PÁRTA
700PÁRTA
A leányfejre az előhajat rögzítő hajszorító s az ünnepélyesebb homlokpántok, koszorúk, párták illettek. Ezeknek a „főleányokhoz illő” koronaszerű gyöngyös, ékszeres, tollas fejdíszeknek (Apor P. 1972: 27) jóval egyszerűbb változatát, a tarkón selyemszalaggal megkötött, rézlapokkal díszes pártát örökítette meg rajzolója a 17. század végén egy kolozsvári polgárlányon (Viseletkódex 1990. 24. kép). A Radvánszky Béla által megkülönböztetett 16–17. századi pártatípusok, a karikapárták, elő- és kontypárták közül ez a típus a karika- vagy koszorúpárta, a „magyar párta”, amelyet a pántlikával a fejmérethez igazítható abroncsa és a megkötést takaró szalagbokor különböztetett meg az északabbra élő szlávok és az erdélyi magyarság közé ékelődött szászok rögzített kávájú pártáitól (Ú. Kerékgyártó A. 1937: 48).
A főúri hajadonok vagyont érő pártáit – ötvösök, hivatásos hímvarrók, gyöngyfűzők alkotásait – másoló párták, amelyek a kis- és köznemesek, a polgárlányok fejét díszítették, az előzőknek csupán szerény utánzatai. Díszeik agyagpaszta, csont- és üveggyöngyök, réz- és bronzszálak, -spirálok, flitterek voltak. Még egyszerűbbek lehettek a parasztlányok pártái, ámbár módosabbjuk számára a párta kellékei beszerezhetőek voltak. A 17. század közepén Szombathelyen a „hajfonjo”, a „szalak szy”, az „aranyas pantlika” és a párta díszítésre alkalmas csecsebecsék mellett kész „paraszt giöngiös parta”, sőt bársony-, szőr- és cérnapárta, pillangós párta is kapható volt (Horváth A. 1956: 1–4). Jó félszáz esztendővel ezután, a görög kereskedők országosnak mondható bolthálózatában kész párta már nem, de „pártának való drót” és egyéb tartozékok bőven szerepeltek a kínálatban. Ekkorra már a szegény sorú és gyermeklányok is pártát viseltek Debrecenben, s a mezőségi Széken a szolgálatba lépő leányok „három márjásos”, „Tisztességes pártára” alkudtak (Szabó T. A. 1980: 397). Debrecenben „gyönggyel megrakott végű tűk” rögzítették és díszítették a cívislányok pártáit, akárcsak Kecskeméten, ahol karikapártáikat a katolikusok színes, a reformátusok fekete szalaggal kötötték meg (Zoltai L. 1938: 288–289; Ú. Kerékgyártó A. 1937: 101–102).
Amint a divatot diktáló előkelő nemes- és polgárlányok elhagyták a pártaviseletet, az alsóbb néposztályok körében is követőkre találtak. 1818-ban az Őrségben pl. „már eldobták” (Mészöly G. 1917: 102) s a Rábaközben is már csak a „leánykák” viselték a gyöngyös szűzpártát. A nyugati divathatásnak kevésbé kitett tájakon, így a matyóknál az ezüstös, az Ipoly mentén a „sík aranyos párta” (Szeder F. 1819: 42–43) túlélte azt a néhány évtizedet, amikor ez a fejdísz szinte országszerte divatjamúltnak számított. Az 1860-as évek nemzeti érzelmű mozgalmai ugyanis parasztpolgári, iparos, sőt még úri körökben is felelevenítették viseletét, és a párta az európai díszöltözetek fejékeinek vonalát követő diadém formában, a frissen gazdagodó tájak parasztpolgár leányainak ismét ékessége lett. A Sárköz századunk eleji kutatója, Kovách Aladár (1907: 83, 86) még nyomon kísérhette, hogy a régies tülökpárta múlt század végi utóda miként egyesítette a korabeli leánydíszek valamennyi változatát. Első rétege, a homlokbársony felett a középbársony a karikapártának felelt meg. Legfölül a nagybársony vagy nagypárta a közepébe illesztett legmagasabb díszével, a tarjaggal, a diadém alakú előpártákat idézte.
Amint legkorábbi, 17. századi képes adataink a „kolozsvári polgárleány”, a „székely hajadon” pártáiról (Szendrei J. 1908: 9; Viseletkódex 1990. 24. kép) Erdélyből származnak, itt is ragaszkodtak hozzá a legtovább. A párta különösen a torockói, még inkább a kalotaszegi falvakban szinte napjainkig jelentkező újításokkal bizonyította életképességét: 701volt, ahol a homlokra súlyosodó pártaabroncs magasodott a torockóihoz hasonló négy hüvelyknyire, másutt a fejtetőre helyezett karikapárta közelített középen tornyosodó gyöngyeivel a diadémszerű pártákhoz. Erdély székely lakta keleti szélén és a Barcaságon, ahol a leányok karikába tűzött hátihajat viseltek, hosszan fennmaradt a kontypárta is.
