Földtani felépítésük
Földtani felépítésük
A Mecsek-hegység déli, délkeleti határán – a Szigetvár-Pécs-Ófalu nyomvonalon – jelentős tektonikai vonal, az ún. Mecsekalja-öv húzódik. Ez a zömmel üledékes kőzetekből álló Mecseket, illetve a kristályos kőzetekből felépített Geresdi-dombságot és Görcsönyi-hátságot (együtt Baranyai-dombságot) választja el. Itt nyugat-délnyugat–kelet-északkeleti irányú pásztákban, részben a felszínen is ópaleozoikumi vagy még idősebb kőzetek találhatók (fillit, kristályos mészkő, amfibolit, csillámpala stb.), amelyek agyagos, törmelékes és vulkáni eredetű üledékes kőzetsorozat különböző mértékű átalakulásával képződtek. E kőzetek a variszkuszi hegységképződés során, a karbon időszakban nagyon erős átalakulással, ún. ultrametamorfózissal részben migmatittá és gránittá, illetve – a Mecsekalja-övvel párhuzamos, nagyarányú vízszintes elmozdulások nyíróhatására – milonittá alakultak.
A Jakab-hegy meredek deráziós völgyfülkékkel tagolt déli lejtője, előtérben Cserkút községgel
A Mecsek karbontól pleisztocénig terjedő, zömmel üledékes kőzetekből álló, de számos időszakban magmás kőzetekkel tarkított rétegsora a hegység két fő szerkezeti egységében, a Nyugati- és Keleti-Mecsekben tanulmányozható. A legelterjedtebb, triász és részben jura képződmények – amelyek a „germán” típusú európai partszegélyen (Tisza-mikrolemez) rakódtak le – alapvetően különböznek a Dunántúli-középhegység és a Bükk hasonló korú, „alpi” jellegű (Tethys-eredetű) karbonátos kőzeteitől (lásd a földtörténeti fejezetben). A Nyugati-Mecsekben feltáruló felboltozódásos (antiklinális-) szerkezetben – nyugatról keletre fiatalodó rétegsorban – karbon gránit, perm homokkő (ez tartalmazza az uránércet), triász törmelékes kőzetek (Jakabhegyi konglomerátum és homokkő), lemezes agyagkő, aleurolit és evaporit következik egymásra; ezeken szintén triász időszaki, vastag mészkőösszlet települ, amelynek szép karsztformái, karsztjelenségei zömmel a hegység középső részén tanulmányozhatók (lásd később). A Keleti-Mecsekben előforduló jura–alsó-kréta kőzetsorozat ezzel szemben szinklinálist alkot. Az itt rejlő mecseki feketeszén tengerparti, lagúna- és folyóvízi környezetben lerakódott alsó-jura homokkő-, aleurolit-, agyagkő- és márgarétegekkel együtt képződött, s a Kisújbányai-medencét körülölelő sávban a felszín közelébe is került. A medence belseje felé egyre fiatalabb képződmények, előbb középső–felső-jura egyre inkább mélytengeri, majd alsó-kréta, ismét sekélyebbvízi mészkövek találhatók. Ezután hosszú üledékhézagot követően képződött vastag miocén törmelékes és meszes üledékek következnek, amelyek a hegység északi részét ma is nagy területen borítják. Főleg a hegylábi térszíneken nagy menynyiségben pliocén agyag, homok, valamint pleisztocén lösz és lejtőtörmelék is képződött.
Nagyon változatos a Mecsek magmatizmusa. A már említett karbon gránitot a perm időszakban nagy mennyiségű riolit képződése követte, amely azonban a felszínre – a Nyugati-Mecsekben – csak egyetlen feltárásban bukkan. Az alsó-jura kőszenes összletben vékony piroklasztit-rétegek ismertek. Az alsó-krétában – ki nem fejlődött rifthez kapcsolódva – nagy menynyiségű alkálibazalt, trachit és fonolit („csengőkő”), a miocénban andezit és „alsó-riolittufa” képződött.
A kisebb területű Villányi-hegység jóval egyszerűbb felépítésű. A hézagos kifejlődésű, kis vastagságú triász dolomitra, mészkőre még hézagosabb jura üledékek települnek, ám mindegyik, különösen a középső-jura rétegek (pl. a Templom-hegyen) igen gazdagok ősmaradványokban (ammoniteszek, pörgekarúak, kagylók, csigák stb.; lásd az őslénytani fejezet jurát és krétát bemutató részében). A rétegsort alsó-kréta mészkő (a Harsány-hegyen bauxittal), némi miocén üledék, végül a mecsekihez hasonló negyedidőszaki képződmények zárják.
A kréta időszak egyúttal a Mecsek és a Villány – legalábbis szerkezeti értelemben vett – hegységgé válását is jelöli. A változatos, főleg üledékes kőzetanyag az alpi szerkezetalakulás során felpikkelyeződött, erősen meggyűrődött, a Villányi-hegységben jellegzetes „zsindely”-szerkezetbe rendeződött. A Mecsekben később, még a miocén során is jelentős szerkezeti mozgások zajlottak le, sőt, mindkét hegység csak a még fiatalabb, pleisztocén kiemelkedés során nyerte el jelenlegi magasságát. Ma már azonban szelíd hátak alkotta, erősen lepusztult szigetként emelkednek ki az őket körülölelő domb- és síkvidéki területekből. Lepusztulásuk elsősorban a szerkezeti vonalak mentén kialakult, azokat tovább mélyítő kisebb-nagyobb vízfolyások eróziója révén megy végbe, amit a lassú tömegmozgásos (deráziós) folyamatok is hathatósan kiegészítenek.
