POLGÁRI JELLEGŰ FÉRFIUJJASOK
POLGÁRI JELLEGŰ FÉRFIUJJASOK
A nyugati egyetemeken tanult magyar tudósok, protestáns lelkészek, a hivatalnokok, idegenből jött kereskedők, mesteremberek mindig is közvetítették a nyugati divat újdonságait. A német ujjas köpönyeg, a rokolor, az ujjas lajbi, ujjas rékli, ujjas pruszlik azonban csak a 18. században „honosodott” meg az alacsonyabb sorsúak öltözetében is. Ezek közül néhány ruhaféle vagy országszerte ismert lett, vagy egy-egy táj öltözetére – említésre méltóan – jellemzővé vált.
Közöttük az „Egyes”, ill. „Duplás melly fedéllel németessen” varrt ujjas lajbinak nevezett, kihajtott galléros kabát az, amely a 18. század második felében országszerte, társadalmi rangra való tekintet nélkül terjed a dolmány rovására. Az ujjas lajbi helyébe az 1820-as években a derékig érő, dupla elejű, reveres, sokszor legombolható, kihajtható vagy sálgalléros és „sonkaujjú” mandzsettás, zsebfedeles nagy mándli lépett, kismándli-nak mondott öltönybeli mellényével. Ezek eléggé megkülönböztették a közembereket az ekkor frakkot, angol lovaglókabátot, azaz redingote-ot viselő uraktól.
Ugyancsak a 18. század vége felé, a német szabók kezdték varrni a bekes nevű ujjast, az azonos nevű lengyel kabát mintájára. Ennek volt szőrmével bélelt változata is, de a 19. század elejétől, immár bekecsnek említve és „vattérozva” is megrendelhető volt a német szabóknál (BML 1813. Heves és Külső-Szolnok vm.). Ilyen formában az egykori vattával bélelt réklik örökösének is tekinthetjük őket, s úgy is maradtak fenn pl. a györgyfalvi férfiak és nők lékrinek és bekesnek is nevezett posztóujjasaiban (Papp Jánossy M. 1971: 551, 555–557).
A vastag, bélelt kabátok mellett könnyebb anyagú kiskabátok is megjelentek. 1790-es évektől Veszprémtől Csík megyéig fel-felbukkant egy zárt nyakú kiskabát, a „Háznál viselő rövid Jankli” (VeML 1818. Veszprém vm.) vagy jankedli. Neve Sopronban, Kapuvárott is ismert volt. Itt a „janklit igazában ümögbáttyának is mondjuk, mert csak ümögre veszik fel” (Domonkos O. 1957: 126–127), s egyetlen dísze nyakának és zsebének bársonyszegése volt (Horváth T. 1972: 282–283). A Duna–Tisza közén untercikk-nek, a dévai csángóknál pl. felöltőnek nevezett könnyű ujjas mellény vagy kabát alatt, az ingre felöltve a test melegítésére szolgált. A Fekete-Körös völgyében, amikor a bőrruhák helyét a silányabb posztóujjasok vették át, ilyen célból megkettőzték az inget, gyapjúinget, unterczukkot viseltek. Másutt, így Kalocsa környékén, ez a ruhadarab selyemből, bársonyból, plüssből szabva az ünnepi viselet része lett. Bár neve egyértelműen német eredetére utal, a Duna déli szakaszán – éppen Kalocsán vagy Sióagárdon is – kedvelt színes változatai déli szomszédaink színpompás öltözeteinek hatását sejtetik.
651Férfiak és nők egyaránt szerették a jobbára csak béleletlen, könnyű ujjasokat, amilyen például az ormánsági leves, a hevesi rékli, turai blúz vagy haluskás bujka volt. A leghíresebb közöttük a kalotaszegi bujka lett. Ezt a sötétkék, ritkábban fekete, szalagfodros, gyöngyös, színes gépi hímzéses, „nyargalásos” kabátot a környező románok is megkedvelték.
A múlt század második felétől a derékban szabott, térdig érő szalonkabáthoz, melyeket „magyarosan” ferencjóskának neveztek, csupán a parasztság legfelső, városi gazdarétege jutott hozzá. A polgárosodó, ámde falusi gazdák, mint a sárköziek még ekkor is a mándlit viselték, fiaiknak jutott később a sacco-kabát.
A századfordulón – a sokféle olcsó anyagból készült gyári konfekció következtében – meglehetősen egységesült a magyar paraszti férfiöltözet. Az idős, módos gazdák is iparos szabású, városias, fekete posztó télikabátokat viseltek, amit lehetőleg báránybőrrel béleltek. Ilyesmi volt az 1890-es években a naprakész divat szerint öltöző tehetősebb falusi fiatalság mexikánere is. Ugyanekkor az agrárnépesség legszegényebbjei között az olcsó szövetből szabott, pamutbéléses, olcsó szőrmegalléros mikádó járta.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
