Az „Aranynégyszög”
Az „Aranynégyszög”
Európa nemesfémekben egyik leggazdagabb bányavidéke a rendkívül változatos felépítésű Erdélyi-érchegység közepén, egy szabálytalan négyszög határolta területen helyezkedik el. Az ún. Aranynégyszög minden csúcsánál egy-egy gazdag bányavidék található Aranyosbánya, Zalatna, Nagyág és Brád központokkal. Az arany-, ezüst-, réz- és más ércekben gazdag telérek a felső-bádeni–alsó-pannon andezitvulkánosság befejező, hidrotermális szakaszában keletkeztek.
Az Aranynégyszög északi csúcsánál elhelyezkedő aranyosbányai és a közeli abrudbányai körzet az Aranyosmelléki- vagy Detunáta-hegycsoporthoz tartozik. Az érctartalmú telérek Aranyosbánya környékén idős metamorf kőzetekbe ágyazódnak, Abrudbánya környékén pedig kréta flisösszletet törnek át kisebb-nagyobb kitörési központokban (Csetátye, Kirnik, Korábia). Az Érchegység legidősebb bányái Abrudbánya és Verespatak környékén sorakoznak. A nemesfémek kitermelése már a dákok idején is folyt, majd nagyobb méretűvé a rómaiak dáciai uralma alatt vált (Kr. u. 105–265). A legrégebbi bányászkodás nyomait Csetátye és Kirnik őrizte meg, amelyeket érc után kutatva keresztül-kasul furkáltak. (Sajnos a Csetátye áldozatául esett a mai kitermelésnek.) A római korban rabszolgák tízezrei dolgoztak a tárnákban. Tűzzel felforrósították a kőzeteket, majd vizet locsoltak rá, hogy előkészítsék a terepet a kézivésők számára. Ilyen kezdetleges technikával, az emberi erőt és életet nem kímélve folyt az arany kitermelése. Az egyik római tárnát a verespataki múzeum területén látogathatjuk meg.
Az Érchegység legszebb takaróroncsa, a mészkőből fölépült Vulkán
A zalatnai körzet bányái az Ompolymelléki- vagy Zalatnai-hegycsoport kitörésközpontjaihoz kapcsolódnak. A vulkáni kúpok maradványai Sztanizsa és Zalatna között északnyugat-délkelet irányban húzódó törésvonalon ülnek, és a bádeni tenger valamikori medencéjében emelkedtek ki. Közülük az 1100 métert kevéssel meghaladó Fericsel (Fericelii) és Breáza a legismertebb. E hegycsoporthoz tartozik az Ompoly, Abrud és Fehér-Körös forrásvidékét elválasztó flisvonulat. Ennek 1000 méter körüli tetőszintjéből merészen emelkedik ki az Érchegység legfestőibb szirtje, az 1257 m magas Vulkán (Vîlcan), amely nevével ellentétben nem vulkán, hanem felső-jura mészkő alkotta takaróroncs.
Az Érchegység központi hegycsoportját az Aranynégyszög déli csúcsánál emelkedő Nagyág (Sacarâmb) 1087 m-es kitörési központjáról nevezték el. A Nagyági-hegység (másképp Csetrás-hegység) a bádeni tenger Déva-Brád-Zarándi-medence közti tengerága mentén létrejött vulkáni kúpokat, valamint a környezetükben emelkedő ofiolit-flisképződményeket és felső-jura mészkőfennsíkokat foglalja magába. A harmadidőszaki vulkánosság e hegységrészben volt a legjelentősebb; számos kitörési központból álló vulkáni hegysort alakított ki. Az aranybányák Nagyág és Brád környékén tömörülnek. A Nagyág környéki aranytartalmú teléreket csak 1742-ben fedezték fel, mivel itt az arany nem tisztán, hanem tellurral alkotott vegyületekben fordul elő, és különleges érceket, ásványokat alkot. Ilyen aranytartalmú érc az írásérc vagy szilvanit, az ólomszürke színű levelesérc vagy nagyágit és a 34%-os aranytartalmú krennerit. E különleges aranyércek a Kordurea (Cordurea), a Duba, a Csetrás (Cetraşul) és a Nagyág 1000 méter körüli magasságú vulkáni kúpjaihoz kapcsolódnak. Jelentős ércelőfordulási helyek vannak Kisbánya (Băiţa) környékén is, ahol jura mészkőbe ágyazódott telérekből folyik a termelés. A leggazdagabb készletek a Brád melletti Bárza-hegy telérjeihez kapcsolódnak. Aranyat ugyan nem tartalmaz, de különleges ásványai miatt messze földön ismert a Maros mellett, Piski (Simeria) városkával szemben emelkedő magányos kis vulkáni kúp, az Aranyi-hegy (Munte Uroi, 391 méter).
A szolcsvai búvópatak a Bedellői-havasok peremén fejlett víznyelőben tűnik el
Az Aranynégyszög negyedik csúcsánál emelkedő Karácsi-hegy (Vârful Căraciu, 838 m) és a cebei Magura az Érchegység legnyugatabbi hegycsoportjába, a Körösbányai- vagy Soborsini-hegységbe tartozik. Cebe határában nemcsak bányásszák, de mossák is az aranyat a Fehér-Körös fövenyéből. A hegység más területein nemesfémek már nem fordulnak elő, a Maros és Fehér-Körös völgye között húzódó hegyvidék ugyanis főleg ofiolit- és flisképződményekből áll. E hegycsoport legmagasabb tetői (Husu 804 m, Malu 898 m, Karácsi-hegy) vízválasztó vonulatot képeznek a két folyó között. A Zám környéki banatitos magmatizmus granitoid kőzetein kívül keskeny sávban jura mészkőfoltok is megjelennek, amelyeket szorosokban törnek át a Maros felé siető vízfolyások. Északnyugaton a hegységet miocén láva- és piroklasztit-fennsík szegélyezi. Ebből emelkedik ki a Csungányi-Magura kúpja (M. Ciunganilor, 841 m).
A Maros, az Ompoly és a Gyógy-patak által határolt területen emelkedik az Érchegység legkisebb hegycsoportja, az Alvinci-hegység, amelynek felépítésében főleg flisképződmények vesznek részt.
