Az egykori Marosi-óceán medencéje
Az egykori Marosi-óceán medencéje
A Dél-erdélyi-középhegység felépítésében általában fiatalabb kőzetek vesznek részt, mint az északiéban. A prekambrium végi-ópaleozoikumi metamorf kőzetek néhány kisebb foltban ugyan itt is megjelennek (Aranyosbányánál, a Rápolti-masszívumban és az Ordaskőben), de ezek csak a szomszédos nagytájak felépítésében résztvevő takarórendszerek nyúlványai. A hegységcsoport felépítésében fontos szerepet játszó jura ofiolitok és kréta flisösszlet kialakulása a Marosi-óceánban történt. Ennek medencéje délen a hatalmas Vardar-óceánhoz kapcsolódott, s üledékei kelet felé is kimutathatók a Keleti-Kárpátok Erdélyi-takaróiban („Erdélyi-óceán”). A krétában az óceán bezárult; maradványa, a Maros-menti ofiolit-öv az egykori óceáni aljzatra utaló gabbrók, doleritek (szubvulkáni bazalt) és bazaltláva-folyások, párnalávák mellett jellegzetes mélytengeri üledékeket (radiolaritot, vörös agyagot, vörös ammoniteszes mészkövet) is tartalmaz. A tenger szintjét elérő vagy megközelítő tenger alatti vulkáni hátságokon és szigeteken (seamount) nagy tömegű zátonymészkő is keletkezett. A biogén mészkő hatalmas takarókat alkot (Csumerna-fennsík, Bedellői-havasok), másutt takaróroncsokban (Vulkán) vagy ún. olisztolitként (Kecske-kő, Sfredelasul) jelenik meg. A zátonymészkő bazaltfeküvel való érintkezése sokfelé megfigyelhető a Torockói-hegységben, többek között a Székely-kő tetején és a Tordai-hasadék bejáratánál. A bezáruló Marosi-óceán szubdukciója – felső-jura–felső-kréta vulkáni szigetívek kőzetanyagának formájában – napjainkban is megfigyelhető nyomokat hagyott az Érchegység területén.
A fentieket összegezve, bár a Dél-erdélyi-középhegység fő tömegét a Marosi-óceánhoz kapcsolódó képződmények alkotják, morfológiailag kevéssé szembetűnőek, mivel főleg alacsonyabb hegységek, medencék, dombságok felépítésében vesznek részt.
A Bélavára-Szkerice természetvédelmi terület a Gyalui-havasokban
Az alsó-krétától kezdve – a takaróképződést és kiemelkedést kísérő gyors lepusztulás során – nagy tömegű üledék zúdult le a kontinentális lejtőkön és mint flis halmozódott fel a mélytengeri árokban. A homokos, agyagos, márgás összletbe nagyméretű mészkő-, bazalt- és gránittömbök is belecsúsztak és ún. olisztolitként ágyazódtak be. A krétában két alkalommal is hegységalkotó mennyiségben keletkezett az olisztolitokat magába foglaló ún. vadflis. A flisbe ágyazott olisztolitok „szirtjei” festői tájképet formálnak az Erdélyi-érchegység (pl. Ompoly-völgy) és a Torockói-hegység területén. Az óceáni medence anyagának gyűrődése és takaróképződése a paleoalpi hegységképző fázisok során ment végbe, s eredményeként két takarórendszer (Körösi és Bedellői) keletkezett. A kréta végére a Marosi-óceán egykori medencéje nagyrészt szárazulattá vált, és az óharmadidőszak elején, akárcsak az Észak-erdélyi-középhegység akkori területe, újabb magmás tevékenység színterévé vált (banatitos magmatizmus). A takaróképződést kiemelkedés és gyors lepusztulás követte, amely mintegy ötvenmillió év alatt alaposan letarolta a hegységeket és lapos felszíneket alakított ki. E lapos tetők, nyesett felszínek ma legszebben a Torockói-hegység mészkőplanináin maradtak meg (Csumerna-fennsík, Bedellői-havasok, Székely-kő).
Leomlott bazaltandezit-oszlopok tengere veszi körül a Kopasz-Detunátát
A harmadidőszakban a Dél-erdélyi-középhegység tetői lényegesen alacsonyabbak lehettek a jelenleginél. A miocén tenger behatolt az alacsony rögcsoportok közé, a bádeni korszakban elfoglalta a mai Maros-völgy helyét és összeköttetésbe került a Zarándi-medence és a Belényesi-medence korabeli tengerével. A fenti tengerágak mentén a miocén korban nagyszabású vulkánosság játszódott le.
Az alsó-bádeniben kezdődő és a pannon végéig tartó tűzhányó-tevékenység három szakaszra osztható. Az első szakasz kitörései – főleg Kisbánya (Boica) környékén – riolitot, riodácitot, andezitet szolgáltattak. A második – fő szakasz – az alsó-pannonig terjedt. A Verespatak (Rosia Montană), Nagyág (Săcărâmb), Brád, Zalatna és Aranyosbánya (Baia de Aries) környéki kitörési központok andezitet és dácitot hoztak a felszínre, és hozzájuk kapcsolódott az Érchegységnek nevet adó jelentős színes- és nemesfém-ércesedés. A kitörések során felszínre került láva és piroklasztit elzárta a Maros völgye és a Zarándi-medence közötti tengerágat, és kialakította a Brádi-medencét. A vulkánosság harmadik szakaszában a tűzhányó-tevékenység jobbára csak az Abrudbánya és Verespatak környéki magányos kitörési központokban jelentkezett, ahol andezit és bazaltandezit került a felszínre. E kitörések egyike hozta létre a Kopasz-Detunáta (Detonáta) nevezetes, oszlopos elválású bazaltandezitjét.
A Dél-erdélyi-középhegység mai felszínét a terület negyedidőszaki kiemelkedése és az azt kísérő folyóvízi erózió alakította ki. Felszínalaktani sajátosságaik alapján a vonulatokat két hegycsoportra osztják, a nagyobb kiterjedésű Erdélyi-érchegységre és az Érchegységbe keleten beágyazódó Torockói-hegységre (Torockói-havasok).
