A megújulás lírai kísérletei
A megújulás lírai kísérletei
Az ötvenes években olyan rendkívül jelentős, ám a kortárs körülmények között visszhangtalan lírai teljesítményt hozott létre Arany János (mind balladáiban, mind az ún. nagykőrösi korszak újszerű verseiben), hogy folytatásként maga is csak élete legvégén mert újra hozzányúlni a lírához; az önkényuralom korszakában, a dalköltészet mellett elsősorban az allegorikus jellegű ódaköltészet volt hatásos: ebben az enigmatikus (talányos, rejtélyes) műfajban, vélték az irodalmárok, talán többet lehet elmondani a nemzet égető problémáiról, mint másként. E feltevés hatására születtek pl. Tompa Mihály versei A gólyához, Levél egy kibujdosott barátom után vagy A madár, fiaihoz; e tendenciának hatása érződik Vajda János: A virrasztók c. költeményén. E versekben, jeles retorikával, a szép általánosság magas szintjén fogalmaz a költő – csak épp a modern személyesség esik ki, a műfaj követelményei szerint, láthatárából.
Holott a romantikus lírából való továbblépést épp a személyiség belső felbontásán keresztül lehetett volna végrehajtani úgy, ahogy ezt – a századvég és századforduló költészetéről szóló fejezetben részletezett módon – Vajda János (1827–1897) további költészete mutatja: ő, aki fiatal emberként Petőfi mellett népiesként indult, pályája végére eljutott a modern szimbolizmusig is (pl. Húsz év múlva, Az üstökös). Vajda modernsége alighanem abban is megnyilatkozott, hogy röpiratokban (Önbírálat, Polgárosodás, 1862) is állást foglalt a magyar társadalom megújítása mellett, valamint az uralkodó (s Gyulai Pálék által szentesített) nép-nemzeti irodalomfelfogás kizárólagossága ellen. Vajda verseinek individualizmusa a kortárs szubjektivista filozófiák mély átéléséről tanúskodik, éleslátása a személyiség problémáit illetően egyértelműen modernnek tekinthető.
A hatvanas években ehhez hasonló individualisztikus felbontás kezdődött meg a Magyarországon ritka sokáig életben maradt verses epika terén is: az elbeszélő költemény, levetkezvén magáról történelmi kötelmeit, a továbbiakban elsősorban a magánéleti hős hol ironikus, hol érzelmes útkeresését fogja (vagy Byron, vagy a nálunk roppant népszerű Puskin nyomán) követni – s verses regénnyé alakul át. Az első kezdeményeket e téren is Arany tette meg (töredékben hagyott, s ki nem adott Bolond Istókjában), őt követte a regényirodalomról szóló fejezetben taglalt Gyulai Pál a Romhányi c. (1869–72), majd Vajda János a Találkozások (1873) és az Alfréd regénye c. (1875) költői beszélyével – ám az igazi megújulást a fiatalabb generáció legnagyobb tehetsége, Arany János fia, a költő, tanulmányíró Arany László (1844–1898) ígérte (sajnos, folytatás nélkül): ő, A délibábok hőse c. ironikus és önironikus elbeszélő költeményében (1872), miközben sok történelmi-ideológiai jellegű illúzióval leszámol, a költői önkifejezés modern korlátaival is szembe mer már nézni. Művének keserű modernsége valóban nagyszabású módon zárja le a 19. századi magyar költészet sok eddig, de csak eddig lehetséges és érvényes útját.
Kisfaludy Sándor
Himfy szerelmei
A kesergő szerelem 90. dal (1801)
Hallottam én szép szavának
Ezüst hangját zengeni;
Philoméla panaszának
Hangja nem oly isteni.
A természet figyelmes volt,
S olvadozni láttatott;
A patakvíz lassabban folyt,
A fatető hallgatott;
Megszűnt minden madár dala,
Minden Zephyr fülel vala,
Megszűnt minden fúvalom,
S mosolygott a fájdalom
Himfy szerelmei
A kesergő szerelem 90. dal (1801)
Hallottam én szép szavának
Ezüst hangját zengeni;
Philoméla panaszának
Hangja nem oly isteni.
A természet figyelmes volt,
S olvadozni láttatott;
A patakvíz lassabban folyt,
A fatető hallgatott;
Megszűnt minden madár dala,
Minden Zephyr fülel vala,
Megszűnt minden fúvalom,
S mosolygott a fájdalom
Arany László
A délibábok hőse részlet a III. énekből
1872
Eszményvilágban, úgymond, eddig éltem,
Ábránd után magam balgán törém;
Szerelmi üdv, dicsőség, harci érdem
Mosolyga rám, s más ily csalóka rém.
De, hála isten, józan útra tértem,
Az életet jobban megismerém:
Dolgozni kell, nem égből várni mannát,
Sem múlt időkről zengni bús hozsannát.
A délibábok hőse részlet a III. énekből
1872
Eszményvilágban, úgymond, eddig éltem,
Ábránd után magam balgán törém;
Szerelmi üdv, dicsőség, harci érdem
Mosolyga rám, s más ily csalóka rém.
De, hála isten, józan útra tértem,
Az életet jobban megismerém:
Dolgozni kell, nem égből várni mannát,
Sem múlt időkről zengni bús hozsannát.
)
Arany László, Arany János fia, költő, tanulmányíró, A délibábok hőse c. verses regényével elnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját
Vajda János fiatal korában Petőfit és Napóleont tekintette példaképének, az ő fényképeiket akasztotta ki íróasztala fölé
