AZ ASSZONYOK HAJVISELETE
AZ ASSZONYOK HAJVISELETE
Kontyoláskor az előhajon csak ritkán változtattak, s ha igen, hangsúlyosabbá, dúsabbá tették pl. a már említett kenderkócból vagy a kihullott, összegyűjtött hajból sodort hajbetéttel, a gyupéttal. Egyes Nyitra megyei falvakban az előhajból kilazított tinccsel három „szarvat rajzoltak” homlokukra, s mikor sajátjuk megfogyatkozott, a szarvakat kihullott hajból papírra ragasztott hajcsomókkal pótolták (Gönyey S. 1941b: 69).
Elszigetelten előfordult az előhaj ritkítása is. Az északi megyében „menyasszonypor-koláskor” egy hajtincset kivágtak a hajból. A sárközi, zselicségi reformátusok körében az újasszony haját – leányságától való megfosztottsága jeleként – homloka felett kétujjnyi szélességben rövidre vágták. Itt a hátihajat sem tűzték fel kontyba, hanem két fül mellé fésülve, diabolószerűen viselték (Kovách A. 1907: 73). Másutt előfordult, hogy a nagy kontyot illetlennek tartották, így a palóc, a matyó asszonyok, ha túl sok hajuk volt, fejük tetején kiritkították, hogy kontyuk beleférjen a kis főkötőbe (Györffy I. 1956: 70). Gyakoribb volt a hátihaj vastagítása, idővel pótlása, amihez maguk a hajcsevergetők, a bezsírozott hajtincseket beburkoló vászoncsíkok is hozzásegítettek, még inkább a hajba vagy a főkötőbe erősített, kitömött zacskók. Ilyen célra Szakmárban pehellyel töltött kontyván-kost, Kiskomáromban hajjal vagy ronggyal kitömött potát, tekercset, Nógrádban csepűkontyot, cipógongyolát alkalmaztak. A szintén kenderkóccal bélelt fehér vászon, patkó alakú pótkontyot a Barcaságban ki is hímezték.
