Kettős vonulatsor és hegyközi medencék
Kettős vonulatsor és hegyközi medencék
A Keleti-Kárpátok északról délre nagyjából egyforma szélességben, mintegy 100 kilométeres sávban fut. Fentebb vázolt szerkezeti övezetei két nagy vonulatsorban húzódnak. A külső, szélesebb és hosszabb, összetettebb, de valamivel alacsonyabb a kristályos-mezozoikumi övezet és a flisöv együttese, amelyeknek hátai, fennsíkjai között csak üggyel-bajjal jutnak ki keleti irányba a folyók (Beszterce, Tatros, Uz, Bodza); a belső pedig az északon 2100 méter fölé emelkedő, délen 1200 méterig alacsonyodó vulkáni vonulat, amely keleten füzérszerűen sorakozó medencékre tekint alá, tengelyükben a tűzhányóláncot áttörő két nagy folyó, a Maros és az Olt felső szakaszaival. Habár a vulkánsor a Tusnádi-szorostól délre elvégződik, a belső vonulat tovább folytatódik a főleg mészkőből fölépülő Persányi- és Baróti-hegységben, s csak legdélebben, a Háromszéki-medencébe ereszkedve hal el végleg.
A kristályos-mezozoikumi öv hegységeiben a töréses-gyűrt szerkezet meghatározta domborzatot mély völgyek és lépcsőzetes tönkfelszínek jellemzik. Kiemelt hátaikat a közepes magasságból adódó erdős felszín szelídíti, s mivel (az északkeleti-kárpáti Radnai-havasokat nem számítva) még a legmagasabbak sem voltak eljegesedve, a pleisztocénban is csak fokozódott a letarolás a fagyaprózódás, a lejtős tömegmozgások révén. A szelíd formakincset, mint korábban említettük, csupán az Erdélyi-takarókhoz tartozó mészkőterületek élénkítik, amelyeknek kiemelt, töredezett, karsztos felszínébe hasadékok, szorosok mélyülnek (pl. Békás-szoros).
A 1907 méter magas Csalhó (Ceahlău) kréta időszaki konglomerátumból áll (Nagy Balázs felvétele)
A hosszanti sávokba rendeződött flisvonulatok kiemelkedésükkor egységesen tarolódtak le, ezért ma egymás mellett futó, széles, egyenletes csúcsmagasságú (részben keményebb homokkő alkotta) hegyhátak alkotják. A hajdani erdőségek helyét kiterjedt legelők és kaszálók foglalják el. Itt a felszín élénkítésében mindenekelőtt az említett homokkövek, konglomerátumok vesznek részt élesebb, merészebb formakincsükkel.
A hosszanti vonulatokat fontos harántvölgyek tagolják, de még jellegzetesebbek a kristályos övezetbe és a flisövbe mélyült kis hegyközi medencék (Bélbori-, Borszéki-, illetve Kászoni-medence). Előbbi kettő, amely 1000 méter körüli magasságban, a vulkáni vonulathoz közel fekszik, az ásványvizekben amúgy is gazdag vidéken egészen kiváló borvízforrásaival szerzett magának hírnevet. Borszéknek már a rómaiak által ismert borvizét Báthori Zsigmond is messze földről hozatta, sőt palackozva a gyergyói fuvarosok 1770-től kezdve egészen Bécsig szállították. Itt található a híres borszéki Kerek-szék, egy 70–100 méter vastag, apró karsztformákkal ékes, a mészben gazdag vízből kivált mésztufa- (travertino-) összlet, amelynek anyagát nagy távolságra vitték építőkőnek. A Tatros folyó kelet felé két kisebb medencét, a Comaneşti- és Darmaneşti-medencét felfűzve hagyja el a flisövet.
A vulkáni vonulat a hegység nyugatabbi, elkülönülten futó ága, amely bár rövidebb is, keskenyebb is a külső vonulatnál, tájképi szépsége és egyedülálló természeti nevezetességei révén legjellegzetesebb része, mondhatni jelképe a Keleti-Kárpátoknak. Európa egyik leghosszabb egybefüggő tűzhányólánca (160 km) északon, a Kelemen-havasokban még 55–60 kilométer szélességben indul, majd dél felé fokozatosan keskenyedik, és az Olt tusnádi áttörésénél teljesen összeszűkülve fejeződik be. A működés fiatalságából adódóan a vulkáni formák az egész Kárpátokban a legépebbek. A vonulat tengelyében hatalmas méretű vulkáni üstök (kalderák), kisebb, de szabályosabb kráterek ismerhetők fel, s talán még náluk is fontosabb tájképformáló elemek a jól megőrződött lávadómok, ritkábban dagadókúpok. A hegység mindkét peremén, de főleg nyugaton az egykori, távol lerakódott vulkáni törmelékes kőzetek korábban összeolvadt, ma erózióval felszabdalt fennsíkja húzódik, amelynek eredetét, kialakulását csak az újabb kutatások tárták fel. A vulkáni működés és formakincs részleteiről külön keretes szövegben olvashatunk (388. o.).
A Kelemen-havasok központi kalderájának déli része. Jól kivehető a meredek belső és a menedékesebb külső perem
A tűzhányók és a mészkőből meg flisből álló vonulatok szépségét igazán a közöttük elterülő, egymásba fűzött hegyközi medencék hangsúlyozzák ki. Egyfajta távlatot adnak a hegyeknek, amelyekre ha felkapaszkodunk s visszatekintünk, a természetes táj és a művelésbe vont vagy legelőnek használt területek máshoz alig fogható harmóniája tárul elénk. Hogy ez nemcsak a mai látszat, azt a történelem is igazolja: a medencékben és a vulkánsor nyugati oldalán élő székely nép középkori falutörvényei – térségünkben egyedülállóan – az ökológiai szemlélet folyamatos megvalósulásának zálogát jelentették (lásd a Történeti ökológia című részt).
A medencék északon a Maros, délen az Olt felső folyása mentén helyezkednek el. Többségüknek kialakulása a vulkánossághoz, illetve az azt követő, fiatal szerkezeti süllyedésekhez köthető. Változatos medenceüledékeikre éppen ezért a vulkáni, illetve a folyóvízi-tavi feltöltődés nyomja rá bélyegét.
A Görgényi-havasok szomszédságában a Gyergyói-medence – a Maros forrásmedencéje – a legzártabb és így a legzordabb éghajlatú. Északi, dombsági része (amelyet, már a Kelemen-havasok déli peremén, Maroshévízi- [Topliţai] medenceként szoktak elkülöníteni) a Maros-völgy beszűküléséig tart: itt a folyó nyugatra kanyarodva néhol szurdokszerű, másutt teraszos völgyben töri át a vulkáni vonulatot (Salamás-dédai-szoros).
Az Olt hosszú, közel 100 kilométeres felső szakasza a Csíki-, a Háromszéki- és a Barcasági-medencéket fűzi fel. A Csíki-medencék a Székelyföld igazi szíve: a hosszú időn át betiltott, ma azonban régi pompájában évről évre megtartott Csíksomlyói búcsú nemcsak a környék katolikus, hanem a környező hegyek túloldalainak más felekezetű lakosságát is hívogatja. A Maros és az Olt forrásvidékének dombsági térszínéből déli irányba kinyíló medencefüzér több, egymástól harántvetőkkel elválasztott kismedencéből áll össze, eszerint – Kristó András negyvenes években megkezdett, sokoldalú kutatásai alapján – Fel-, Közép- és Alcsíki-medencéről beszélhetünk. Felcsíkban a fiatal süllyedés jobbára csak a medence tengelyére, az Olt völgyére korlátozódott, déli határán még kibukkan az aljzat metamorf összlete; Alcsíkban jóval tovább és széltében-hosszában folyt a süllyedés, és rétegsorát az aljzat flisüledékeire települt vastag folyóvízi-tavi rétegsor alkotja; Középcsík pedig minden szempontból átmeneti helyzetben van, Alcsíktól egy, a Hargitából kinyúló alacsony vulkáni hegysor bemélyedése (a Zsögödi-szoros) választja el. A medencék fiatalságát jelzi, hogy a szomszédos vulkáni működésből származó feltöltés – főleg izzó piroklaszt-árak és törmelékárak anyaga – csak Felcsíkban maradt meg (ott is csak foszlányokban); délebbre a süllyedés magával ragadta a vulkáni kőzeteket, és pleisztocén-holocén folyóvízi-tavi rétegek települtek rájuk.
A Gyergyói-medence egyik legszebb települése, Gyergyószárhegy (Lazarea) főleg az egykor Bethlen Gábor lakta Lázár-kastélyról és ferences barokk kolostoráról híres; de talán még náluk is megkapóbb műemlék a falu fölötti Szármányhegy kora középkori kápolnája (a szerző rajza)
A belső vonulat elvégződésénél tágas, lapos medenceként nyílik ki az Olt keleti mellékfolyóját, a Feketeügyet övező Háromszéki-medence. A flisbe mélyült, folyóvízi hordalékkal feltöltött sík térszínt csak a flis kisebb, dombnyi kibukkanásai élénkítik, no meg a folyó homokjából a helyi szél, a nemere által formált, buckás Rétyi-nyír, amelyet Orbán Balázs A Székelyföld leírásában „Háromszéknek Saharájaként” emlegetett.
A legtágasabb, legalacsonyabb síkság, a Barcasági-medence már a Brassói-havasok hegylábi hordalékkúpjaihoz simul. A hordalékkúpok belső peremén sűrűn egymás mellett következő források sora tör fel.
A Vargyas homoródalmási szurdoka
Szépen fejlett teraszszintek a Maros Salamás-dédai szorosában
A Középcsíki- és Alcsíki-medence határán épült Csíkrákos a vidék egyik legszebb erődtemplomával büszkélkedhet. Háttérben a Naskalat-hegycsoport
A Mădăraşi-Hargita (1801 m), „a székelyek szent hegye” észak felől
