GYAPJÚSZÖVET, SZŰRPOSZTÓ RUHÁK

Full text search

616GYAPJÚSZÖVET, SZŰRPOSZTÓ RUHÁK
A paraszti felsőruhák között meghatározó szerep jutott a különféle állatok, leginkább a racka juh hosszú szálú szőréből előállított gyapjúruháknak. A szőrt a süvegesek, kapcások, kalaposok nemezzé tömörítették, a szűr- és gubacsapók – különféle mesterségbeli fogások ismeretében (Gáborján A. 1991c: III. 397–405) – megszőtték. A gyapjúszövetből már így is készülhetett lágy, testre simuló ujjas, nadrág. Tudjuk azonban, hogy a 15. századtól olykor kallották, ványolták is a gyapjúszövetet, ami a kallatás során összeugrott, de vízhatlan lett, és amikor rámára feszítve megszárították, bádogszerűre merevedett. Az ilyen posztóöltözetek csak a 18. század végétől sokasodtak, addig – az ábrázolások szerint – gyakoribbak voltak a derékon övvel rögzíthető, puha gyapjúszövet ruhafélék. Szintén a 18. század végétől a finomabb szűrposztót, gubát festették is kékre, zöldre, vörösre, feketére (MNA 333. térkép, Szvircsek F. 1980: 150), de természetes színű fehér, szürke, vörösbarna és fekete változatuk is használatban maradt.
Györffy István (1930: 12) az ilyen gyapjúszövetek szűr jelölését a szőr szóból származtatta, amely korábbi szóösszetételekből, mint szűrköpönyeg, szűrcsuha, szűrnadrág, szűrdolmány önállósult anyagnévvé. Ezek az összetételek azonban meglehetősen újak nyelvünkben. A 16. századig latin nyelvkörnyezetben a vestes griseae, azaz a szürke ruhák (szür/ke/® szűr) gyűjtőnév alá vonták az ilyen öltözeteket. Az ebből adódó értelmezés szerint a „szürke”, azaz természetes színében hagyott gyapjúruha a közönséges emberek, a parasztnép öltözködését jellemezte. A trónra lépő uralkodók – egykor – a néppel vállalt sorsközösség kifejezésére öltöttek magukra „szürke parasztruhát”, amint tették hozzájuk hasonlóan a szegénységet fogadó „szürke” barátok, a bűnbánók megalázkodását vállaló vezeklők, zarándokok (Gáborján A. 1985: 212–249).
A gyapjúszövet jelölésére azonban a szűr szón kívül másféle elnevezések is használatosak a magyar nyelvterületen. Az egykori Magyarország északi megyéiben volt ismert a hunya, halina s a belőlük varrt csuha, gunyátz. Erdélyben a daróc, condra, aba hasonló matériára utal. A daróc a 14. században már egy ruhafélét is jelölt. Előfordult, hogy egy ruha nevéből lett anyagnév, mint a cedele-, harisnya-, zekeposztó esetében (Gáborján A. 1985: 230). Úgy tűnik, hogy azokon a tájakon, ahol a gyapjúszövetet és -ruhát házilag is előállították, ott maradtak meg a tájilag változatosabb elnevezések és ruhafélék is. Ahol pedig inkább a szűrcsapók, szűrszabók tevékenykedtek, standardizálták a szűrposztó ruhák szabását és elnevezését is. Legfontosabb készítményeik voltak a hosszú, ujjas, de 617szabása miatt a múlt században csak vállra vetve viselt köpönyeg, a szűr és ennek felölthető, rövidebb párja a szűrdolmány, valamint a szűrnadrág. E három ruhadarab együttese valósította meg a finomabb posztóból szabott mente-dolmány-nadrág paraszti megfelelőjét.
A hazai történeti források is ékesen bizonyítják, hogy ezek a durva gyapjúruhák egyértelműen a társadalom legaljára soroltak öltözetét jellemezték. Sárvár ura, Nádasdy Tamás, aki nádorhoz illően ruházta udvarnépét, a különböző rangúakat más-másféle anyagból öltöztette. A legalacsonyabb rangú szolgáknak, a barompásztornak, kocsisnak, béresnek, lovásznak, dobosnak, éjjeliőrnek, a raboknak – és a diáknak – jutott a legdurvább szűrposztó ruha (Belényesy M. 1959–1960: II. 195–197). Vagyis, aki durva szűrposztót viselt, csak parasztféle lehetett, a szűrposztó főúron legfeljebb valamilyen ritka alkalommal fordulhatott elő. Az erdélyi „atyafiak és nemesek” a farsangi szánkózásnál koptatták csak a durva zekét és harisnyát, s a főúri temetéseken a „keservesek”, a gyászolók öltöztek ebbe a parasztokhoz illő öltözetbe (Apor P. 1972: 38, 69). Bethlen Miklóst a laxemburgi császári komédia nézőteréről, 1661-ben pedig a bécsi palotából zárták ki, inasnak, szolgának vélték, mert „fekete hitvány gyászban” volt (Bethlen M. 1955: I. 178–179).
Bél Mátyás a 18. század elején a hegyvidéki juhok puhább és a síkvidékiek durvább gyapjáról értekezve, az utóbbiról jegyezte meg, hogy „paraszti viseletre éppen nem alkalmatlan”, és az ilyen durva „szőrből” készült köpönyegeket, gyapjúruhákat, szoknyákat mint ekkor általános parasztöltözetet írta le (Bél M. 1984: 106, 173, 459). A korabeli ábrázolásokon a szűrposztó ruhákat ugyan legtöbbször marhapásztorokon, marhahajcsárokon láthatjuk (Cserbák A.–Gáborján A. 1990: 64–67), de ekkor még a közrend apraja-nagyja viselte. A szűrszabók műhelyében rendelhetett vagy vásárokon, de még boltokban is kész szűrhöz juthatott, aki igényelte. A kalocsai boltban pl. szűrdolmányt, Nagy-kőrösön szűrnadrágot, Jászárokszálláson 60 vég posztót és 200 db varrott szűrt és kankót, ill. szűrdolmányt leltároztak egyszerre 1737-ben (Bur M. 1985: 251–274).
A 18. század végéről ismert cseléd-béres szerződtetések, körözőlevelek, inventáriumok tanúsága szerint az egykorú paraszti öltözködésben a bőr- és a vékonyposztó felsőruhákhoz képest már csökkent a szőrruhák jelentősége. Csak azokban az országrészekben tartotta magát, ahol a szűrcsapók tevékenységénél jelentősebb volt e gyapjúruhák házi előállítása, így legfőképpen Erdélyben. Egyedül a szűrt viselték még majd egy évszázadon át. Ez maradt a parasztlegények nagykorúságát, a férfiember ünnepi készültségét kifejező öltözetdarab, de már nem az 1777-ben „parasztosnak” számító „hamuszínű köpönyeg” formájában (Györffy I. 1929: 55), hanem a paraszti öntudatot hirdető „cifra-szűrként”.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages