Utak a középkorban.
Utak a középkorban.
Az egész középkoron át nem volt egyetlen kocsival járható út, mely a Karszt és a Dinári-Alpok hegyrengetegén keresztül kapcsolatba hozta volna a Fiumétól Cattaroig terjedő tengerpartot a Duna medenczéjével. Ez az állapot az újkorban is fenmaradt még egészen a múlt századig. Mind ez időn keresztűl lovakból és öszvérekből álló teherhordó karavánok szolgáltak közvetítőkül a szárazföldi és tengeri kereskedés között. Keskeny hegyi ösvények voltak azok a vékony erecskék, melyek úgy a hogy fenntartották az árúkeringést Zágrábtól Modruson és a Vratnik-hágón át Zeng felé, az Unna völgyéből a Zermagna és Kerka völgyébe Zára és Sebenico felé, a Verbász völgyéből a Klisszai-hágon át Spalato és Trau felé, a Boszna és Narenta völgyén át Ragusába.
Legtovább maradt fenn a kezdetleges állapot Dalmácziában, ahol századunk elejéig egyetlen valódi országút sem épűlt. A magyar-horvát tengerparton ez ősállapot valamivel hamarább ért véget. Dalmáczia elveszte után végleg ide terelődött Magyarország tengeri kereskedése. A XV. században különösen felvirágzott a zengi kikötő, melynek urai, a Frangepánok, gondosan ápolták a tengeri kereskedelmet; jelentékeny privilégiumokat biztosítottak az ott megtelepült velenczei gyarmatnak, s a velenczei köztársasággal a zengi kikötő érdekében formális kereskedelmi szerződéseket kötöttek. De 1840 után a törökök sűrüen ismétlődő becsapásai és pusztításai jelentékenyen megakasztották a Zengből Modrus és Zágráb felé irányuló árúforgalmat.
