MELLÉNY

Full text search

MELLÉNY
A mellény – amely a középkorban alsóruhaként a hozzákötözött nadrágot tartotta – csak a 16. századra vált láthatóvá, s egy század elteltével már a dán, holland parasztok praktikus köznapló ruhája lett (Cunnington, C. W.–Cunnington, Ph. 1981: 31). Hozzánk közelebb a török–tatár–orosz hatásokat magába ötvöző lengyel férfiöltözetben használtak a törökös kaftán alatt egy hosszú, bokáig érő zsinóros gombolású mellényt. A lengyel mellény dinasztikus kapcsolatok révén jutott a francia udvarba, hogy onnan – csupán a térdnadrágot fedve, vagyis jelentősen megrövidülve és új külső jegyekkel, pl. zsebbel, gombolással – induljon további hódító útjára (Marly, D. 1987: 37). Lengyelországban még a 18. században is előfordult a mellénynek az a dolmány típusú változata (Turnau, I. 1967: 163), amely talán összerímel a Kővári által emlegetett 17. századi magyar állógalléros, zsinóros mellénnyel (Kővári L. 1860: 30). A hazai férfinép így több forrásból is hozzájuthatott a később oly népszerű s az újabb, parasztos öltözetekben nélkülözhetetlen ruhaféléhez.
A keleties, dolmánnyal rokon mellényeket a magyar szabók ujjatlan dolmánynak nevezték. Ezeket – a hát ívelt, „császárvágásos” szűkítését hangsúlyozva – foglalta Fél Edit a „szabott hátú” mellények csoportjába (1936: 16–17). Állógallérjuk, gombszáras, zsinóros gombolásuk és régi múltra utaló országos elterjedésük is a dolmányt sejteti e mel-
lény hátterében. Idővel – amikor a német szabók a kaput–lajbi–német nadrágot öltönyszerűen kínálták – a magyar szabók a mente–dolmány–magyar nadrág együttesét az ujjatlan dolmány közbeiktatásával igyekeztek a nyugati öltönyökhöz hasonítani. A mellény a dolmány helyébe lépett, a mente és a dolmány pozíciója viszont bizonytalanná vált, hol egyik, hol másik töltötte be a vállra vetve viselhető, ünnepi felsőruha szerepét. A csongrádi magyar szabóknál 1803-ban – a magyar ruha és az új öltöny ideáljának is eleget téve – készült a mentével a „Mentéhez tartozandó Ujas Dolmány”, „ehez tartozandó Ujatlan Dolmány” és az „Ismét ehez tartozandó Nadrág” is (CsML 1803. Csongrád vm.).
A dolmány szabású mellény olyan tájak férfinépénél is sikert aratott, ahol csak szűrposztó vagy bőr felsőruhák egészítették ki a fehér vászonöltözetet. Sikere nemcsak célszerűségében, hanem a dolmányt idéző díszíthetőségében rejlett. A somogyi pásztorok sűrűn zsinórozott, vitézkötéses, a hátul csüngő sallangos átalvetővel díszes, fekete posztómellényeikben már nem is a dolmányt, hanem a mentét megillető ékességgel büszkélkedhettek (Gönczi F. 1947: 109). Az ujjatlan dolmány díszei idővel az eredetileg pol-gárias megjelenésű, nyugati mellényeket megmagyarították, és egyúttal parasztossá is tették őket.

64887. ábra. Ujjatlan felsőruhák: 1. zalai mellrevaló; 2. erdélyi oldalt gombolós melles; 3. borsodi szabott hátú mellény; 4. polgári szabást utánzó mellény; 5. nagytárnoki (v. Torontál m.) oldalt összevarrt pruszlik; 6. fodros aljú, empíre szabású pruszlik; 7. szabott hátú pruszlik; 8. halcsontos úri és halcsont nélküli parasztpruszlik (v. Szepes m.)
649Egykor „szabatlan hátú”, csípőt is fedő, elöl kapcsokkal záródó, de állógalléros – jellemzői szerint az ujjatlan dolmánynál is régiesebbnek tekinthető – mellényfélét is használtak. Az ilyen mellény rendszerint fehér posztóból készült, és az ország keleti, a románsággal érintkező tájain fordult elő (Fél E. 1936: 16–17).
A 18. században Európa-szerte a férfiak kedvelt ruhája volt az ujjatlan dolmánytól igencsak idegen jellegű mellrevaló, melles. A magyar, elsősorban erdélyi parasztviseletekben többnyire báránybőrből készült változatai ismertek a vállán, oldalán záródó melleseknek, mellrevalóknak. Ezek az elej- és hátibőr záródásából is kialakulhattak, de nyugati s nálunk a Dunántúlon és Erdélyben gyakoribb posztó megfelelőjük a német, még közelebbről a stájer Brustfleck, ill. Brusttuch mintájára is készülhettek (Fél E. 1936: 23). Nevüket a német szabók, még inkább a zubbonyosok steppelt, vatelinos mellesei terjesztették és magyarosították pruszlikká. Késői utódaik, a zalai, somogyi mellrevalók, melyek a 18. század közepén még „Kereszt prustflék” néven pl. a veszprémi „Zubboncsiak” keze alól kerültek ki (MOL 1755. Veszprém vm.). Csak eredeti, elöl zárt melles jelentése magyarázhatja, hogy a 18. századi személyleírásokban a „veres leibli, vörös karton pruszlik” az öltözeten belül együtt is szerepelhetett (Schram F. 1964: 40).
Sokkal gyakoribb volt azonban a Leibl magyar párjaként egyre népszerűbb lajbi, ujjatlan lajbi, ill. kislajbi, ami a gombszáras ujjatlan dolmánnyal ellentétben gomblyukas gombolású, egymásra hajló elejű volt, és kihajtott gallérja is lehetett. A kék posztó, magyaros, „tarka zsinórral kihányt” mellények mellett, a nyugatiasan öltözködő mesteremberek körében kedvelt lett a dísztelen kanavász, „fehér németes lajbi” és a 19. század elején egyre sűrűbben emlegetett kékfestő, azaz „Tarka férfi Kis Lajbi” (Zólyomi J. 1985: 323) és egyéb vékony anyagokból, pl. selyemből varrt mellényfélék a kevésbé polgárosult körökben is elterjedtek. Bács-Bodrog, Torontál vármegyében pl. ezek hátratolt oldalvarrású, a hátközép felé mélyen kivágott karöltőjű, sálgalléros, sűrűn gombos változatához ragaszkodtak (Fél E. 1936: 17). Esetleges nemzetiségi hatás, még inkább az 1830-as évek frakkos, pantallós férfiöltönyeihez tartozó selyemmellények szabásvonalai lappanganak az ilyen és hasonló mellénytípusok hátterében, amilyenek pl. a kapuvári „síkselem puruc” (Domonkos O. 1957: 129) megjelenését is befolyásolták. A gallérformák elárulják, hogy a mellény mikor lett általános egy parasztviseletben, így a matyók kihajló galléros, reveres mellénye vagy pl. a györgyfalvi férfiak szintén kihajtós, hegyes galléros, mell- és derékzsebes lajbija is.
Ezeknek a mellényeknek díszítménye eredendően csak maga a sűrű, sokszor dupla fémgombolás volt, amely valódi funkciójának megfelelően pl. a turai cingombos lajbin (Fél E. 1937: 96) vagy eredeti rendeltetése nélkül dísszé válva, a nógrádi pitykés lajbikon maradt fenn. Idővel az ujjatlan dolmány zsinóros díszítménye a lajbikon, a fémgombolás, a pityke pedig a dolmány szabású mellényeken is megjelent. Egy putnoki hetyke legénynek olyan lajbija volt, „mellyen a gombok sűrűséggel még a hátára is feljöttek” (Kemény L. 1918: 130), a pusztafalui zsinóros, derekas lajbit pedig négysoros, rézfoglalatú üveggombok díszítették (Gönyey S. 1939: 139).
Idővel a különféle mellrevalók, mellények szabása, dísze, jellemzői és elnevezésük is keveredett. De bármilyen formai változatban jelent is meg, a mellény a 18. századtól a magyar parasztöltözetek karakteres darabjává, polgárosodásuk fokmérőjévé lett. Volt, ahol a szűrposztó felsőruhák közé az első kék posztóruhaként a mellény ötvöződött, mint pl. a Fekete-Körös völgyi férfiaknál. Volt, ahol vászon- vagy szűrposztó nadrággal a 650melegebb évszakok egyetlen felsőruhája lett. Ilyenkor gombolatlanul öltötték fel, hogy a hímzett ingmellet ne takarja, vagy – a dolmány, mente utódaként – panyókára vetve hordták, akár a matyó legények (Herkely K. 1939: 210). Ahol a parasztság módja megengedte, mint a Sárközben, századunk fordulóján már csizmanadrághoz illő úri mellényeket is viseltek (Kovách A. 1907: 75). A falusi parasztemberek öltözetében ritkán felbukkanó, kétféle anyagból szabott, selyemhátú, ujjas nélkül nem is hordható, valóságos öltönymellények a tökéletes polgárosodást jelzik.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages