PILINSZKY JÁNOS (Tverdota György)
PILINSZKY JÁNOS
(Tverdota György)
(Tverdota György)
Központi élménye korunk emberének tragikus jelentésvesztése: áldozattá, páriává alázása vagy hóhérré történő lealjasulása. Ennek legnyilvánvalóbb jelét a század botrányában, az emberéleteket, a dologi világot és az erkölcsi értékeket elpusztító vagy mérhetetlen kínoknak alávető világháborúban, s a benne működtetett megsemmisítő táborokban látja.
„Nem értek semmi máshoz, mint az abszolútumhoz.” – jelenthette volna ki az 1921-ben született Pilinszky János a nagy francia szimbolista költővel, Stéphane Mallarméval együtt, akire költőiségének természete: a sűrítés, a tökéletességre törekvés, a homály, bizonyos aszkétikus hajlamok, a mennyiségileg (még a korábbi pályaszakaszokénál összehasonlíthatatlanul bőségesebb kései terméssel együtt is) kevés produkció folytán sok tekintetben emlékeztet. Mindketten egyetlen kiválasztott tárgyra függesztették tekintetüket egész pályafutásuk alatt, mindkettőjük ambíciója eme tárgy megragadása és kimerítése volt. Éppen csak ebben a tárgyban, a lényegben, az abszolútumról vallott felfogásuk dolgában állnak egymással a legteljesebb ellentétben. Pilinszky költői programja szilárd vallási alapokon nyugvó és intenzíven emberközpontú: a keresztény tanításnak a maga alkatához illeszkedő erkölcsi kvintesszenciáját szembesíti az esetleges, tarka mindennapi benyomások tömegéből hasonló töménységgel kivont tragikus kortapasztalattal. Egész alkotói és értekezői teljesítménye eme abszolútum köré összpontosul.
Pilinszky János: „Auschwitz után igenis lehet verset írni, kell is Auschwitz példája fekete Napként maga köré vonja, megvilágítja, elrendezi a történeteket. Iszonyú tapasztalatainak hátat fordítani nem szabad.”
Pilinszky János 1956. október 1-jén az Írószövetség által szervezett bécsi hajókiránduláson
„Amiként kezdtem, végig az maradtam”
„Bátran viseld magányodat”
„Szemközt a pusztulással...”
Az evangéliumi esztétika jegyében
