Egyes halfajok halászata.
Egyes halfajok halászata.
A szardella. Az Adriában és így a Quarneroban nem fordul elő az északi tengerek heringje, de helyette áprilistől októberig megjelennek a szardella fajainak rajai, a melyeknek halászata néha igen bőséges. A szardellafajok a téli hónapokban a tenger mély rétegeit lakják és tavaszszal, már márczius hó közepe felé, egész késő őszig nagy rajokban jelennek meg ikráik lerakása végett a felsőbb rétegekben és a part közelében. Különösen a mély öblöket keresik fel. A halászok vonóhálóikat (tratta) ott vetik ki, a hol a tengerfenék szirtmentes, homokos vagy iszapos, hogy hálóik a fenékszirteken kárt ne szenvedjenek. Mig Dalmácziában a szardellákat csakis a sötét éjszakákon, tűzfény mellett halászszák, addig a magyar-horvát tengerpart halászai sötét és holdvilágos éjszakákon, sőt nappal is egyaránt fogják, mely czélra rendesen a nagy nyári trattát, használják, kivételesen hatósági engedélylyel, midőn a szardellák tömött rajokban jelennek meg, a pislogó hálót.
388Minden vontatáshoz legkevesebb két halászbárka és 10–15 ember szükséges. Az egyik nagyobb bárkában (leuto) fel van halmozva a vonóháló, a másik kisebb bárka – nagyobb guzzo – a háló és a part közti közlekedésre szolgál. Minthogy a szardellák száraz időben a felsőbb vízrétegekben, nedves és hideg időjáráskor ellenben a mélységben tartózkodnak, a halászok is ennek megfelelőleg, majd kisebb, majd nagyobb kövekkel nehezítik meg a háló alsó szélét, hogy az kevésbbé vagy mélyebben sülyedjen.
A háló kivetése következőképen történik: A hálóval megterhelt nagyobb bárkáról vasmacskát eresztenek le, azután a bárkával kieveznek, miközben kivetik a háló egyik végét s nagy félkörben tovább eresztve, visszatérnek a kivetett vasmacskához, melyhez kötéllel hozzáerősítik a háló másik végét.
Mielőtt a kivetett hálót kifelé kezdenék vonni, a halászok a háló által képezett félkörön belül csalétket szórnak ki, a mely különféle rövidfarkú rákok összezúzott keverékéből áll. Ezután bizonyos ideig türelmesen várnak, míg nem veszik észre a hálón azt a jellemző rezgést, a mely elárulja, hogy a szardellák a hálóba akadtak. Ekkor a halászok, egy-kettőnek kivételével, a part felé eveznek és két csoportra oszolva ritmikus tempókban húzni kezdik a háló két végéhez erősített köteleket, mialatt két társuk a nagyobb bárka közepéhez erősítve a hálót, időről időre megemeli annak zsákját. A mint a háló végei a víz szinén megjelennek, a két csapat vonóhalász egymáshoz közeledik, s így a háló két szárnya is jobban és jobban összeér.
Pöndörös háló.
(Eredeti rajz)
A mikor már a két szárny is szárazon van és a háló zsákja is megtelt a hemzsegő szardellával, a halászok néhánya a víz szélére megy s evezőcsapásokkal visszariasztja a zsákból, illetőleg a hálóból menekülni akaró halakat. Midőn végre a zsák is a szárazra került, a halászok lassan kifordítják és a szemekben megakadt, valamint a zsákban megfogott szardellákat kosárra szedik. Az elejtett zsákmányt a halászok tömegben adják el, és a nyereségen akképen osztozkodnak, hogy a hálótulajdonos nagyobb osztalékot, körülbelül egy tizedrészt kap.
A fiumei halpiaczon a szardellák ára a halászat bőségéhez mérten ingadozásnak van kitéve. A halárusok a szardella kilóját néha 40 krjával értékesítik, de nem egyszer főleg meleg őszi hónapokban 8, sőt 4 krajczárjával is kénytelenek vesztegetni.
A szkombro (Scomber Scomber L.) olaszul: scombro, németül Makrelle – innen a „makárhal” germán-magyar elnevezés – legszebb és legizletesebb tengeri halaink egyike. Alakja hosszúkás, hengeres, elől és hátul csúcsban vékonyodó, s a tipikus halalaknak felel meg. Ennek a tulajdonságának köszönheti, hogy bár nincs uszóhólyagja, a tenger színétől egész a mély rétegekig egyaránt ügyesen és sebesen úszhat.
A szkombro-halak a tenger mélyebb rétegeinek lakói és csak íváskor 389jönnek a felsőbb rétegekbe meg a víz szinére. Ilyenkor seregestül vándorolnak a part felé, keresve a kisebb öblöket, sőt bejönnek a fiumei kikötőbe is. Ezért a nyári hónapokban telt bárkákkal hozzák a fiumei halcsarnokba a szkombrot, s alig is látni ez időtájt egyéb halfajt. Voltak esetek rá, hogy a fiumei halcsarnokba az egész partvidékről és a szigetekről annyi szkombrót hoztak, hogy áruk kilogrammonkint pár nap alatt 1 frtról 6 krajczárra esett. Ebben az időszakban a város szegénye-gazdagja szkombrót eszik, mert húsa ilyenkor porhanyó, nedvdús és izletes, ellenben télen száraz (stoppa) és iztelen.
A szkombro-halászatnál helyenkint más-más halászati módszer dívik. Fiume körül többnyire horoggal fogják. A csalétek rendesen egy kis szardella vagy magából a szkombro hasából levágott bőrszelet (pancetta). A horgászást, a halászatnak ezt a mulattató módját tengerpartunkon halászok és dilettánsok nappal és holdvilágos éjjel egyaránt űzik. Éjjel vagy estefelé a halászat mindig dúsabb.
Az egyszerü horgászás abból áll, hogy a halászó a csónakból egy 20–30 m. hosszú zsinórra kötött csalétekkel és ólomnehezékkel ellátott egyszerű kosztos horgot (togna) bocsát a mélységbe, s nyugodtan várja a pedző halat, mely csakhamar fennakad.
Pannula.
(Eredeti rajz)
A pannula már valamivel bonyolódottabb szerkezetü horogszerszám. Míg egy ember a csónak orrán lassan evez, a másik egyszerre két pannulának különböző mélységekben lebegő horgait tartja ujjai között; a szkombrók ugrálva kapkodnak az úszó csalétek után, néha oly mohón, hogy a horgászó ember alig győzi őket elég gyorsan a horgokról leszedni.
A mesterségszerű és dúsan jövedelmező szkombro-halászatot halászaink csak sötét éjszaka gyakorolják.
A tratta-háló tulajdonosa a főhalászszal már a délelőtti órákban megbeszéli a teendőket, mire ez a többi halászokkal együtt megteszi a szükséges előkészületeket. Délután elkészülnek. Két bárkán mennek. A nagyobbikon van felhalmozva a háló, a kisebbiket tele rakják fenyőfával és vasrácsot illesztenek rája. Felhuzzák a vitorlákat, és a délutáni friss szellőtől hajtva, elindulnak a kitűzött helyre. Leginkább valami völgykatlan vagy öböl felé tartanak, a hol a tengerfenék iszapos, homokos vagy kavicsos, de mindenesetre sziklamentes. Mire oda érnek, este lesz. Vagy egy kilométernyi távolságban a parttól a sűrű sötétségben nem lehet egyebet látni, csak a völgy túlsó fokán halászó bárkák lángjait. A halászok bevonják a vitorlákat. A főhalász (illuminatore) már tele rakta fával és szurokkal az oldalt kiálló vasrácsot; meggyujtja az egyik szálat s pár percz alatt magasra lobban a láng, vörös 390fényével megvilágítja a völgykatlan meredek sziklafalait és a halászok alakjait; világossága behatol a tenger mély rétegeibe is.
A főhalász egyenesen áll a láng mellett; nem szól semmit, csak mozdulatait lesik társai s e mozdulatokból megértik, mit kell tenniök. Lebocsátják a mély hálót, melynek felső szélét nagy parafák tartják a víz szinén. Hosszú, magas hálófal ez, melynek közepét – a zsák fölött – a világító bárka farához erősítik, két szárnyát pedig a másik két bárkából időközben kiszállt halászok hosszú köteleknél fogva lassan, egyenletesen a part felé húzzák.
Kilenczágu szigony.
(Eredeti rajz)
Hétágu szigony.
(Eredeti rajz)
A főhalász ezután a láng mellett hasra fekszik és lesi a halakat, melyek a felcsapó lángoktól vonzatva, csoportokban úsznak a világító bárka felé. Ott a háló feltartóztatja, a vörös fény elkábítja, elbűvöli őket. Egyszerre élénk sürgés-forgás támad a hálófal körül. Ugrálnak, szökdelnek, össze-vissza keverednek a fény övében; egyes csoportok fölemelkednek a mélységből, mások lebocsátkoznak a sötét alsóbb rétegekbe; keresztülszöknek egymáson, tülekednek, tusakodnak, hihetetlen gyorsasággal. Szkombrók százai, a kis szardellák ezrei csillannak fel; eszeveszetten úszik itt egy árcsőrű csuka, amott egy nagy tengeri fogas, a hálófalhoz lapul egy-egy aranydurbincs, míg egy-egy branzino és csevolo, ez a hamis róka, a háló felső széléhez úszik, átveti magát rajta és kiszabadulva, a hálón túl vadászatra indul: bekapja a háló szemei közül véletlenül kiszabaduló kis szardellákat.
Horgok.
(Eredeti rajz)
A parton a két sor ember, a mint a kötél két szárába kapaszkodva lassan, ütemre hátrafelé lépdel, közelebb és közelebb jut egymáshoz.
A háló két szárnya már majdnem párhuzamos irányban halad a part felé; a világító csónak sincsen messze a parttól: viszi lassan előbbre az odagyülekezett rengeteg sok halat; már már agyonnyomják egymást, sőt kiugrálnak sokan a háló szélén; tehát „ Szurkot a lángra!”
Korona-horog.
(Eredeti rajz)
Még egyszer fellobban magasan a halásztűz; egy pillanatra megvakítja a halakat. A halászok már a zsák fenekét is húzzák a partra. Ugyanakkor a parton lobban fel a láng vörös fénye; a halak figyelme oda irányul és eszeveszetten rohannak a part felé, jelentékenyen megkönnyítve 391a halászok munkáját. Gyorsan szűkebbre húzzák a háló zsákját, a melyből a zajnak különös neme hangzik: mintha záporeső zuhogását, közbe-közbe nagy sokaság el nem fojtható susogását hallanók.
A háló nemsokára egészen kinn van a parton; nincs többé menekülés. Az óriási haltömeget a kavicsra húzzák, a zsákot kinyitják; készen állanak már a kosarak, melyekbe a halakat külön fajok és különböző nagyság szerint berakják, hogy azután korán reggel a piaczra vigyék.
A tinhal (Thynnus). A Quarnero északi és északkeleti partvidékének, nemkülönben az egész magyar-horvát tengerpartnak legfontosabb hala. Tavasszal és őszszel vándorol nyugotról keletre, nagy rajokban és a mély vízű partokat fölkeresve, behatol a szakadozott partvidék számos öblébe is.
A magyar-horvát tengerparton a fiumei m. kir. tengerészeti hatóságnál bejelentve és engedélyezve 13 tinhalászó-telep (tonnara) működik. E telepek a következők: Szrsztice, Buccari, Buccarizza, Portoré, Dubno, S.-Giacomo, Scoglio S.-Antonio, Szelcze, Novi, Klenovica, Zrnovnice, S.-Giorgio Lukovo.
A telep főkezelője maga a tulajdonos vagy a bérlő. Ez fogadja a halászokat, a kik az előre megállapított fizetésen és csekély százalékon kivül régi hagyomány szerint a zsákmányul esett tinhalak kopoltyúiveinek tájékán kivágott hust is megkapják, a mit azután besóznak vagy eladnak, azonkivül megkövetelik a bográcsba valót is. Ez utóbbi abból áll, hogy a tonnara mögött, meghatározott távolságban nyári tratta (vonó) hálót vethetnek ki és a vele kifogott hal az övék lehet.
Összetett fenék horgok.
(Eredeti rajz)
Fenék horog.
(Eredeti rajz)
Az említett telepeknél összesen 23 háló van kivetve; kezelésüket közel 200 halász végzi. Leggazdagabb a tinhalászat Buccarizzában, a hol 4 darab 2000 frt értékü tonnára van kivetve, melyek kezelésével mintegy 40 halász foglalkozik.
A tinhalak vándorlásuk közben a kisebb halaknak, különösen szardelláknak és a szkombróknak rajait követik, hogy ez apróbb halakat felfalhassák; azért a tinhalászok nagy örömmel üdvözlik az apró halak első nagyobb csapatát, régi tapasztalatból tudván, hogy ezt nemsokára tinhalraj követi. A tonnara létrájának tetején állandóan fenn ül az őrszem; gondosan vizsgálgatja az alatta elterülő vizet és a tenger területét abban az irányban, a honnan a tinhal jönni szokott. Halásztársai azalatt kivetik és kifeszítik a tinfogó hálót s összegöngyölítve annak egyik végét, kaput nyitnak a várva várt vendégeknek; átviszik a partra a vonókötelet (alczana); rendbehozzák a halászbárkákat és késeiket, a szigonyokat és a vaskampókat. Ideje is volt, mert az őrszem lekiált és jobb karját kinyujtva, a sík tenger felé mutat. Fodros, nyugtalan, barázdált. Ott ugrálnak a viz szinén a szardellák és szkombrók, menekülnek a partok felé; a nagy tinhalak pedig méltósággal lejtenek közöttük s vigan lakmároznak az élő prédából. A szardellák lassankint 392minden irányban el-eltünedeznek, a tinhalak sem üldözik őket, csak előre usznak, nyugotról keletnek, mindig közelebb és közelebb a part mentén folytatják utjukat, megkerülik a kis kiszögellő hegyfokot, bejutnak az öbölbe és egyenesen a tinhálónak tartanak. Itt nyitva a kapu; bent van már az egész raj; az elsők már a hálófalba ütköznek és megriadva visszafordulnak. A legutóbb érkezettek észreveszik a veszedelmet, visszafelé rohannak, de az őrszem már jelt adott és mig társai az alczana nevü kötelet meghúzzák és a háló összegöngyölített falát kiegyenesítik, az őrszem maga köveket dobálva a háló nyilása felé, visszariasztja a netalán menekülni akaró tinhalakat.
Ime a háló zárva és az egész raj fogva van. A mi most következik, azt leirni lehetetlen; a hálón belül a tenger háborogni kezd; a hálóba zárt óriási halak neki mennek a hálófalnak, de ez csak pillanatra enged, utóbb zsákot képez a tin körül s beszorítja egészen. A megijedt halak eszeveszetten ugrálnak összevissza, s mig a partra húzzák a hálót, egy-egy erősebb tinhal hatalmas farkcsapással veti ki magát a partra, de készen várja a halász kése vagy szigonya, a vér kifakad nagy testéből és pirosra festi a kavicsot.
A hálót összehúztak már; a benrekedt halak egymáshoz szorulnak és kidugják aczélkék fejeiket. A halászok ladikokba ülnek és vaskampóikkal a tinhalak kopoltyufedői alá nyulva, egyenkint kiemelik a vizből s a partra viszik a zsákmányt, a hol éles hasító késeikkel minden egyes halnak hasát felvágják, kiszedik a beleit és kopoltyuit.
A nagymennyiségü tinhalat kisebb vitorlás bárkákon azonnal Fiuméba szállítják, innen pedig a fölösleget kisebb gőzösökkel Velenczébe, Pólába, Triesztbe viszik. A tonnára tulajdonosa arra az esetre, ha a tengeren való gyors szállítás lehetetlen volna, a tinhalszállításra berendezett könnyü kocsikat tart, melyeken gyakori lóváltással a tinhalat Triesztbe viteti.
Bragozzo.
(Eredeti rajz)
