Egy pályázat kérdőjeleiből
Egy pályázat kérdőjeleiből
Noha Katona József sohasem feledte, amit a színfalak mögött és a színpadon a dramaturgia mesterségéből megtanult, literátori tevékenysége egyre inkább az irodalom felé fordult: Jeruzsálem pusztulása c. tragédiájára (1814) ez éppúgy áll, mint az 1818-ig vékony kötetnyire szaporodott verseire, s még inkább szembeszökő, ha összevetjük a Bánk bán pályázatra készült első (1815) és végleges kidolgozását (1819); a jobbításban Bárány Boldizsár Rostája is segítette a drámaírót.
A magyar irodalomtörténet nagy és hiábavaló kérdései közé tartozik, hogy lehet-e pályázatra jó drámát írni, és hogy eljutott-e a Bánk bán a kolozsvári Erdélyi Muzéum című folyóirathoz, amely – remélve a kolozsvári színház gyors befejezését – 1814-ben felhívást bocsátott közre egy, az első magyar kőszínház avatásának fényét emelő, új drámára: „A tárgy históriai, hősi legyen. Választhatja a poéta vagy a magyar históriából, vagy akármely másból is.”. Katona József visszatért a „második ember” konfliktusaihoz, és olyan témát választott, amelyet mi hagyományosan sajátosan magyarnak tekintünk, ám valójában valós történelmi eseményekből lett európai vándortémáról van szó. A tény: II. András távollétében főúri összeesküvők 1213. szeptember 28-án a pilisi erdőben megölték Gertrúd királynét – síremlékét meg is találták a pilisszentkereszti cisztercita apátság területén. A történetek hátterét már 1268-ban Bánk nádor feleségének meggyalázásában kereste egy ausztriai verses krónika, s amíg a magyar évkönyvírók az esetet „egybejátszatták” Zách Felicián száz évvel későbbi, hasonló esetével, Mátyás király történetírója, Antonio Bonfini már szinte reneszánsz novellát kerekített belőle, s az európai humanista nyomán Bánk bán története vándortémává lett. Míg idehaza históriás ének (Valkai András tollán, 1567-ben) és iskoladráma készült belőle, Németországban a híres nürnbergi csizmadia-költő, Hans Sachs dolgozta fel (1561), az angol George Lillo változatát (1730) Londonban játszották sikerrel, a világirodalom pedig az osztrák Franz Grillparzer művét (1828) tartja számon a téma igazi feldolgozásaként.
