KÖRHAJ
KÖRHAJ
A körhaj a városi népesség körében a reformkorral kezdődő újítás volt. Az előhajat homlokon s a hátihajat a nyakszirt alatt, esetleg fejre húzott edény pereme mellett nyírták körül, emiatt fazékban nyírott hajként (Borsod vm.), körhajnak, kerekített, félkerék hajnak (Tura) is, de honi, huni haj (Karcsa, Zemplén vm., Nógrád vm.), sőt bundás hajnak is nevezték (Fekete-Körös-völgy). A körhaj az 1830-as, még inkább az 1850-es évektől vált egyre gyakoribbá, és az általános katonai szolgálattal, majd a városiasodással, az Amerikába járással veszített népszerűségéből. A századvégre mint régiséget, már csak az alföldi pásztorok között találjuk. Az immár pásztoros haj, „kerek nyírású juhászviselet” egykor a fiatalok és a hosszú hajú öregek korcsoport szerinti elhatárolódását hangsúlyozta pl. Esztergom környékén, Muzslán vagy a Sárközben.
A homlok fölötti részt, városiasan féloldalasra, holdasra, kacsafarkasra (Rétköz) is elválasztották, de gyakoribb volt, hogy a hosszú haj mintájára, a középen elválasztott előhajat hullámosítva, kicakkozva, kigarasolva (Tura), még inkább sodorva (Háromszék vm.) vagy fonva, bucsárral (Békés vm.) a hátihajhoz fogták, s ilyenkor gombáros hajnak (Alföld) emlegették. A hátihajat – a kiskunsági pásztorok kivételével – befelé kunkorították. Az aránylag még mindig hosszú előhajat egyszerűen hátra is fésülhették, és görbefésűvel rögzítették (Zemplén, Hajdú, Pest vm.), ilyenkor a hátihajat nyakszirtig takarta.
