencsén tkp. kakukktojás, hiszen magánvár volt.
9.1 A kovácsmesterség
9.2 A lakatosmesterség
9.3 Az ácsmesterség
9.4 A bognármesterség
9.5 Szállítóeszközök, szekéralkatrészek
9.6 Sáncszerszámok
