Az evangéliumi esztétika jegyében
Az evangéliumi esztétika jegyében
Az első elmozdulásokat ettől a képlettől már a Nagyvárosi ikonok egyes darabjaiban konstatálhatjuk, de az alkotási mód jelentős fordulata a pálya utolsó évtizedében írott versekben bontakozik ki. Ebben a tíz évben Pilinszky számbelileg kétszer annyi verset publikál, mint amennyit egész korábbi pályája során. Terjedelmileg viszont túlnyomó többségükben ezek olyan rövidebb darabok, mint amilyenek a Nagyvárosi ikonok utolsó ciklusát töltötték meg. A korábbi verseket jellemző, lüktető jambus elhalványul, a prozódia szabadverssé alakul vagy ahhoz közelít, a rímelés pedig teljesen eltűnik. Ez együtt jár a költemények strukturális zártságának fellazulásával vagy egyenesen felszámolásával, a nyitott vagy töredékes szerkezetek kialakulásával. Az ilyen darabokban a költő nemegyszer lemond a tömörségre, a nyelvi optimum elérésére, az egyensúlykeresésre való törekvésről. Az érlelődés elmarad vagy lerövidül, s ettől az utolsó kötetek versei rögtönzés-jelleget kapnak. A kopárság, ami eddig is jellemezte stílustörekvéseit, most nyelvi szegénységgé fokozódik. A költő nem törekszik az esetleges (leheletnyi) megfogalmazásbeli ügyetlenségek vagy kevésbé találó megoldások kiküszöbölésére. A személyes múlt, elsősorban a gyermekkor emlékei oldottabban, sűrűbben beépülnek a negyvenes-hatvanas években kialakított témarendbe.
Lényegi változás most sem érhető tetten a költői világképben. Mindössze annyi, hogy a korábbi korszak emfázisa (beszédlendülete) tragikus magasfeszültsége valamelyest alábbhagy, a megbékélésre, feloldódásra való törekvés erősebben érzékelhető. Poétikai síkon ennél határozottabb a változtatás igénye. Amit a klasszicizáló, formai önigazolásra törekvő, perfekcionista művészeteszménnyel polemizálva „evangéliumi esztétikának”, „a képzelet moráljának” nevez, tehát a szépséggel szemben a szeretetet középpontba állító költészeti koncepciót, a mallarmé-i modellel szemben a dosztojevszkiji modellt Pilinszkynek elsősorban kései verseiben sikerül megvalósítani. A teljes mértékig az „evangéliumi esztétika” jegyében fogant verseket olvasva azt tapasztaljuk, hogy a közvetlen katartikus, szuggesztív hatás elmarad vagy legalábbis meggyengül bennük. A hermetizmus továbbra is jellemzi őket, s végül a művészi mélység, a választott megoldások indokoltsága éppúgy beigazolódik esetükben, mint a korábbi modellben. Bizonyos azonban, hogy az olvasótól másfajta befogadói magatartást kívánnak, mint a hetvenes évek előtti évtizedek költeményei.
Pilinszky félfordulata fontos költészettörténeti tanulságokkal jár. Kétségtelen, hogy költői ösztöne hibátlanul működött, amikor újba kezdett. Példája világosan jelezte, hogy a lírában alapvető átalakulási folyamatok mennek végbe, ha az a gyakorlat, amely az Apokrif vagy akár a sokat idézett és elemzett Négysoros típusú verseket eredményezte, nem folytatható. Pilinszky a megőrizhető megőrzésével, a maga konzekvens, szigorú világfelfogásnak keretei között maradva lépett tovább a katartikus hatást megcélzó, a végső kimunkáltság elérésére törekvő műalkotástól egyfajta meditatívabb, nyitottabb, a szépség klasszikus vonalának megszakadását is vállaló modell kikísérletezése felé. Viszonylag csekély terjedelmű életműve minden bizonnyal az utóbbi fél évszázad egyik legérvényesebb, legmaradandóbb magyar művészi teljesítménye.
Pilinszky János könyvei között
Pilinszky János sírja a Farkasréti temetőben
