KONTY
699KONTY
Magának a kontynak, csapicának (Baranya vm.), illetve a fészeknek (Pest környéke) formai változatairól csak késői adataink vannak, hiszen miután „felkötik a menyasszony kontyát”, „felgyócsozták”, „felkontyolták”, többé hajadonfőtt nem mutatkozhatott, még otthon sem lehetett fedetlen fővel. Éjszakára térve a főkötőt tette le utoljára, reggelre kelve ezt vette fel elsőnek, nélküle nem léphette át a küszöböt, mert „elverte volna a jég a határt” (Fél E. 1937: 94). Legegyszerűbben s talán legrégiesebben, a hátihajat fonatlanul (Nyitra vm.), megsodorva vagy befonva belegyűrték a főkötőbe, amit aztán, pl. Boldogon a főkötő két oldalára varrt s homlokra húzott szalag, a kirúgó erősített a fejhez.
Gyakoribb volt, hogy a hátihajat egy éppen kézügybe kerülő pálcikára (Rétköz), két végén kihegyezett fatűre (Sáros vm., Csorna), csonttűre (Fejér m.) vagy éppen lúdtollra (Kapuvár) tekerték. A keskeny falapocskáknak (Lövéte), kontyfáknak kontydeszkává szélesedett változatai pl. Pusztafalun és Pest környékén lettek kedveltek. A 19. század elejétől a kontyfák helyett kezdtek kovács készítette kontyvasakat is használni, melyek pakfon-, rézváltozatait is – az esküvő évszámával, tulajdonosa nevével – jegyajándékként illesztették először az újasszony kontyába, majd többnyire ezzel is temették el. A kontyfára csavart, rendszerint kicsi, hegyes kontyokat még kontyruhákkal, alsófőkötővel, legújabban az ezt helyettesítő zsebkendővel (Mezőkövesd) takarták. Széles, kerek lett a konty, ha kontykarikára csavargatták. A moldvai csángó hullott hajjal betekert vesszőkarika és utóda, a rongyba csavart vaskarika 25–30 cm, a székely, kalotaszegi és torockói fakarika, illetve rézkonty már csak 5–6 cm átmérőjű volt, s kontytűvel rögzítették a hajkontyba.
A múlt század közepén a kontyot rögzítő fatűt felváltotta a réztű, ami pl. „hajtűzni való rézvessző” néven már a 18. század elején is ismert volt (Bur M. 1985: 263), de a csontból faragott, kétágú hajtűkkel együtt, polgári hatásra, ekkor terjedt el a felvidéki és erdélyi falvakban. Ugyancsak a 19. század közepétől hódított az addig csak mezővárosi környezetben használt kontyfésű vagy hajakasztó (Debrecen). A papírvirágos körfésű előbb a leányok háromágú fonata felett díszelgett (Mezőség, Nógrád m.), s csak utóbb szolgált a kontyfa vagy kontyvas helyén. Kiskomáromban, a Hegyhátvidéken, Pusztafalun ennek megfelelően a fésűre tekergették kontyukat, Pest környékén pedig a hajdeszkás kontyot szúrták meg hosszú fogú csontfésűvel, másutt cigány készítette bádogfésűvel. A polgárosodás fokmérőjeként legújabban már magát a kontyot tűzték fel fésűvel (pl. Martos), görbefésűvel. A konty helye tájanként eltérő, jellemző lehetett: a kalotaszegi Vistán pl. magasan a fejtetőre, Mérán viszont „rendes helyre teszik a kontyot” (Palotay G. 1942: 233). Ez az asszony korával is változhatott, Mezőségen az idősödő asszony kontyát egyre mélyebbre tűzték meg.
