Önvallomás és politika
Önvallomás és politika
A barokk kori magyar memoárirodalom reprezentatív alkotását az erdélyi református főúr, Bethlen Miklós (1642–1716) hozta létre személyes hangvételű Önéletírása révén.
A tehetséges nemesifjú Kolozsvárott kezdett tanulmányai után beutazta Nyugat-Európát, tanult Heidelberg, Leiden, Utrecht egyetemén, majd látogatást tett Angliában és Franciaországban is. 1664 áprilisában XIV. Lajos királytól kapott diplomáciai megbízással indult vissza hazájába. Ugyanezen év őszén Csáktornyán részt vett azon a vadászaton, amelyen a század legnagyobb magyar politikusa, Zrínyi Miklós baleset áldozata lett.
Bethlen Miklós Erdély legjelentékenyebb politikusává vált, 1691–1704 között a kancellári tisztséget töltötte be. 1704 nyarán a fejedelemség közjogi helyzetéről folyó viták során konfliktusba került a Habsburg-házzal, letartóztatták és halálra ítélték. Nem hajtották azonban végre az ítéletet, hanem Bécsbe vitték, ott raboskodott haláláig. Fogolyként, Bécsben írta meg önéletrajzát (1708–1710), amelyben Erdély önállóságáért folytatott küzdelméről, életének céljairól, s egyéniségének belső fejlődéséről kívánt hiteles képet adni az utókornak.
Többek között Szent Ágostont és Petrarcát említi példaképeiként, ezzel nagy műfaji tudatosságról, irodalmi tájékozottságról tett tanúbizonyságot. Hangoztatja, hogy nem a kronológiai rendet tekintette elsődleges fontosságúnak az események előadásában, hanem a lelki indítékok feltárását, a szereplők jellemének s tetteik tanulságainak megörökítését.
A kancellár-író teljes képet akart adni önmagáról és környezetéről, élményeiről, tapasztalatairól. Egész pályafutását kívánta górcső alá venni, megmagyarázni, az általa követett társadalmi, politikai és morális elveket vette védelmébe. Önigazolási vágya apologetikus színezetet ad művének, céljának világossága pedig biztosítja a nagyívű önéletrajz belső kohézióját. A mű ténybeli, adatszerű hitelességének foka is magas, de ennél is fontosabb a szerző számára a jellemrajzok belső igazsága, a haza sorsának felelősségteljes átgondolása, a társadalmi jelenségek termékeny kritikával történő szemlélete. Mindezt az életanyag szokatlan gazdagságának segítségével tudja bemutatni, írásának önelemző részletei pedig az augustinusi vallomásokkal mutatnak rokonságot.
Bethlen világképét egyfelől erős református vallásosság hatja át, ezen belül kartezianus szellemű racionalizmus jellemzi. Másfelől a korban divatos barokk stíluseszménynek is hatása alá került: hierarchikusan felépített körmondatok, érzékletes szóképek, hasonlatok és színes leírások teszik változatossá szövegét. Mindez azt is illusztrálja, hogy a barokk prózastílus Kelet-Közép-Európa protestáns íróitól sem volt idegen.
Noha az Önéletírás kéziratban maradt s csak a 19. század közepén adták ki nyomtatásban, az európai közvélemény már 1736-ban megismerhette a tragikus sorsú kancellár történetét. Egy francia diplomata, Domique Révérend abbé fiktív önéletrajzot készített róla (Memoires historique du comte Bethlen Miklós, Amsterdam, 1736), s úgy mutatta be őt, mint a magyarországi Habsburg-ellenes politikai irányvonal képviselőjét, korának legszélesebb látókörű erdélyi államférfiját.
