Kikötőink az Anjouk korában.
Kikötőink az Anjouk korában.
A nemzet élén álló jelesebb Árpádházi királyok különben már akkor is felfogták a tengeri hajózás jelentőségét. Még inkább érvényesűlt a földközi tenger felé való gravitálás az e kultúrai kör közzépponti talajából sarjadzott Anjou-ház uralkodása idején. Nagy Lajos korában Magyarország birta Ragusát, Spalatót, Traut, Sebenicot, Zárát és Zenget: egyszerre e hat pont felől áramolhatott a tengeren túlról jövő árúk és ismeretek tömege a Duna völgye felé.
De Nagy Lajos után nyomban beállott a visszaesés. Zsigmond elveszti Dalmácziát, s a XV. században már csak a zengi kikötő marad meg, mint egyedüli érintkezési pont az általa közvetített kultúrával. A török becsapások végre a tengerrel való közlekedésnek ez egyedüli útjat is elvágták. Zeng városa, melyet a Frangepánok uralma idején a velenczeiek még sűrűn látogattak, kereskedelmi kikötőből kalóz-kikötővé lett, mely kultúrai szolgálatot többé nem tehetett. Éppen az újkor elején, mikor új világrészek tárultak fel a kultúrának s azt a mai oczeanikus fokára emelték, Magyarország még a Földközi-tengerrel való összefüggését is elvesztette.
A törökök kiűzetése után a nemzet óriási kultúrai feladat előtt állott. Még egyszer meg kellett tennie a már egyszer hátrahagyott utat a különböző míveltségi fokozatokon keresztül. Leginkább a tenger felé volt nehéz az áramlatot megindítani. Ott a természet oly hatalmas gátat emelt a közlekedés elé, melynek eredményes leküzdésére az akkorinál jóval fejlettebb kultúra kellett volna. A magyar tengerpart alakzata valóban a lehető legkedvezőtlenebb. E partot a belföldtől egy 70–80 kilométer széles, vízválasztó vonalán közel 1000 méter magas, fölötte nehezen járható hegybástya 292falazza el. Ez a Horvát-liburni Karszt, s annak folytatásaban a Nagy- és Kis Kapella, a Velebit s a Dinari Alpok.
