A Mecsek és a Villányi-hegység (Józsa Sándor–Lehmann Antal)
A Mecsek és a Villányi-hegység
(Józsa Sándor–Lehmann Antal)
(Józsa Sándor–Lehmann Antal)
A Mecsek vidéke – a Dél-Dunántúl „szigethegységei” a köréjük simuló dombságokkal – legváltozatosabb felépítésű hegységeink közé tartozik. A mélységi, vulkáni és üledékes kőzetek közül a triász-jura karbonátos képződmények a legelterjedtebbek, amelyeknek egy részén változatos, a hegységek arculatát meghatározó karsztformák fejlődtek ki. A Mecsek és főleg a Villányi-hegység legenyhébb éghajlatú országrészünk, ahol számos délies flóra- és faunaelem él.
A Mecseket és a Villányi-hegységet – tájbeosztásunkban a Mecsek vidékét – a Dunántúli-dombság déli bástyáiként, szigethegységeiként emlegetik. Közülük azonban még a Mecsek sem tekinthető igazán középhegységnek, hiszen magassága csak kevés helyen haladja meg a 600 métert, a Villányi-hegység pedig – néhány pontján – csupán 400 méter fölé emelkedik. Hegység megnevezésüket (helyenként jellegüket) a Dél-Dunántúlhoz és a szomszédos alföldi területhez képesti magasságuk, illetve változatos, felszínen is tanulmányozható földtani felépítésük adja, amely valódi hegységképző erőkről árulkodik.
A nagyjából nyugat-keleti csapású két hegységet alacsonyabb dombságok övezik, amelyek közül a tágabban vett Mecsek-vidékhez tartozik északról a Zselic és a Völgység, keleten a Szekszárdi-dombság, délkeleten a Geresdi-dombság (a korábbi fejezetekben többször tárgyalt „Mórágyi-” vagy „Fazekas-boda-Mórágyi-rög”), és természetesen a közöttük húzódó Baranyai-dombság is.
