ASSZONYMENTE

Full text search

ASSZONYMENTE
Az asszonymente – a ködmön mellett az egyetlen téli felsőruha – különösen fontos szerepet játszott a női öltözködésben. Históriája elválaszthatatlan a férfimentékétől. Anyaga, díszítési módja nem mutatott eltérést, szabásában azonban nyomot hagytak a női divat változásai. Így a fűzött derék megjelenésekor a mentéhez „Asszony embernek való Szorito belles” készült a szűcsöknél (BAZML 1653. Zemplén vm.), a krinolin terjedésével pedig megrendelhető volt a „nagy Strikrokra való kurta mente” dísztelen változata is a bőszoknyás, „közönséges szolgálónak”. Az ilyen mente derékfodrát, ráncát szélesebbre szabták, hogy a szoknyára kifeküdhessen (VML 1744. Vas vm.). Az empíre nyuszt-, nyestprémes „Kurta be gombolo amazon Mente” egyszerűbb változatát is varrták a közrendű asszonyoknak (SzSzML 1813. Bereg vm.).
A jobbágyhagyatékokban, parasztinventáriumokban azonban még a legegyszerűbb „Asszonyi fekete prémes mente” is ritkábban szerepel, mint közönségesebb párja, a ködmön, hiszen ára felért egy üszőével, tinóéval (Hofer T. 1957: 291). Értékének, jelentőségének megfelelően a mentét a leány hozományban kapta, egyetlen jussa lehetett, sokszor azonban maga szolgált meg érte vagy a rávalóért.
Az Őrségben is az asszony hozománya, örökítendő értéke volt a mente (Mészöly G. 6411917: 102–103), akárcsak az ország túlsó végén, pl. a Fekete-Körös völgyében (Györffy I. 1912a: 18). A Kis-Küküllő mentén már az eljegyzett leány megkapta a rókatorkos (Nagy J. 1978: 289), Torockón pedig a finom fehér irhával prémezett mentét (Nagy J. 1957a: 29). A szlavóniai öregasszonyok még századunk fordulóján is ragaszkodtak a kelengyével kapott zöld zsinóros kék mentéjükhöz (Garay Á. 1911a: 226).
Ahol mégsem sikerült hozzájutni, az asszonyok istentiszteletre menet férjük mentéjét akasztották nyakukba, mint a Tolna megyei Tamásiban. Békésen pedig mente formára szabott és szegett, vállra vetve viselt ködmönnel idézték fel e becses ruhaféle hatását (Kresz M. 1956: 134, 189).
Az északi megyékben még az országos átlaghoz képest is kiemelkedő szerep jutott az asszonymentéknek. Itt a 18. századi polgári perek jobbágyi kárvallomásainak felsorolt tételei között is feltűnő a menték száma. Az öltözködésben elmaradottabbnak tűnő Ipolyság palócainak öltözetéből sem hiányzott a világos vagy sötétkék, zsinóros, ólom- vagy ezüstgombos ünnepi mente. Kresz Mária reformkori adatai Nyitra, Esztergom, Heves megye asszonymentéiről szólnak, s ő idézi Vahot Imrét is, aki a Napkeletben, 1857-ben megjelent cikkében már sajátosnak ítélte a siroki asszonyok rókamálas kék posztómentéjét (Kresz M. 1956: 197). Ezt követően a felső-magyarországi megyéket járó tudósítók sem tévesztették szem elől, hogy errefelé az új stílusú, parasztos, palóc viseletekhez is illőnek tartották a régiesebb, nemeses, rókamálas mentét. Gömör (Paládi-Kovács A. 1968: 203–205), Borsod (Istvánffy Gy. 1900: 185), Nógrád falvaiban göndör szőrű bárányprémes, világoskék, vállra vetett mentében esküdött a menyasszony, ami ünnepi díszruhája lett, később idős korában, télen felöltötte, begombolta, télikabátnak használta. Bár még századunk elején is ünnepre rókamálas mentében készült fel egy-egy kazári menyecske, ekkor már ezen a tájon is a vattás, frakkos kabát, majd a még újabb divatú zsebes kabát foglalta el a mente helyét (Gönyey S. 1938: 148–150; Flórián M. 1966: 55).
Egyes helyeken bizonyos ünnepi alkalmakhoz elengedhetetlen jelenlétük vagy egy helyi szokás hosszabbítgatta a mente használatát. Szeged környékén pl. az özvegyasszonyok elhalt férjük mentéjét vagy mándliját viselték, s ha leszakadt róluk, újat csináltattak, tiszteletben tartván férjük emlékét (Czerzy M. 1906: 215).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me