TIZENNYOLCADIK FEJEZET. A magyarok és osztrákok egyidejű támadólagos fellépése; a kápolnai csata és annak közvetlen következménye…
TIZENNYOLCADIK FEJEZET.
A magyarok és osztrákok egyidejű támadólagos fellépése; a kápolnai csata és annak közvetlen következményei.
1849. február közepétől március elejéig.
A magyarok és osztrákok egyidejű támadólagos fellépése; a kápolnai csata és annak közvetlen következményei.
1849. február közepétől március elejéig.
Klapkának szoros érintkezésbe lépése Görgeyvel végre alkalmat adott az ország kormányának, hogy a Tisza mentén egyesítendő fősereggel, eredetileg szándékolt terve szerint az osztrák főerő ellen intézendő döntő támadás kiviteléhez fogjon, ami annál sürgősebbnek látszott, miután Debrecenbe az ország minden részéből nyugtalanító hírek érkeztek be. Eszék és Lipótvára elestek, Pétervárad és Komárom körül pedig a körülzárás folyton szorosabb lett; Erdélyben az oroszok betörése s Bem vereségei folytán újból rosszabbodott a helyzet; a délvidéken a bács-bánsági hadak elvonulása után a szerbek újult erővel ismét mozgolódni kezdtek, most már az osztrák főhaderőhöz leendő csatlakozásukat tűzvén ki célul; ehhez járult még, hogy a háboru terheit két hónap óta majdnem egyedül viselő tiszai kerületek már jóformán teljesen kimerültek. Mindezen körülmények a mielőbbi döntést tették kivánatossá, melyet a főseregnek küszöbön álló egyesítése folytán immár sikerre való kilátással kockáztatni is lehetett. Ehhez képest a honvédelmi bizottmány egyszersmind elérkezettnek látta az időt, hogy a főparancsnokság személyi kérdésében már korábban létrejött elhatározását is nyilvánosságra hozza, egyidejüleg pedig a hadügyminisztérium február 12-én kelt rendeletével, a nagyobb mozgékonyság és vezethetés, nemkülönben alighanem abból a célból, hogy az eddigi különálló parancsnokok, kivált pedig Görgey befolyása és esetleges túlkapása paralizáltassék, az egész hadsereget 16 egyenkint 4000—6000 emberből álló hadosztályra osztotta; Görgey eddigi hadteste aránytalanul nagyobb létszáma dacára, az eszközölt beosztás szerint szintén csak egy hadosztályt, a 16. számút alkotta, s mnt ilyen február 14-én ugyancsak Dembinski parancsnoksága alá helyeztetett. Hogy ez Görgeynek legkevésbbé sem volt inyére, mutatja az általa kibocsátott alábbi napi parancs:
„A hadügyminiszter február 12-iki rendelete magy. kir. 16. hadosztály elnevezés alatt Dembinski altábornagy alá helyezi a feldunai hadtestet. Midőn ezt az egész 16. hadtesttel szolgálatilag közlöm, ezennel ünnepélyesen felszólítom a parancsaim alatt álló összes törzs- és főtiszteket, hogy ugyanazon hidegvérrel fogadják ezt a látszólagos megaláztatást, mint amellyek én, mint hadtest-parancsnok a magam önállóságáról lemondottam, engedelmeskedvén az országgyűlés határozatának s magamat Dembinski altábornagy parancsainak, ki, mint mindják, háborukban megőszült méltó hadvezér, önkényt alávetem. Kassán 1849. febr. 14-én.
Görgey s. k. tábornok.”
E kijelentése dacára Görgey, hogy önállóságát továbbra is fentartsa, tőle telhetőleg azon munkálkodott, hogy feldunai hadtestével továbbra is Kassa tájékán, illetve a Szepességen Ramberggel szemben hagyassék; ez a legfőbb óhaja nem ment ugyan teljesedésbe, ellenben seregteste a többiekhez hasonlóan visszakapta a hadtest elnevezést, mely VII. számmal jelezve, mégis csak a Dembinski alá helyezett főseregbe kebeleztetett. Még növelte az ebből keletkezett torzsalkodások súlyát, hogy a sereg főparancsnoka és a Klapka közötti eddigi feszült viszony is napról-napra jobban kiélesedett, és nagyon természetes, miszerint az efajta surlódások s a magasabb parancsnokok között uralgó féltékenység és egyenetlenség egyuttal a sereg fegyelmére és tevékenységére is bénítólag és bomlasztólag hatottak, mialatt a jó alkalom és drága idő felasználatlanul egyre múlt; pedig az ország napról-napra várta a kormány által kilátásba helyezett döntő összecsapás szerencsés kimeneteléről szóló hireket, mely a haza igazságos ügye miatt már-már aggódó s csüggedni kezdő közvéleménybe új erőt, lelket és kitartást lett volna hivatva önteni.
Az is késleltette a támadó hadműveletek megkezdését, hogy Dembinski hadműveleti tervét illetőleg sokáig nem tudott megállapodásra jutni; szeretett volna serege zömével a pesti úton előnyomulni, eközben azonban elég indokolatlanul egy Szolnokon át Debrecen felé, a Tiszánál csatlakozandó szerb hadakkal karöltve intézendő ellenséges főtámadástól tartott. Hosszas fontolgatásai közben Dembinski a hadügyminiszternek február 16-án kelt levelét vette kézhez, melyben tudomására hozatott, hogy a közép Tisza felől semmi veszély se fenyegeti, miután Theodorovics Windischgrätz utasítása dacára, hogy a közép Tisza felé tartson, Szegedre indult, ahol a Hadik parancsnoksága alatt álló 7. hadoszátly által Uj-Szegednél megveretett. „Ily körülmények között – fejezé be Mészáros levelét — tegye meg altábornagy úr a szükséges intézkedéseket, mint a haderő főparancsnoka a Tiszánál, a hadügyminisztérium azonban figyelmeztetni akarja önt, hogy a Tiszának nemsokára bekövetkező áradásai minden támadási hadműveletet* meg fognak nehezíteni, míg a védelem a Tisza mögött, vagy a Tisza partjain éhségre fogna vezetni. Ennélfogva a kombinált támadó mozdulat a főváros felé a legnagyobb fontosságúnak és szükségesebbnek tűnik föl, mint valaha.”
T. i. a Tisza balpartján álló hadtestek részéről.
Hasonló értelemben írta Kossuth is február 21-én, miután a támadó mozdulatok megkezdését február eleje óta ő maga is ismételten, de eredmény nélkül sürgette, Dembinskinek az alábbi levelet: „Altábornagy úr! A hadműveletek az ön belátására bízva, csak arra szorítkozom, hogy az altábornagy urat ismételve sürgősen felkérjem, miszerint azon ponton, amelyen legbiztosabban hiszi a sikert, nyujtsa mielőbb egy nyert csata eredményét a szegény hazának, mert az idő sürget és az ellenség időt nyer, hogy hadműveleteit keresztül vigye, melyek minket csapásról-csapásra tönkre fognak tenni. Így tudósítnom kell az igen szerencsétlen eseményről, hogy t. i. Eszék vár, melyben 5000 főnyi helyőrségünk volt 300 ágyúval s 2400 mázsa lőporral, gyáván és néhány áruló tiszt megszökése folytán megadta magát, egyedül azért, mert látta, hogy a Duna mögötti vidéket egészen zsákmányul engedtük oda és a velünk való közlekedéstől elszakítva, rossz hírek által elrémítve, azt hitte, hogy segélyt nem kaphat. Hasonló okból esett el Lipótvár és Komárom iránt is nagyon aggódom. Mindez szükséges eredménye ama kényszerűségnek, mely minket arra indított, hogy erőinket itt összpontosítsuk, de az összpontosításnak célja az volt, hogy egyesült erővel megkezdjük a támadást és megverjük az ellenséget; mert ha már feladtuk az országnak kétharmadrészét csak azért, hogy összpontosítunk, de aztán a védelemre szorítkozunk, akkor lépésről-lépésre elveszítjük szilárd pontjainkat, melyek az ellenséget arra kényszerítették, hogy erőit szétforgácsolja és az ellenség mindinkább egyesíti csapatait ellenünk, akkor aztán a támadás mit sem fog nekünk használni. Igy pl. míg Lipótvár tartotta magát, Simunics kénytelen volt Nyitrán maradni, alig bukott el a vár, azonnal jött, hogy Schlickkel egyesüljön és már mostan 6—8000-rel több ellenség áll szemben Önnel .... Ezért mégegyszer, igen tisztelt altábornagy úr, verje meg valahol az ellenséget és támadjon időhaladék nélkül.....Valódi szerencsétlenség, hogy a hadsereg létszámát nem tudni, Görgeyt egyedül oly erősnek tartom, mint Schlick, Schulzig és Simonics együttvéve; de ő a miniszteriumhoz egy kimutatást küld 19.000 emberről és önnek azt írja, hogy alig van 15.000 embere; már most melyik igaz? stb. stb.
Miután Dembkinski ezen eléggé világos figyelmeztetés dacára még mindig nem akart seregével előbbre mozdulni, Kossuth 23-án újabb levelet intézett hozzá a következő tartalommal: „Altábornagy úr! Tehát újra semmi ütközet és már 23-ika van! Már kezdem elveszteni bizalmamat igazságos ügyünk szerencsés kimenetele iránt. Az időveszteség megöl minket. A fegyelmetlenség elharapódzik, egy siker több fegyelmet hoz létre, mint egy heti organisatio. Örvendek, hogy Görgey hadseregével az egyesülés megtörtént....Most már nincs akadály a támadás megkezdésére és kérem is ezt időhaladék nélkül. Csak egy nyert csata, aztán minden jól van. Sajnálattal tapasztalom, hogy engedetlenségről panaszkodik. Ezt semmi estre se tűrje, állítson mindenkit haditörvényszék elé, aki engedetlennek mutatkozik; az engedetlenség lázadás, erre pedig halál van kimondva stb.”
Ez unszolások hatása altt Dembinski végre mégis komoly támadásra készült, mi célból már előbb intézkedett, hogy a rendelkezésére bocsátott erő a pesti országút mentén összpontosuljon. Február közepén ez a haderő következőleg állott: Görgey hadtestéből a Piller- és Guyon-hadosztályok Tornánál, az Aulich- és Kmety-hadosztályok, nemkülönben Weisel hadoszlopa a főhadiszállással Kassán, Klapka hadtestéből a Kazinczy-hadosztály Putnokon, Máriássy hadosztálya Sajó-Kazánál s végül a Dessewffy-hadosztály, melynél maga Klapka is jelen volt. Miskolcon, a II. hadtestté alakuló mintegy 9000 főnyi csapatok Répássy és Szekulics alatt Török-Szent-Miklósnál és Tisza-Fürednél, e mögött Asbóth 4000 emberrel Ujvárosnál, Mesterházy pedig 1500 emberrel Cibakházánál. A bács—bánsági hadszintérről jövő s III. hadtestté alakuló Damjanics 6600 főnyi és Vécsey 5500 főnyi hadosztályok részint még útban voltak Arad, illetőleg Szeged felől Cibakháza és Török-Szent-Miklós felé.
Dembinski február 15-én kelt rendeletével intézkedett széjjelszórt csapatainak összébbvonása iránt, mi célból 16-án a Kazinczy-hadosztálynak Sajó-Szent-Péterre, Máriássy hadosztályénak Miskolcra, a Dessewffy-hadosztálynak Harsányra kellet menetelnie. Klapka ez utóbbi hadosztályt azonban önhatalmúlag mindjárt Mezőkövesdig vezette előre, mire Dembinski azt válaszolta neki:
„Kérem Önt egyszersmindenkorra, hogy ha én Harsányt írok. Harsányt értsen s ne Mező-Kövesdet.” A Hertelendy- és Szekulics-hadosztályokból álló Répássy-hadtestből az utóbbi hadosztályt Poroszlóra s ennek 1 zászlóalj lovas század és 1/2 ütegből Mihály őrnagy alatt álló előcsapatait Mező-Kövesdre és Maklárra kellett előretolni, a Hertelendy-hadosztály egyelőre Tisza-Füreden maradt. Az ennek folytán megüresedett Török-Szent-Miklóst Vécsey-nek kellett megszállania. Végül Görgey parancsot kapott, hogy hadtestével Miskolcra vonuljon, mire az következőleg válaszolt: „Altábornagy úr! Vettem parancsát, melyben meghagyja, hogy seregem zömével Miskolcra jöjjek és Kassát csak egy kisebb csapattal tartsam megszállva. Ezt lehetetlen tennem, mert seregem alig tesz ki 15.000 embert. Különben is figyelmeztetnem kell önt Kassa és Eperjes fontosságára, miután ezek biztosítják összeköttetésünket Galiciával. Ha Kassát elhagyom, a Szepesség jó szelleme egészen elvész. Mindezek oly megjegyzések, melyeket oly tapasztalt hadvezér, mint ön, méltánylat nélkül nem hagyhat; ha azonban ön ezek dacára is megmarad parancsa mellett, akkor természetesen engedelmeskedni fogok.” Erre Dembinski következőleg válaszolt: „Tábornok úr! Vettem levelét, Önnek teljesen igaza van. Kassa és Eperjes fontos helyek, Debrecen és Nagyvárad azonban még fontosabbak. A Szepesség szelleme, valamint az egész országé is, csak egy nagy nyert csata után emelkedhetik föl. Hogy a csatát megnyerjük, egyesülnünk kell stb.” Erre aztán Görgey is engedelmeskedett, s nyomban megindult két oszlopban Kassáról: a Pöltenberg- (azelőtt Piller) és Guyon-hadosztályokból álló jobboszlopnak Szepsin s a Bodva völgyén át haladva február 20-án Edelénybe, az Aulich- és Kmety-hadosztályokból alakult baloszlopnak pedig a miskolci főországúton haladva ugyanazon napon Szikszóra kellett érnie.
Ezalatt Schlick Windischgrätz ama értesítésére, hogy a főerővel a pesti országúton támadólag szándékozik előnyomulni, miután csapatait Rimaszombat és Losonc között két napig pihentette, február 18-án a maga részéről is azonnal támadó mozdulatot kezdett, bár ez, mint később látni fogjuk, éppen gyos kivitelénél fogva, nem igen volt a fősereg műveleteivel összhangzásba hozható. A kiadott intézkedések szerint a mondott napon az elővédet képező Kriegern-dandár Lénártfalvára menetelt, előőrseit Tornalja, Putnok és Rimaszécs felé tolván előre; a Deym-dandár Mártonfalva, Dubóca és Simonyira, a Pergen-dandár Jánosi és Pálfalvára, s végül Fiedler dandára Rimaszombatra jutott, ahol a főhadiszállás is megmaradt. A fősereg részéről a Colloredo-dandár február 15-ike óta Gyöngyösön állott; ehhez Schlick közvetlenül azt a fölszólítást intézete, hogy vele egyidőben a pesti országúton nyomuljon előre, hogy ezáltal az ellenség Miskolc tájékán két tűz közé szoríttassék. Colloredo támogatására, illetve a vele való összeköttetés helyreállítására Schlick a Parrot-dandárt Pétervásárra különítette ki, mely 18-án Lapujtőt érte el. Colloredo azonban a magyar főerővel szemben gyengének érezvén magát, nem hogy előre nem nyomult, sőt február 19-én arra a hírre, hogy a Kompoltban gróf Coudenhove őrnagy alatt előretolva volt vértes osztály 18-án a magyarok által meglepetve, teljesen szétveretett, Hatvanig vissza is húzódott.
A kompolti rajtaütést 4 század huszárral, egy kocsin szállított kisebb osztag gyalogsággal és 3 löveggel Dessewffy ezredes hajtotta végre, micélból különítményével február 17-én éjféltájban indult el Szilhalomról s 18-án hajnalban Kompolt előtt termett, hol az osztrák vértesek gróf Károlyi kastélyában voltak elhelyezve. A vállalat oly tökéletesen sikerült, hogy a teljesen meglepett ellenség néhány pillanat alatt holtakban, sebesültekben és foglyokban 1 századost, 1 főhadnagyot, 1 főorvost, 32 főnyi legénységet és 17 lovat vesztett.
Ugyanazon a napon, amelyen Colloredo Hatvanra húzódott vissza, a Kriegern-dandár Dubicsányig, a Deym-dandár a főhadiszállással Putnokig, a Pergen-dandár Málé, Hét és Bánrévére jutott. A Fiedler-dandár a tüzértartalékkal Rimaszombaton maradt, Parrot dandára pedig Kis-Berényig jutott. Február 20-ika, a Parrot-dandárt kivéve, mely Pétervásárig menetelt, pihenőül volt szánva, miután másnap a hadtest parancsnoka a szentpéteri állást megtámadni szándékozott.
Dembinski a tornaljai ágyúzás után abban a hiszemben, hogy Schlick örülni fog, hogy Egeren át bántatlanul az oztrák sereg zöméhez csatlakozhat, a Rima-Sajó vonalára többé súlyt nem fektetett, hanem minden erejét a pesti országútra vonta le. Midőn azonban február 19-én Schlick újbóli előnyomulásáról Miskolc irányában hírt vett, a feldunai hadtest összes osztályainak, Kmety kivételével, közvetlenül – ami Görgeyvel újabb heves összekoccanásra szolgáltatott alkalmat – parancsot küldött, hogy legkésőbb 21-én reggel Sajó Szent Péternél beérkezzenek; ugyanide rendeltetett a Klapka hadtestbeli, azelőtt Kazinczy, jelenleg Schulz által vezetett hadosztály is, úgy hogy említett helyen és napon Schlick mintegy 16000 főnyi csapatokat talált maga előtt, melyeket mindössze 8000-nyi kéznél lévő seregrészével megtámadni mégsem igen találta tanácsosnak, kivált miután arról értesült, hogy Colloredo a Windischgrätztől kapott ellenparancs folytán, a szándékolt támadást Miskolc felől nem támogatja. Schlick tehát anélkül, hogy egyetlen puskalövést is tett volna, gyorsan arcot váltott, s ugyanazon irányban, ahonnan jött, a magyarok által legkevésbé sem nyugtalanítva, hirtelenül el is illant; a Pergen dandár ugyanazon napon Pálfalva, Mártonfalva és Dubovecig, a Deym dandár a főhadiszállással Rimaszécsig, a Kriegern dandár Lénártfalváig vonult vissza, a leghátul álló Fiedler dandár pedig alig magyarázható okokból Serke mellett szabadtáborban maradt. Február 22-én az utóbb említett dandár Istenmezőig, a Deym dandár a főhadiszállással Zabarig, a Kriegern dandár Péterfalváig, a Pergen dandár pedig Gesztete és Jesztéig vonult vissza; az e napi menet tehát, a rossz útak számbavétele mellet, igen szép teljesítménynek mondható. Február 23-án a Kriegern és Deym dandárok Pétervásárt, a Pergen dandár a főhadiszállással Erdő-Kövesdet, a Fiedler dandár Nádújfalut érte el, a Parrot dandár pedig Verebélyesig nyomult előre; eszerint az összeköttetés a főseregel újból helyreállt.
Dembinsky Schlick elvonulta után még 36 óra hosszat szentpéteri állásában maradt s csak 22-én vonta újból vissza az ott összpontosult hadosztályokat a pesti országútra. Az említett napon érkezett be Dembinskinek miskolci főhadiszállásába Pap őrnagy Kosuthnak már előbb közölt levelével és a kormánynak ama szóbeli parancsával, miszerint az altábornagy haladéktalanul általános támadásba menjen át. Dembinski erre végre valahára mégis komoly támadásra készült, amelynek alapját a következő hadműveleti terv képezte: A Cibakházánál összpontosítandó III. hadtest (Damjanics- és Vécsey-hadosztályok) a Tiszát átlépve, Szolnokot megrohanja s innen az osztrák fősereg jobboldala felé demonstrál, miközben az I., II. és a VII. hadtestből álló főerő a pesti országúton döntő támadásra indul.
Február 22-én Klapka hadtestéből Dessewffy hadosztálya Egert, Máriássyé Maklárt és Mezőkövesdet, Schulzé Harsányt érte el, a következő napon pedig a magyar haderők következőleg állottak: Klapka főhadiszállása a Dessewffy hadosztály zömével Egerben, honnan Bakta és Sirok felé Schlick szemmeltartására kisebb különítmények tolattak előre. Máriássy Maklárról Kerecsendig nyomult előre; egy különítménnyel Kápolnát szállotta meg s egészen Gyöngyösig portyázott; Schulz Mezőkövesdet érte el. A II. hadtestnek a poroszlói úton álló Szekulics hadosztálya érintkezésbe lépett az I. hadtesttel, mely mögött a VII. hadtest Miskolc és Ábrány között foglalt állást.
A magyarok támadó mozdulatairól szóló hír Windischgrätz herceget állítólag kellemesen lepte meg, legalább — úgymond — egyelőre megkíméleheti seregét a Tiszán át végrehajtandó fárasztó és veszélyes hadműveletektől. A dolgok ily állásával szemben a hercegnek terve immár od irányult, miszerint a bán hadtestét a fővárosok közvetlen biztosítása és a közép Tiszánál történendők szemmeltartása végett részben Szolnok körül, részben Pest előtt visszahagyva, ő maga a sereg zömével a gyöngyösi úton eléje megy Dembinski seregének s miután a Tarna völgyében Schlick hadtestével egyesülnie sikerült, a magyar sereget csatára kényszeríti, hogy azt újból a Tisza mögé szorítván, hadműveleteit Debrecen irányában folytassa.
E támadó művelet előkészítése céljából a herceg február 13-án a Colloredo dandárt hírek szerzése céljából Gyögyös felé indította útnak, Nugentnak pedig parancsot küldött, miszerint a 4 zászlóaljból, 2 lovas századból és 2 félütegből álló Dietrich dandárt Tolnára, onnan pedig hajókon haladéktalanul Pestre irányítsa. Ugyanezen időben a Rima völgyébe visszavonuló Schlick esetleges támogatására Wyss tábornok 4 zászlóaljat, 4 lovas századot és 9 löveget tevő dandárával Vácon át Losonc felé irányíttatott, de miután már 16-án híre érkezett, hogy Schlicknek anélkül, hogy az ellenség erélyesen üldözné, Rimaszombatot elérnie sikerült, a Wyss dandár említett napon parancsot kapott, miszerint egyelőre Vácon maradjon.
Schlicknek a herceg február 18-án annak ama jelentésére, hogy ő a Sajó völgyében Mickolc irányában újból támadólag előnyomulni szándékozik — fentközölt tervéből kifolyólag a következőket hozta tudomására: „Az ellenség állhatatlan és nyugtalanító mozdulatainál, valamint azon körülménynél fogva, hogy az hadmozdulatainkról számtalan kéme által gyorsan értesül, részemről minden, különböző pontokról kiinduló, többnapra terjedő műveletet sikertelennek tartok, amint az különben a legutóbb elmult 14 nap alatt eléggé be is bizonyult. Ez oknál fogva nem vagyok hajlandó a Méltóságod által javasolt, Szt.-Péteren át Miskolc felé irányuló támadó előnyomulásra oly célból, hogy az állítólag Eger vidékén tartózkodó Klapka-hadtest a Colloredo dandár állása és az ön oszlopa közé szoríttassék, – ráállani; még pedig annál kevésbbé, mivel ez esetben az ellenségnek módjában állana Poroszlón át a Tisza balpartjára átkelni, miáltal a túlerőnkkel való összecsapás elől következetesen kitérhetne. Minthogy tehát csapataimat most már lehetőleg összpontosítani szándékozom, hogy egyesült erővel döntő csapást mérjek az ellenségre, ezennel utasítom Méltóságodat, miszerint mozdulataink leplezése és fedezése céljából megfelelő hátvéd hátrahagyása mellett, Pétervásáron át haladéktalanul és a legnagyobb sietséggel Gyöngyösre induljon.”
Február 19-én Colloredo Hatvanból, Kápolna környékén történt erős ellenséges csapatösszpontosításokról tett jelentést, ami a herceget arra indította, hogy a Vácott álló Wyss dandárt Gödöllőre, a Pestre beérkezett Dietrich dandárt pedig a tüzértartalékkal együtt Kerepesre irányítsa. A Schlicknek szóló korábbi parancs arra a hírre, hogy a magyar sereg Mező-Kövesd tájékán mgállapodott, egy február 21-én éjjel kibocsátott rendelkezéssel oda módosíttatott, miszerint az altábornagy a közvetlen és jobb úton, Eger—Kápolnán át csatlakozzék a fősereghez. Hadműveleti tervét illetőleg e módosító parancsában a herceg a következőket tudatja Schlickkel: „Azon esetre, ha az ellenség a csatát Mező-Kövesdnél elfogadja, szándékomban van őt a legnagyobb eréllyel és nyomatékkal megtámadni. Visszavonulása vagy Poroszló vagy Miskolc felé irányulhat. Első esetben az én, utóbbiban Méltóságod feladata leend őt visszavonulási vonaláról elszorítani. Ha azonban az ellenség korábbi visszavonulás által az összecsapás elől kitérni szándékoznék, úgy ezen alkalmat a körülményekhez képest vagy a poroszlói híd elrombolásáról használom fel, vagy magam megyek esetleg azon által, vagy végül a helyzethez mérten valami másra határozom el magam. .... Azon esetre, ha Méltóságod Pétervásáron teljes biztossággal arról értesülne, miszerint az ellenség időközben Mező-Kövesdről Pest felé előbbrenyomult, csatlakozó menete Gyöngyösön át hajtandó végre.”
Alig küldetett el ezen módosító parancs Schlicknek, midőn annak Rimaszécsen február 21-én kelt jelentése érkezett be, melyből nyilvánvaló lett, miszerint a pesti országúton nemcsak 10—12.000 ember, mikép azt a herceg gondolta, hanem az egész ellenséges főerő, a Kassán vélt Görgey-féle hadtesttel együtt összpontosítva áll. Ebből kifolyólag Schlick nagyobb biztonság kedvéért Eger helyett újból Gyöngyösön át, ahova február 26-án kelle megérkeznie, szóllítatott a terv szerint ugyanazon napon élével odaérkező fősereghez. A továbbiakra nézve Windischgrätz február 22-én következőleg intézkedett: A horvát bán a Gramont, Karger és Rastic (azelőtti Neustädter) gyalog- és az Ottinger lovas dandárral, összesen 9 zászlóaljjal, 16 nehéz lovas századdal, 6 század banderiális huszárral és 48 löveggel a Közép-Tisza és Szolnok szemmeltartására hagyatott vissza; Budán és Pesten Liebler alatt 3 zászlóalj és 1 üteg maradt, melyhez Tolnáról még 1 zászlóalj és 1 lovas század rendeltetett; a kerületi parancsnokságot a fővárosban a kivonuló Wrbnától Hentzi tábornok vette át. Esztergomban 1 gránátos zászlóalj, Vácott pedig a Szirmay-féle szabadcsapat maradt vissza védőrségül.
Az ezek után fennmaradó csapatok gróf Wrbna altábornagy parancsnoksága alatt II. hadtestté alakulva, február 23-án Kerepes, Gödöllő és Bagh között összpontosíttattak, honnan 24-én Hatvan—Hortig voltak előnyomulandók, hogy a következő napra a Wyss és Colloredo dandárokból álló Csorics hadosztály a Schütte dandárral és a tűzértartalékokkal Gyöngyösre, Schwarzenberg altábornagy pedig a Dietrich és Bellegarde dandárokkal, Árokszállásra folytassa előnyomulását. Az előnyomuló hadtest biztosítása céljából a bán vezérkari főnöke, Zeisberg tábornok alatt 12 gyalog, 4 lovas század és 2 üteg Ceglédről Tápió-Szele—Jászberényen át volt előnyomulandó; e csapatok pótlására Nugentnak kellett újabb erősbítéseket Pestre küldenie. Végül Ramberg altábornagy utasítást nyert, miszerint a szándékolt támadó műveleteknek nagyobb nyomatékot adandó, seregtestével Miskolc felé nyomuljon előre.
Alig tette meg Windischgrätz intézkedéseit a Gyöngyös felé intézendő támadó művelet megkezdésére, midőn február 23-án a bántól jelentés érkezett, hogy a közép Tisza tájékán nagy ellenséges tömegek tömörülnek, melyek – miután ő azoknak aligha állhat ellen — a támadólag előnyomuló sereg jobboldalát fogják fenyegetni; ennek elejét veendő, Jellacsics még egy dandárnak Albertire leendő kirendelését javasolta, amit azonban Windischgrätz nem teljesített, hanem ragaszkodván korábbi terve kiviteléhez, február 24-én főhadiszállását Hatvanba tette át, honnan még aznap meghagyta Schlicknek, hogy hadtestével Gyöngyösre vonuljon s hogy útját biztonság kedvéért Pásztón és Patán át vegye. Parrot tábornoknak ezenkívül a herceg még közvetlenül is meghagyta, miszerint 25-én a saját és Fiedler tábornok dandárával mindenesetre Patára meneteljen. Még mielőtt Schlick ezt az újabbi parancsot megkapta volna, Pétervásáron elhelyezett Schulzig hadosztálya február 24-én hajnalban meglepően megtámadtatott.
A pétervásári rajtaütés (1849. február 24-én).
A kápolnai csata (1849. február 26. és 27-én).
A csata első napja: február 26-ika.
A második csatanap; február 27-ike.
Utóvédharc Mezőkövesdnél. 1849. február 28-án.
A magyarok visszavonulása a Tisza mögé.
Összeütközés Eger-Farmosnál (1849. március 1-én).
A szolnoki tüntetés elkésett kivitele (1849. március 5-én).
