HOSSZÚ HAJ
HOSSZÚ HAJ
A hosszú haj – a szigetszerűen és időről időre felbukkanó tar fejjel ellentétben – folyamatosan kedvelt volt. A férfimunkát akadályozó hajtincseket részint a törökös üstök csomózásához hasonlóan, részint, a 18. századtól, a nyugati copfos férfifrizurák mására fonottan rögzítették, s módszereikben legalább olyan találékonyak voltak, mint a nők. Előhajukat választék nélkül hátra (Abaúj-Torna vm.) vagy megkurtítva homlokukba fésülték (Nógrád, Hont vm.). Hont és Borsod megyében, pl. a matyóknál a nyíratlan előhaj három- vagy többágú fonatát, az üstököt a fejtetőre hajtották, akárcsak a hátihajból font foncsikot, ill. kákót, és a fejbúbon a két fonatot összefogták, kacurt kötöttek belőle. Másutt a homlokközéptől nyakszirtig két mezőre osztott hajat elölről sodorékba, sodorba (Somogy m.) pedergették a fül mögé, gyakrabban elé, s ezt a sodrott hajtincset huncutkának (Szatmár, Bereg vm. Hajdúság), Nagykőrösön lokninak nevezték. A hajat csimbókba is tekerték (Csongrád vm.), amit pl. Makón, Szegeden feltűzve viseltek. Gyakrabban varkocsba fonottan csomózták meg, nagy gombnak, gombos hajnak (Vas, Zala, Somogy, Tolna vm.), Baranyában bütyöknek, csimbóknak emlegetve. Hetésben a csimbókot, akárcsak az orosházi, bácskai férfiak, a fül előtt kötötték csomóba.
Leggyakrabban – az asszonyokhoz hasonlóan – T alakban választották el hajukat, s az előhaj sodratát, a csurkát (Zemplén vm.), a hátihajhoz vezették. Ha a fonatlan üstököt a fül előtt visszakötözték (Udvarhely vm.) tyikának (Fekete-Körös völgy), bogozott hajnak (Szatmár, Bereg vm.) nevezték el. Gyakoribb volt, hogy az előhajat befonták, és a csim-bukot (Veszprém vm.), kákót, varkocsot (északi megyék) vagy csülöknek (Bácska) nevezett fonatot csomóra, böcökre (Ormánság) kötötték. E csomót nagy gombnak (Somogy vm.), göcsnek (Fekete-Körös völgy) vagy pl. bogos üstöknek (Udvarhely vm.) is emlegették. Az így rögzített előhajhoz háromágú fonatba fogott vagy gyűrűsen lógni hagyott hátihaj illett.
Szintén a Dunántúlon a férfiak fültől a fejbúb felé, ék alakban fogták ki az előhajat, s fonatából gombot (Somogy vm.), ill. csicsákot csavartak a fejtetőn.
A hosszú hátihajat munka közben egyszerűen a fejfedő alá gyűrték, madzaggal, esetleg szíjjal szorították le, de a debreceni cívisek a 18. század elején még zacskóba is kötötték. Sokfelé négyágú, csikóköröm fésűvel felfogták a hátihajat, s ilyenkor kontynak is nevezték. A fésűsök készítményei között ez a horgos fésű, nagy görbe fésű kimondottan férfiaknak szánt hajakasztó volt, az asszonyoknak csinált schion fésűk mellett.
A gombra, csimbókra kötött, görbe fésűvel kontyba akasztott hajviselettől az 1848-as szabadságharc nemzetőrei, katonái váltak meg legelőbb (Garay Á. 1911b). Később pedig csak a székely huszárok és fiatal koruk divatjában megöregedettek, közülük is a világ forgásából kint rekedt pásztorok viselték (Balogh J. 1948: 24; Garay Á. 1911b). Szomszédainknál 711a Zólyom megyei tótok és a Kolozs megyei románok között maradt fenn legtovább.
Annak idején, nagykorúságának jeleként a 16–17 éves legénynek fonták be először a haját, a matyó legény pedig akkor kapott üstököt, amikor első alkalommal summásnak állt.
