A Bashalom.
A Bashalom.
A második nagytömegű, épnek látszó, mesterségesen lehámozott földből felhalmozott dombnak, a tisza-eszlári határ kötelékéhez tartozó Bashalom pusztán fekvő Nagy-Bashalomnak a mélyébe, mely a grófi kastélytól északkeletre, mintegy 150 méter távolságban fekszik, ugyancsak gróf Pongrácz Jenő szívességéből és áldozatkészsége folytán pillanthattunk be.
Aljának a körülete az eső és szél behatása alatt már elmosódott, eredeti szélességét azonban mintegy 60 méterre becsüljük, magassága, melyről néhány év előtt a környező lapályosabb helyek feltöltésére már mintegy 2 1/2 méter lehordatott, eredetileg 8 méter lehetett.
A megboldogult Dessewffy gróf ezt a helyet szemelte ki magának örök nyugalmul. A halom hordottnak bizonyulván, a mauzoleum alapfalait 5 1/2 méterre kellett lesülyeszteni, a mely alkalommal a dombnak a közepe tájáról egy ember csontváz-maradványai is kerültek napfényre.
Rendszeres ásatást csak az épület szilárdságának rovására lehetett volna végezni, tehát meg kellett elégednünk a sírbolt-templom közepén ásott, négyszögben 3 méter hosszú és 180 cm. széles, 5 1/2 méter mélységre hatoló függélyes aknával.
Az évek előtt történt földlehordás által sík felületté vált tetőtől 2 1/2 méter mélységben, az akna északi partjának közelében – valószínüleg nem 390a dombnak középpontján – kis termetű, de a diaphysiseknek az epiphysiseknek már nem porczos, de csontos összeforradásából következtetve, – teljesen kifejlett lónak és egy kecske-csontváznak a maradványaira akadtunk.
E csontvázaknak csak némely részei (koponyatöredékek, szárcsontok, néhány csigolya és lábtőcsontok) találtattak és így nem természetes fekvésükben voltak, hanem összevissza voltak hányva.
Valószínü, hogy itt több csontrészre is akadtunk volna, ha az alapozási munkálatok veszélyeztetése nélkül a gödröt észak felé szélesíthettük volna, mert ott a földnek a metszőlapján még csontok állottak ki.
Emberi csontváznak a maradványaira itt nem akadtunk. Nem valószínü, hogy a domb – legalább felülről lefelé hatolva – valaha ki lett volna fosztva, mert különböző színü földtömbök körülbelől egyforma nagyságúak és keménységüek voltak; pedig ha a halom valamikor ki lett volna ásva, a kiemelt és a magasból újra visszahányt földnek a nagyobb mélységben apróbb darabokban összevegyültnek kellett volna feltünni, mint a dombnak meg nem bolygatott részeiben.
A most már felépült és örök lakóját befogadott mauzoleoum tornyának nyugati fala közelében, 4 1/2 méter mélységben, a szűzföldnek határán, egy emberi csontváz részeire, – tibia, fibula, femur, calcareus, astragalus, és metacarpusokra – akadtak, melyek rendkívül könnyűek és porlékonynak voltak. Hogy e csontvázrészek természetes fekvésükben találtattak-e, nem tudjuk. Közvetetlen ezen csontok alatt néhány milliméter vastag, hamuvá (nem barna porrá) vált faréteg volt. A farostok fel voltak ismerhetők, de a fának a nemét felismerni nem lehetett.
Ilyen hamuvá vált farostok a dombnak több – pontosan meg nem határozott – részeiben is találtattak. Emberi készítményre – kivévén egy látszólag korongon, de durván készült edény fenekének a töredékét – nem akadtunk.
Az elmondottak után kétségtelen, hogy ez a halom is egy hajdan hatalmas főnöknek képezte síremlékét.
