A Gyilkos-tó és környéke
A Gyilkos-tó és környéke
A Keleti-Kárpátok egyik, ha nem a legszebb természeti nevezetessége a Gyilkos-tó és a vizét levezető Békás-szoros a környező mészkőszirtekkel. Maga a tó csak másfélszáz éve jött létre, ám azóta mind a pontos évszámról, mind a keletkezés körülményeiről sok vita folyik. Orbán Balázs a tó kialakulásának évét – helybéli tekintélyekre hivatkozva, akiket ottjártakor kérdezett meg – 1837-re teszi; más korabeli forrásmunkákban is 1837-et vagy 38-at találunk. Melchior Neumayr, bécsi tanár 1888-ban viszont 1842-t említ. Ennek azonban ellentmond, hogy egy 1839-es, Erdélyről szóló német nyelvű statisztikában már ott szerepel bizonyos „Verestyó-patak” (innen egyébként mai román neve, a Lacu Rosu). A Gyilkos-tó elnevezést Herbich Ferenc geológus vezette be 1866-ban, a tó fölött emelkedő Gyilkos-havasról, amelynek neve onnan származik, hogy a hagyomány szerint egy rossz télen a tó jege székely famunkások alatt beszakadt. A másik név, a Verestó – vagy Vöröskő – ma az egyik, tóba ömlő patakot jelöli, a névadásban talán a tó körül kibukkanó vöröses színű mészkőrétegek játszottak szerepet.
Az évszám bizonytalanságai részben a tó keletkezésének problémájában rejlenek. Kristó András, csíkszeredai geomorfológus tanár így ír erről: „A népszerűsítő szakirodalom hegyomlásról, sziklaomlásról beszél. Valójában azonban a természetben nagyon gyakori, általánosan elterjedt jelenségek hozták létre a tavat a természeti tényezők szerencsés összejátszása révén. Ezek között az első helyen a földtani felépítést, a nagy tömegű lejtőtörmelék-képződést, az agyagos és homokos kőzetek jelenlétét és a megfelelő időjárási helyzetet említhetjük. A korabeli leírások szerint az 1837-es és 1838-as esztendő csapadékban rendkívül gazdag volt, s ennek köszönhetően az agyagos lejtőtörmelék kellően megázva mozgásba lendült. Azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy az abban az időszakban többször ismétlődő földrengés, főleg az 1838. január 23-i nagy moldovai rengés is szerepet játszott, ugyanis a tavat felduzzasztó gát keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy 1838 nyarán már megvolt (…) A lejtőn a gravitáció hatására történő anyagmozgatás egyik legjellemzőbb formája a (nedves) lejtőcsuszamlás és a talajfolyás, illetve a kettő közötti átmenet sok típusa. Ez a jelenség jóval általánosabb a Nagyhagymás-hegységben is, mint ahogy a szakirodalom eddig figyelembe vette. A lejtőtörmelék anyagaiban ugyanis agyagos mállástermékek is felhalmozódnak, főleg ahol a rétegsorok tartalmaznak agyagos, márgás összletet. A csapadékosabb periódusokban ez az agyagos törmelék a gravitáció hatására mozgásba kezd, jellegzetes hepehupás lejtőt alakítva ki. A lesuvadó törmeléktömegek a völgy talpát is elboríthatják, és természetes duzzasztógátat építhetnek a patakok útjában. Az ilyen eseményekhez nem kell égzengés és földindulás! Hogy mégsem gyakoriak a Gyilkos-tóhoz hasonló duzzasztott tavak, annak az az oka, hogy a körülmények szerencsés összejátszására van szükség egy olyan gát kialakításához, amely meg is bírja tartani a mögötte felgyűlt vizet. A Gyilkos-tó gátjának kialakulása ilyen volt, mert a nagy tömegű csuszamlás a legalkalmasabb helyen történt és a túlsó oldalon sziklafal van, ami a törmeléket megtámasztja. De még ez sem elég a tó keletkezéséhez. Az is szükséges, hogy a gát viszonylag gyorsan kialakuljon, hogy a patak ne tudja fokozatosan elhordani az anyagot, s lényeges, hogy a lecsúszó törmelék megfelelő összetételű legyen. Az agyagos frakció kellő aránya vízzáróvá teszi, a kellő mennyiségű homokos frakció tömíti, a durva törmelék és a nagy szikladarabok pedig szilárdítják a gátat. Ha a kialakult gát kellő mértékben tömörödött (részben önsúlya, részben a víz nyomása miatt), a tó emberi mértékkel mérve hosszú életű lehet, mert a túlfolyó víz bevágó képessége már kicsi. A folyóvíz ugyanis a hordalékával koptat, ami most leülepszik a tómedencében. A tó élettartama csupán attól függ, mennyi idő alatt töltik fel a beömlő patakok a medencét. Ha a feltöltődés végbement, a patak visszanyeri munkavégző képességét és bevágja magát a gátba és a tavi üledékbe. Szerencsére a Gyilkos-tó ettől a stádiumtól még távol van. Ugyanakkor a 983 m tengerszint fölötti magasságban fekvő tó felszíne (I. Pisota és A. Nastase 1955 nyarán végzett felmérése alapján 126 340 m2), legnagyobb mélysége (a kifolyás közelében 10,5 m) teljes víztömege (680 084 m3) már egy feltöltődő tó méretei, s e méretek azóta is fokozatosan kisebbednek. I. Bojoi 1967-es számításai alapján 130 év alatt kb. 480 000 m3 hordalék rakódott le a tóban, ami a tó víztömegének 40%-os csökkenését eredményezte. A feltöltődés folyamatát főleg az erdőirtások gyorsítják, amelyek elősegítik a csapadékvíz gyors lefolyását. Ha erdősítéssel ez ellen dolgozunk, meghosszabbíthatjuk a tó életét. Ugyanehhez járulunk hozzák akkor is, ha a belefolyó patakok torkolatánál hordalékgyűjtő tavakat létesítünk. Bojoi a Hagymás-patak 1960-ban létesített üledékgyűjtő tavánál évi 1–6 cm, a Vöröskő-patak menti, 1962-ben épült ülepítőben 1–4 cm-év feltöltődést mért, ami jól mutatja, milyen fontos a patakok hordalékának felfogása beletorkollásuk előtt.”
A Gyilkos-tó vizét északkeleti irányban a Békás-patak vezeti el. Lenyűgöző szurdoka, a Békás-szoros az Erdélyi-takarók ún. Hagymási-sorozatának mészkőrétegeiben alakult ki. A karbonátos kőzetanyag legnagyobb részét felső-jura–alsó-kréta képződmények alkotják aszimmetrikusan kiemelt szinklinális-szerkezetben. Ezek építik fel a Gyilkos-tó környékét és a (Nagy)hagymás-hegység sziklatömegét is. A rétegsort felső-kréta (a csalhóival egyidős) konglomerátum zárja, amely a Békás-szoros keleti végét 2–3 kilométeres sávban keresztezi. A hegység kiemelt, tönklépcsők szegélyezte domborzatát szép karsztos formakincs jellemzi. A rétegfejek mentén kuesztaperemek, függőleges sziklafalak képződtek hatalmas periglaciális törmeléklejtőkkel (utóbbiak legszebbike az Öcsémtetőhöz támaszkodó ún. Ördögmalom), a laposabb térszíneken pedig éles karrformákat és hasadéktöbröket találunk. A mély szurdokvölgyek részben eróziósan, részben barlangi szakaszok felszakadásával jöttek létre. A mintegy 5 km hosszú Békás-szorost 1200–1300 méter magas, impozáns szirtek szegélyezik (Kis-Cohárd, Csíki-bükk, Oltárkő stb.), amelyek szinte függőleges falakkal szakadnak a mélybe. A leglátogatottabb fővölgybe talán még szebb mellékvölgyek nyílnak (pl. a Kis-Békás-pataké), tele kárpáti (pl. havasi gyopár), sőt csak itt jellemző növényekkel (sisakvirág-, kőhúr-, mécsvirág-fajok stb.).
Az évszám bizonytalanságai részben a tó keletkezésének problémájában rejlenek. Kristó András, csíkszeredai geomorfológus tanár így ír erről: „A népszerűsítő szakirodalom hegyomlásról, sziklaomlásról beszél. Valójában azonban a természetben nagyon gyakori, általánosan elterjedt jelenségek hozták létre a tavat a természeti tényezők szerencsés összejátszása révén. Ezek között az első helyen a földtani felépítést, a nagy tömegű lejtőtörmelék-képződést, az agyagos és homokos kőzetek jelenlétét és a megfelelő időjárási helyzetet említhetjük. A korabeli leírások szerint az 1837-es és 1838-as esztendő csapadékban rendkívül gazdag volt, s ennek köszönhetően az agyagos lejtőtörmelék kellően megázva mozgásba lendült. Azt sem tarthatjuk kizártnak, hogy az abban az időszakban többször ismétlődő földrengés, főleg az 1838. január 23-i nagy moldovai rengés is szerepet játszott, ugyanis a tavat felduzzasztó gát keletkezésének pontos idejét nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy 1838 nyarán már megvolt (…) A lejtőn a gravitáció hatására történő anyagmozgatás egyik legjellemzőbb formája a (nedves) lejtőcsuszamlás és a talajfolyás, illetve a kettő közötti átmenet sok típusa. Ez a jelenség jóval általánosabb a Nagyhagymás-hegységben is, mint ahogy a szakirodalom eddig figyelembe vette. A lejtőtörmelék anyagaiban ugyanis agyagos mállástermékek is felhalmozódnak, főleg ahol a rétegsorok tartalmaznak agyagos, márgás összletet. A csapadékosabb periódusokban ez az agyagos törmelék a gravitáció hatására mozgásba kezd, jellegzetes hepehupás lejtőt alakítva ki. A lesuvadó törmeléktömegek a völgy talpát is elboríthatják, és természetes duzzasztógátat építhetnek a patakok útjában. Az ilyen eseményekhez nem kell égzengés és földindulás! Hogy mégsem gyakoriak a Gyilkos-tóhoz hasonló duzzasztott tavak, annak az az oka, hogy a körülmények szerencsés összejátszására van szükség egy olyan gát kialakításához, amely meg is bírja tartani a mögötte felgyűlt vizet. A Gyilkos-tó gátjának kialakulása ilyen volt, mert a nagy tömegű csuszamlás a legalkalmasabb helyen történt és a túlsó oldalon sziklafal van, ami a törmeléket megtámasztja. De még ez sem elég a tó keletkezéséhez. Az is szükséges, hogy a gát viszonylag gyorsan kialakuljon, hogy a patak ne tudja fokozatosan elhordani az anyagot, s lényeges, hogy a lecsúszó törmelék megfelelő összetételű legyen. Az agyagos frakció kellő aránya vízzáróvá teszi, a kellő mennyiségű homokos frakció tömíti, a durva törmelék és a nagy szikladarabok pedig szilárdítják a gátat. Ha a kialakult gát kellő mértékben tömörödött (részben önsúlya, részben a víz nyomása miatt), a tó emberi mértékkel mérve hosszú életű lehet, mert a túlfolyó víz bevágó képessége már kicsi. A folyóvíz ugyanis a hordalékával koptat, ami most leülepszik a tómedencében. A tó élettartama csupán attól függ, mennyi idő alatt töltik fel a beömlő patakok a medencét. Ha a feltöltődés végbement, a patak visszanyeri munkavégző képességét és bevágja magát a gátba és a tavi üledékbe. Szerencsére a Gyilkos-tó ettől a stádiumtól még távol van. Ugyanakkor a 983 m tengerszint fölötti magasságban fekvő tó felszíne (I. Pisota és A. Nastase 1955 nyarán végzett felmérése alapján 126 340 m2), legnagyobb mélysége (a kifolyás közelében 10,5 m) teljes víztömege (680 084 m3) már egy feltöltődő tó méretei, s e méretek azóta is fokozatosan kisebbednek. I. Bojoi 1967-es számításai alapján 130 év alatt kb. 480 000 m3 hordalék rakódott le a tóban, ami a tó víztömegének 40%-os csökkenését eredményezte. A feltöltődés folyamatát főleg az erdőirtások gyorsítják, amelyek elősegítik a csapadékvíz gyors lefolyását. Ha erdősítéssel ez ellen dolgozunk, meghosszabbíthatjuk a tó életét. Ugyanehhez járulunk hozzák akkor is, ha a belefolyó patakok torkolatánál hordalékgyűjtő tavakat létesítünk. Bojoi a Hagymás-patak 1960-ban létesített üledékgyűjtő tavánál évi 1–6 cm, a Vöröskő-patak menti, 1962-ben épült ülepítőben 1–4 cm-év feltöltődést mért, ami jól mutatja, milyen fontos a patakok hordalékának felfogása beletorkollásuk előtt.”
A Gyilkos-tó vizét északkeleti irányban a Békás-patak vezeti el. Lenyűgöző szurdoka, a Békás-szoros az Erdélyi-takarók ún. Hagymási-sorozatának mészkőrétegeiben alakult ki. A karbonátos kőzetanyag legnagyobb részét felső-jura–alsó-kréta képződmények alkotják aszimmetrikusan kiemelt szinklinális-szerkezetben. Ezek építik fel a Gyilkos-tó környékét és a (Nagy)hagymás-hegység sziklatömegét is. A rétegsort felső-kréta (a csalhóival egyidős) konglomerátum zárja, amely a Békás-szoros keleti végét 2–3 kilométeres sávban keresztezi. A hegység kiemelt, tönklépcsők szegélyezte domborzatát szép karsztos formakincs jellemzi. A rétegfejek mentén kuesztaperemek, függőleges sziklafalak képződtek hatalmas periglaciális törmeléklejtőkkel (utóbbiak legszebbike az Öcsémtetőhöz támaszkodó ún. Ördögmalom), a laposabb térszíneken pedig éles karrformákat és hasadéktöbröket találunk. A mély szurdokvölgyek részben eróziósan, részben barlangi szakaszok felszakadásával jöttek létre. A mintegy 5 km hosszú Békás-szorost 1200–1300 méter magas, impozáns szirtek szegélyezik (Kis-Cohárd, Csíki-bükk, Oltárkő stb.), amelyek szinte függőleges falakkal szakadnak a mélybe. A leglátogatottabb fővölgybe talán még szebb mellékvölgyek nyílnak (pl. a Kis-Békás-pataké), tele kárpáti (pl. havasi gyopár), sőt csak itt jellemző növényekkel (sisakvirág-, kőhúr-, mécsvirág-fajok stb.).
