A középkori retorika
A középkori retorika
A középkorban főleg a Cicero-, Herennius- és az Augustinus-féle retorika tanításait követték. De a felsőfokú oktatás középpontjában a retorika fő feladatát még a kolostori iskolákban is az adminisztrációs ügyintézésnek, a hivatalos levelek, dokumentumok és törvények megszövegezésének segítésében látták. A retorikát egyébként a hét szabad művészeten belül a logikával és a grammatikával a trivium részének tekintették és tanították. A logikát (dialektikát) az érvelés, meghatározás tudományának, a grammatikát (a nyelvtani ismereteket) a helyes beszéd és írás, a retorikát pedig a kifejezés, a stílus és a szerkesztés tudományának tartották. A középkori társadalom a prédikáción kívül kevés teret biztosított a nyilvános szónoklásnak, ezért a retorika eredeti funkciója, a meggyőző beszéd készítése, visszaszorult az igehirdetésre. Igaz, a kolduló szerzetesrendek megalakulásával megnőtt az igehirdetés szerepe, a retorika eredeti funkciója mégis a hivatalos iratok, oklevelek szerkesztésével, stílusával kapcsolatos ismeretek tanítása volt. A szónok feladatait (inventio, dispositio, elocutio) és a szónoki beszéd részeit (bevezetés, elbeszélés: adatok bemutatása, megszövegezés stb.) tárgyaló retorikai előírásokat az írásművekre alkalmazzák. A stílusról szólva fontosnak tartják a szóválasztást, a ritmust, az alakzatokat, a mondattani szempontból a szokásostól eltérő, a stílust élénkítő kifejezésmódokat és a trópusokat, a stílust élénkítő átvitt értelmű szavakat, kifejezésmódokat, az ún. alakzatokat.
Temesvári Pelbárt (1435 k. – 1504) prédikációgyűjteménye, a Pomerium sermonium (1499), az első szónoklatkiadás
