Vers és ritmus
Vers és ritmus
A vers: hangritmus szerint rendezett szöveg.
A ritmus: az emberi tudat számára érzékelhető sorozatos ismétlődés, a teremtett világ vagy az ember által alkotott környezet érzékszervekkel felfogható, felismerhető tér- és időbeli rendezettsége.
A versritmus: a mondott vagy hallott szöveg sorozatosan ismétlődő, érzékelhető és felismerhető hangzásbeli rendezettsége.
A verses szövegformát a szépirodalom, azon belül is a zenével, énekkel, tánccal is egybefonódó régi, közösségi szerepű szóbeli költészet hozta létre, de a későbbi, írásbeli költészet is megtartotta és továbbfejlesztette.
A vers és a költészet szorosan, de nem elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. Lehet verset (például reklámverset) formálni költészet nélkül, és lehet költői művet (prózakölteményt) írni vers nélkül.
Minden vers közös jellemzője egyetlen „fordulat”: a verssor. (A „versus” a régi latin nyelvben az eke sorvégi „fordulatát”, a felszántott föld egy barázdáját jelentette.) A legtöbb európai nyelvben a „vers” szó megfelelője ma is csak egyetlen sorra vonatkozik. Ez az elemi egység, amely – különféle nyelvi tényezők rendeződése által – további, kisebb egységekre tagolódhat, illetve nagyobb egységekbe rendeződhet.
A vers és a zene ritmusának közös hangtani alapja a hang fizikai szerkezete, amelynek tényezői az erősség, a magasság, az időtartam és a hangszín (vagy hangminőség). Ezek a tényezők a természetes élőbeszéd folyamatát is érzékelhető részekre tagolják (beszédritmus).
A versritmus mesterséges, ember által létrehozott hangzásbeli rendezettség, de ugyanazokkal a természetfeletti eredetű sajátosságokkal rendelkezik, amelyek a természet világrendjében is felismerhetők és az ember ritmusérzékét is kialakították.
