Tárgyiasság és látomásosság metszéspontjain
Tárgyiasság és látomásosság metszéspontjain
A poétikai forradalmak sodrában nemcsak Csoóri Sándornak volt nehéz önmagára találnia. Hasonló küzdelem figyelhető meg Szécsi Margit, Tornai József, Csukás István, Bertók László pályáján is.
Szécsi Margit (1928–1990) – Nagy László feleségeként – a szuggesztív költői műhelyt közvetlenül közelről figyelve is képes volt önálló út bejárására. Kiindulópontja a tárgyias dal, az életkép volt, s innen jutott el a tárgyiasan látomásos dalig és a hosszú versig. Az ő hosszú verse Ady és Kassák poétikai eszközeinek szintézisével valósul meg (Madár-e az denevér). Eleinte romantikus költői magatartása is fokozatosan átalakult, mert egyre inkább vette gondolatilag is birtokba a világot, s változtatta szimbólummá a tényeket: „Egyensúly: világ-madár/ kit a sivatagba tiportak / s a szárnyaid lassan megtörtek / s meghaltak külön-külön: // pilótád maga az ének, / artériáid olajágak – / éljen aki először lázadt / hogy nem magunknak repülünk.” (A Madaras Mérleg; Költő a Holdban, 1984, összegyűjtött versek).
Tornai József (1927–) költészete személyes jellegű ugyan, de nem önéletrajzi. Nem az életrajz eseményei e líra alkotóelemei, hanem általuk kiváltott élménykörök, motívumok. A legfontosabbak: a természet, a történelem, a szerelem és az idő. Mindegyik élménykör vonatkozik a többire is, s elsősorban az emberre magára. E világképben nemcsak az magától értetődő, hogy a természet az ember létezési közege, hanem az is, hogy az ember: természeti lény. A mai ember ránéz a tízezer éve élt előd arcmására, s önmagát fedezi fel benne, ha pedig tükörbe néz, megláthatja ott a tízezer éve éltet is. Nem misztika ez, hanem realista mítosz, amely a változatlan lényegi magot keresi s találja el az ember „isteni” voltában, amely legteljesebben a szerelemben tárulhat fel (Mezítláb, énekelve, 1988, válogatott kötet).
Csukás István (1936–) a gyermekirodalomnak is népszerű s ma már vitathatatlanul klasszikus rangú alkotója, alakjait, meséit korosztályok kedvelték meg. Az a derű, életszeretet, amely e műveiből sugárzik, költészetére is jellemző. Egy valóban komor korszakban képes arra, hogy esztétikailag hitelesen mutassa fel az élet vitathatatlan értékeit, s azt a harmóniát, amely az értük vívott mindennapi küzdelem eredményeként születhet meg.
Pátosza van ennek a magatartásnak, de ez nem romantikus túlzással, hanem földönjáró tárgyiassággal fejeződik ki. S nem idegen tőle sem az irónia, sem a tiszta humor, sem a játékosság (Mint az ejtőernyősök, 1986, összegyűjtött versek).
Bertók László (1935–) alapélménye a természet és a többszörös peremhelyzet. Ez utóbbi mélyíti el a bizonytalanságérzetet, az itt se, ott se, itt is, ott is magatartását, s hozza be a személyes idő mellé a természetit és a történelmit is. Így alakul ki a költői többnézőpontúság, s válik e líra jellegzetesen polifonná. A leíró tárgyiasság eszköztárát cserélte fel az elvont és a szimbolikus tárgyiasságéval. Ennek alapeszközei: a hiátusos építkezés, a mozaikosság, az irónia, a feltételesség, a kérdezés a bizonytalanságérzet oldaláról. A vágyott biztonságtudat, a megkötöttség kifejezője a verstani kötöttségek vállalása, a szonettforma kiemelt szerepe, a reflektált idézés eljárásmódja, a racionális mitikusság, a dialektikus gondolkodás, az aforisztikusság, a paradoxonok kedvelése (Hóból a lábnyom, 1985, válogatott versek, Három az ötödiken, 1995, szonettek).
Szécsi Margit kötetének borítóját Nagy András tervezte
