Vers és nyelv
Vers és nyelv
Minden nép nyelvében működnek a beszéd ritmusos rendezettségét elősegítő hangtani és mondattani lehetőségek, ritmuselvek. Ezek szolgáltatják a különféle versformákat magukban foglaló versrendszerek létrejöttének és továbbélésének nyelvi alapját.
A verssor a verses szövegforma legősibb, leglényegesebb, elmaradhatatlan, meghatározó alapeleme. A régi, énekelt költészet verssorai több szempontból is zárt, önálló egységet alkottak: egybefonódott bennük egy teljes, értelmes nyelvi mondat, egy zenei dallamsor és a hangzó szöveg egy felismerhető, érzékelhető, ismétlődő szerkezetű hangzásbeli egysége.
A szótag midenféle versritmus legkisebb, elemi egysége. A szótagnak nincs jelentése, létezésének nincs nyelvi oka, csak beszédritmikai magyarázata. A hangzó szöveg szótagjainak lüktető egymásutánja már önmagában véve is ritmushordozó nyelvi jelenség. A szótagok mennyisége és minősége (egymáshoz viszonyított erőssége, hosszúsága, magassága és hangszíne) meghatározó szerepet játszik a versritmus megvalósulásában és érzékelésében.
Nyelvünk többféle hangtani és mondattani lehetőséget, ritmuselvet kínál versritmus kialakítására. Ezek a nyelvi sajátosságok teszik lehetővé, hogy a magyar költészetben több, különféle alapú és eredetű verselési mód, versrendszer érvényesüljön.
A magyar versújítás korának költői meghonosították költészetünkben a klasszikus időmértékes verselés ókori eredetű, számunkra mégis új versmértékeit. Rájnis József, Szabó Dávid és társaik mid saját verseikkel, mind elméleti munkáikkal és szenvedélyes hangú vitairataikkal ezt a közös nemzeti ügyet szolgálták. A magyar prosodiának avagy a szók mértékjeinek rövid útja c. tanulmány Szabó Dávid Új mértékre vett külömb verseknek három könyvei c. munkájában jelent meg 1777-ben
