A t.-eszlári Poty-halom.
A t.-eszlári Poty-halom.
1889. szeptember havában gróf Pongrácz Jenő, boldogult apósának, id. gróf Dessewffy Miklósnak tisza-eszlári birtokán fekvő teljesen ép, mintegy 36 méter átmérőjű, 8 méter magas, kupola-alakú u. n. Poty-halmát megásatta, abban a reményben, hogy abban esetleg hunn nyomokra fogunk akadni. Öt napon át ifj. gróf Dessewffy Miklós jelenlétében húsz ember dolgozott a halom feltárásán. A halom a Tisza mai árterében fekszik, minden nyoma nélkül ároknak, vagy mélyedésnek, melyből a domb felhalmoztatott volna.
A behatolás északkeleti oldalról radiális irányban történt, még pedig úgy, hogy a dombból egy ékalakú czikkel hordatott le a domb alapjának szintjéig, a hol az árok fenekének szélessége 7 méter, hosszúsága a domb középpontjáig 18 méter hosszú lett. A halom kétféle földtömegből állott, melyek egymástól egy vízszintes éles határvonal által voltak elválasztva.
A felső rész öt méter mélységig dús humus tartalmu fekete rétegből, az ez alatt levő rész pedig sárga sivár homokból állott és csupán az ezen utóbbi rétegben levő régi ürge-menetek voltak sötétebb színü homokkal eltömve. A domb oldalai azonban mindenütt évszázadok vagy ezredek alatt 389képződött, lefelé elmosódottan határolt humus-réteggel voltak borítva, mely a környező lapály humus-rétegébe észrevehető határ nélkül ment át. A domb függélyes tengelyén, a fekete és sárga homok határán a föld feketébb és lazább lévén, a tulajdonképeni sírt itt gyanítottuk és pinczeszerűleg nyugat felé vájva, azt meg is találtuk.
Itt a lazább sárga homokrétegnek felülete 3–4 ujjnyi vastagságban oly kemény – Tiszából került – sárga agyaggal volt fényesen kitapasztva, amilyent kása-malmoknál vidékünkön alsó malomkő helyett szoktak használni. E síkon egy 170 cm. széles és 71 cm. széles négyszögű terület árkocskával volt határolva, melynek szélessége 20 cm., mélysége, teknőalakúlag vájolva, 5–8 cm. volt és arra szolgált, hogy a sír egy feneketlen, mintegy 30 cm. magas és 5 cm. vastag deszkából készült ládával legyen köríthető, a mely ládának az alsó széle a vályúba illett. A deszka azonban már vörhenyes porrá vált és abból egy szilánk sem volt eltehető. A ládát hasonló, vízszintesen elhelyezett deszkázat fedte. Vasalásnak nyoma sem volt. Az agyaggal kisimított sírfenéknek, az árkocskákon túl, minden irányban még 25 cm. szegélyzete volt.
A sírban egy nagy termetű férfinak a csontváza feküdt, oldalt, összekuporodott helyzetben, jobb oldalán fekve, fejtetővel nyugatnak, arczczal délnek. A föld súlya alatt az egész csontváz össze volt nyomva és a koponya az állkapocscsal együtt annyira összelapítva, hogy csak szétporlott töredékeket gyűjthettünk össze, de egyetlen ép csontot sem. Ezek is olyan könnyüek voltak, mint a száraz szivacs.
A csontváznak a bal füle tájékán, 11 milliméter átmérőjű, köpczös, kifli alakú, nyitott hegyes végű, sok ónnal vegyített rézből – bronzból – készült, külkerületén harántul sűrűn hornyolt – valószínüleg – fülbevaló, mely egy betöréses lopás alkalmával eltünt. Egyéb emberi készítmény a sírban a leggondosabb kutatás daczára sem került napfényre.
A halomnak a közepe táján, a leírt sírtól mintegy két lépésnyire északkeletnek, egymástól egy lépésnyi távolságban, két gyermek égetett hamu és szénnel vegyes csontvázának némely részét, egy-egy kis rakásra hányva találtuk. Egy-egy rakás egy marékban könnyen elférhetett volna. A csontok között égetett csontból vagy csigahéjból (tridacna gigas ?) készült 4 mm. hosszú és széles gyöngyöket is találtunk.
A tulajdonképeni sírtól délnyugatra egy méter távolságban és 60 cm. magasságban, de már a felsőbb kemény földben, egy a föld súlya által széttöredezett, szájával felfelé álló, nem korongon és rossz anyagból készült, rosszul égetett 1 1/2 cm. vastag falazatú, 20 cm. átmérőjű, az összenyomottság miatt meg nem határozható eredeti magasságú hamvveder volt elhelyezve, melynek fenekén kevés égetett embercsontokon kívül egyéb nem találtatott.
A sír színtája alá még 3 méternyire ástunk, de miután itt csak nyers földre akadtunk, az ásatást tovább nem folytattuk.
