VÉKONYPOSZTÓ, „FINOM MATÉRIA” FELSŐRUHÁK

Full text search

633VÉKONYPOSZTÓ, „FINOM MATÉRIA” FELSŐRUHÁK
A házi készítésű vagy a csapók műhelyéből kikerült szűrposztóhoz képest a durvább import posztók és gyapjúszövetek is egy lépést jelentettek a közrend felett állók matériából szabott, rangjukat, módjukat bizonyító öltözete felé. A ruha anyaga, annak minőségi fokozata Európa-szerte egyformán presztízshordozó volt, így egy 1644-ben Nagyszombaton zajló boszorkányper vádlottjának fenyegetőzését, hogy „ha az ő morvay szoknyája meg igh, sok tafota és kamuka ég utána” (R. Várkonyi Á. 1990a: 416. 132. j.), a korabeli Európában mindenki egyformán értette volna.
Vékonyposztóból ekkor asszonyoknak szoknya-váll, míg a férfiaknak mente-dolmány-nadrág készült.
A „magiar” nadrág, a „kurta” és „hoszu dolmanni”, a „chonka és chapot uiu”, valamint „Hosszú uiu”, béleletlen és „Teöreök modon bellet” mente a zsinórozott „Tatar keopeoniegtül” együtt jó és közposztóból készült a 16. század második felében pl. a soproni magyar szabók műhelyében (Domonkos O. 1980: 22). Ugyanekkor a magyar határon túl, Európa nyugati országaiban a kitömött térdnadrág, sonkaujjas zeke, felette szőrmével prémezett, nagygalléros Schaube vagy másutt rövid körgallér volt a divat.
A két öltözet közötti szembeötlő eltérést, a magyar férfiöltözet sajátos karakterét hazánk politikai helyzete magyarázta. Fernand Braudel (1985: 315) hangsúlyozta, hogy mindenütt, ahol az oszmán befolyás érvényesült, a legfelsőbb társadalmi osztállyal elfogadtatták viseletüket. Így volt ez akár Lengyelországban, akár Algírban, s így volt hazánkban is (Gervers, V. 1982).
Az isztambuli Topkapi Saray Museum a 15. századtól őrzi a császári család kaftánjait. Ezek között legtöbb az ing és nadrág felett viselt alsó kaftán, a fustan vagy dolma. A 16. századi oszmán ábrázolások szerint a dolma önmagában is teljes, sőt udvarképes öltözet volt. Azok a csonka ujjú felső kaftánok, amelyeket csak az udvari főemberek és a szultán viselt a megjelenés alkalmának és az évszaknak megfelelő kivitelben, ugyancsak különböztek azoktól az igen bőre szabott, földig érő és földig érő ujjú, drágakővel díszes gombolású felső kaftánoktól, amelyeket a szultán is csak szertartások alkalmával vett magára. Ezekhez hasonló, de elöl nyitott és olykor magas, kihajló galléros kaftánokat a szultán – elismerése jeléül – pl. vendégeinek is ajándékozott (Tezcan, H.–Delibaş, S. 1986: 25). A bokáig érő alsó kaftánok derékig testhez állóak és begomboltak voltak, deréktól lefelé pedig kiugró csípőszabással és elöl lefelé szélesedő, háromszögű eresztékkel bővültek, 634ujjuk a kényelmes mozgásra alkalmasan széles volt. A felső kaftánokat viszont már a nyaktól bővítette a lefelé szélesedő toldás. Szűk és hosszú ujjukat esetleg a váll- vagy könyöktájon lévő hasítékon át öltötte fel viselője.

86. ábra. Finomposztó ruhák: 1. mente szabásrajza, 1630; 2. magyar mente szabásrajza, 1697
Ez az alsó és felső kaftán szolgálhatott a magyar dolmány és mente előképéül az évszázadok folyamán többször változó hosszúsággal és nyugati vagy például lengyel hatásra módosuló részletekkel. Ezek mellett a hazai férfiöltözet karakterét még lényegesen befolyásolta a nyugati térdnadrágtól eltérő küllemű, testhez álló, csizmába illő nadrág is.
Mindezeknek az öltözetdaraboknak egyszerű, szűrposztó mása együtt alakult a nemeseknek járó drága anyagokból szabott vagy legalább finomabb vékonyposztó változatokkal. Amikor a 17. században Magyarország több irányból kapta a különféle, többek között olcsó posztókat és szöveteket, lehetőség nyílt arra, hogy a közrend is megközelítse a nemesi öltözetideált. Törekvései tiltó rendeletekbe ütköztek: „…az Paraszti rend, Istent azzalis bosszusághra ingerlik, hogy ha kinek valamennyire való ertekecskeje vagyon, Paraszti állapottyához illetlen, Nemessi, fris, draga öltözetekben járnak, magok felessegek 635és gyermekek. Hasonlo keppén az Mesteremberekre is, annyira hogy az Nemessi rendtül öltözetekre nezve, aleg külőmböztethetik meg”. Elsősorban a széles remekposztónál vagy legfeljebb a fajlondisnál, ill. a jóféle angliai posztónál feljebbvaló posztó vise-lése volt tilalmas. Az asszonyok az előzőek mellett rásából még szoknyát, de kamukából, azaz damasztból, taftból csak vállat csináltathattak, és semminemű selyem matériából való köntöst, sem pedig palástot nem hordhattak. Aki nem házi szolgának, csupán béresnek szegődött, „Fellyeb való köntőst Karasiánál, Sepluknál, és Morvainal” nem kaphatott (BAZML 1666. Zemplén vm.).

86. ábra folytatása. 3. dolmány szabása, 18. sz. eleje; 4. kapuvári (Sopron vm.) dolmány szabása, 20. sz. eleje
A posztóruha tehát – nem szabásával, hanem – anyagának minőségével fejezte ki viselője rendi hovatartozását a főnemestől az urakon, polgárokon, mesterembereken át a parasztságon belül is megkülönböztetett rétegekig.
636Amikor – a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc leverése után – az ország eleje elhagyta keleties viseletét, maga az öltözettípus, a mente-dolmány-nadrág mint a kis- és középnemesek, mesteremberek, mezővárosi cívisek öltözete, huszárok egyenruhája élt tovább. Egy-egy darabja, majd a teljes együttes, rendszerint kék posztóból varrva, megjelent előbb a falusi tisztviselők, módos gazdák ruhatárában, hogy idővel, aki csak tehette, e kékbeliekhez igazítsa legalább ünneplő ruháját.

86. ábra folytatása. 5. magyar nadrág szabása, 1679; 6. kapuvári nadrág szabása, 20. sz. eleje
De a magyar ruha sem maradhatott mentes a 18. századtól egyre erőteljesebb nyugati divathatásoktól, amelyeket a német szabók közvetítettek magyar kollégáik felé. A báránybőrrel bélelt mentét lassacskán vatelinos mándlival, a dolmányt ujjatlan mellénnyel cserélte fel a Bécsből diktált divat. Legtovább a magyar nadrág őrizte hajdanvolt szabását és jellegzetes zsinóros díszítését.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT