Halászat a magyar-horvát tengerparton. Írta Matisz János
374Halászat a magyar-horvát tengerparton.
Írta Matisz János
Írta Matisz János
Fiuménál kifogott czápa.
(Matisz János felvétele)
fejkép
Tizenegy águ szigony.
(Eredeti rajz)
A Quarnero és a magyar-horvát tengerpart mentén egész Carlopagóig húzódó Morlák-csatorna, ez a szigetek által elzárt tengerrész a halak menedékhelye és ivófészke. Különösen áll ez a Maltempo-csatornára és annak dél-felé húzódó folytatására, mely halakban igen gazdag, és a hol a sziklás partvonal állandó halain kivül nagy mennyiségben vannak még vándorhalak is, milyenek pl. a kis tőkehal (Gadus minutus, L.), a nagy tőkehal (Merlucius esculentus, Riss.), a szkombro (Scomber scomber, L.) és a tintahal (Thynnus vulgaris, C. V.). Ellenben hiányzanak a Quarneróban a nagy tengeri mélységekben és nagy víznyomás alatt élő halak; hiányzanak továbbá a Muraena helena, L. foltos és csíkos tengeri ángolna válfajai, melyek tengerpartunkon csak Carlopagótól délre mutatkoznak (Ragusában már közönségesek), és a melyek, úgy látszik, melegebb éghajlatot kivánnak, mivel egyéb életföltételeik, a sziklás és üreges tengerpartok, nálunk is megvannak. De még a kardhalat is (Xiphias gladius, L.), mely nyáron a messinai szoroson át nagy mennyiségben kelet felé vándorol, késő őszszel és tél elején némely években bőven fogják a Quarneróban, különösen Portoréban és Bukkariczában.
Az ehető csigák és kagylók a magyar-horvát tengerpart mentén nagy mélységek miatt, nem igen fordulnak elő; azokat az átellenes szigetekről 375hozzák Fiume halpiaczára. Az osztriga is csak bizonyos mélységig tenyészik: legjobb bizonyítékok erre a bóják lánczai. Ha ezeket néhány év elteltével kihúzzák, láthatjuk, hogy körülbelül 30 méter mélységig tele vannak odatapadt fejlődő, fiatal és öregebb osztrigával, de ezen a mélységen túl az osztrigák hiányzanak. Minthogy a tenger a meredek part mentén hirtelen mélyed, az osztrigák nem élhetnek meg a fenekén, jóllehet a magyar tengerparton az osztriga életföltételét képező kevert viz (tengerparti és tengeralatti édesvízi források) mindenütt megvan. Csak a szentgyörgyi öbölben, Zengtől délkelet felé, van egy a tengerészeti hatóság által létesített osztrigatelep, mely különösen Fest Kálmán min. osztálytanácsos gondos mnnkásságának köszöni létét és a mely, mióta az öblöt hullámtörő gáttal elzárták, jövedelmezőnek igérkezik. Ehető rákjaink számosak; jó helyet találnak az egyes fajok a sziklás, repedezett és alámosott tengerpart mély vizeiben, mások a nyilt öböl legmélyebb részeiben, mint a csemegerák (Nephrops norvegicus, Leach.). Gyorsan szaporodik el a nagy tengeri pók is (Maja squinado, Latr.) és nálunk még kivánatos lenne nagyobb szaporítása végett mentől több terhes nősténynek kivetése a tengerbe. A nagy ollóst (Homarus vulgaris, M. Edu.-astice) és a nagy csápos rákot (Palinurus quadricornis, Latr. ragosta) sziklás tengerpartunk mentén, különösen a kevésbbé lakott helyeken, néha óriási, közel 1 m. hosszú példányokban fogják. A rövidfarkú vagy oldalgó zacskós rákok (Brachyura) a sziklák között bujkálva nagy számmal élnek, de ezeket az egy fenéklakó Portunus depurator, Leach. kivételével, nem halászszák. Ez utóbbit nagy mennyiségben fogják kotróhálóval, kilóját 4–6 krajczáron árulják. (Costrenai fánk – Frittole di Costrena.)*
Igy hivja a fiumei nép ezt a lapos, kerek rövidfarkú rákfajt, minthogy a közeli Costrena falu fukar lakosai mohón eszik.
Quarneroi halászok.
Az alsóbbrendi állatokat u. m. férgeket, tüskebőrüeket, ürbelüeket sem halászszák; tengerparti népünk kineveti az olaszt, aki pl. a tengeri sünt is feltöri és petefészkeit kiszürcsöli.
A Quarneróban a tengerfenék alkotása szerint megkülönböztethetünk:
a) Parti halakat (pesci di grotta), a melyek a sziklás partmenti tengert kedvelik és a legbecsesebb, legjobb halak (durbincsok, fogas).
b) Bozóti halakat (pesci d’erba), a moszatokkal sűrün benőtt tengerfenék lakói (ajakosak, sügérek, tengeri ördög, haskorongok, kis czápafajok, fiatal árcsőrű csukák).
c) Homoklakó halakat (pesci di ghiaia) a tengerfenék homokjában befurakodva lesik a zsákmányt (pl. csillagvizsgáló, sárkányhal). Húsuk igen finom, különösen a félszegúszók a legfinomabb halfajok (levélhal, nyelvhal, romb).
d) A nagy tenger halait (pesci dell’alto mare), melyek messze a partoktól a tenger mélyebb rétegeiben tartózkodnak (tőkehalaink).
376e) Kóborló halakat (pesci vagabondi). Ezek időről-időre elhagyják a tengernek távolabbi mély rétegeit és rajokban közelítik meg a partokat (szardellák).
f) Vándorhalakat (pesci migratori), melyek rendes évszakokban időközökben keresik fel az öblöket (Szkomber, tinhalfajok, kardhal, egyáltalában a szkomberfélék). Végül
g) Vendégeket (ospiti), melyek megjelenése esetleges, és soha sincs rendes időhöz kötve. Ilyenek a nagy czápák, a lobogó hal, a holdhal, a fejszehal, a szkomberfélékhez tartozó révkalauz (Naucrates ductor, Bl., fanfano) és mások.
A Quarneroban dívó halászszerszámok a következők:
A) Hálók: a) Egyenes állitó-háló és a tinháló (tonnara), b) kerítő-hálók, c) vonó-zsákhálók, d) különleges-hálók.
B) Horgok: a) Egyszerűek, b) összetettek.
C) Szigonyok.
D) Varsák.
E) Halászbárkák és ladikok.
Halásztanya a magyar-horvát parton.
(Eredeti rajz)
