A felvilágosodás és reformkor
A felvilágosodás és reformkor
A retorikairodalom az 1790-es országgyűlés nyelvfejlesztő törekvéseinek hatására lendül fel. Péczeli Józsefnek a Mindenes Gyűjteményben megjelenő cikkei (1791-92) szerint az ékesszólás és a meggyőző beszéd azonos. Szenthe Pál szerint a retorika a szép, ékes kifejezés mestersége. Tankönyvében, a Magyar Oskolában (1792) a magyar nyelv kifejezőeszközeit foglalja rendszerbe, szól a mondatszerkesztésről; a figurák és a trópusok elmélete a grammatika és a poétika közé kerül. Martinovics mozgalmának bukása után a retorikusok érdeklődése főleg a nyelv és az irodalom felé fordul: a nyelvújítás politikai ellenállás. A nyilvános beszédnek csak egy formája marad: a templomi igehirdetés.
Tágabb értelemben vett retorika, az ékesszólás nyelvészeti alapú megközelítése Verseghy Ferenc latin nyelvű műve, az Usus Aestethicus Linguae Hungaricae (1817). Voltaképpen esztétika, benne a magyar művészi nyelv, nyelvünk retorikai, poétikai (műfajelméleti) és metrikai kérdéseinek tárgyalásával. A szónoki beszéd különlegességét a formában látja, és a retorika körébe vonja a szónoklat mellett a leveleket, a kisebb prózai műveket és a különféle kisebb beszédeket is. A Révai Miklós hagyatékában ránk maradt A magyar szép toll (1805 k.) is csak tágabb értelemben tekinthető retorikai műnek: az első magyar nyelvű stilisztikai kézikönyv. A retorika fellendülését a reformkornak köszönheti. A közéleti retorikával kapcsolatos elvek egyik megfogalmazója Kölcsey maga nem írt retorikai művet, csak – klasszikus minták alapján – két fiktív védőbeszédet. Az általa felvázolt elméletet bővíti tovább Gáti István, Szeberényi Lajos és Bitnitz Lajos. Ez A magyar nyelvbéli előadás tudománya (1827) című könyvében az ékesszólást, a költészetet és a tudományos prózát foglalja rendszerbe. 1838-ban jelenik meg Kiss János fordításában a skót Hugh Blair retorikája Blair Hugó rhetoricai és aestetikai leckéi címmel. Ez a mű az ízléstől, a kritikától kezdve az ékesszóláson át a különböző irodalmi műfajokig szinte az egész addigi nyelv- és irodalomtudományt bemutatja. A beszéd- vagy írásművek alkotásán, az aktív vagy produktív retorikán kívül ügyel a művek befogadására, értékelésére, azaz a passzív, a receptív retorikára is. A későbbi retorikáknak ez a mű lesz egyik alapforrása.
Eötvös József (1813–1871), író, politikus, a reformkor egyik legjelentősebb politikusa és szónoka
