Nyelvjárások, regionális köznyelviség
Nyelvjárások, regionális köznyelviség
A nyelvjárás vagy tájnyelv a nemzeti nyelvnek vízszintes, területi jellegű tagolódása, többé-kevésbé önálló hang- és nyelvtani rendszerrel, szókészlettel. Szerepe szerint egy kisebb-nagyobb közösség kizárólagos, illetőleg – kettősnyelvűség esetén – elsődleges nyelvváltozata. Nyelv és nyelvjárás között nehéz megvonni a határt. Nyelvnek azt a sajátos kommunikációs rendszert tekintjük, amelyben a területi nyelvváltozatok fölött egy egységes (normatív) nyelvtípus, az irodalmi nyelv áll. De nem könnyű elhatárolni egymástól az egyes nyelvjárásokat sem, hiszen a gyakorlatban nem is a nyelvjárásterületeknek, hanem az egyes nyelvjárási jelenségek elterjedésének vannak határai. A jelenségek pedig át- meg átszövik egymást, így a nyelvjárástípusok sokszor széles átmeneti sávval kapcsolódnak össze.
Az egyes nyelvjárásokat leginkább a hangállományuk és a hangok (főként a magánhangzók) használati aránya szerint lehet jellemezni. Ismerünk ë-ző (sër, vëdër), e-ző (lehet, tenger), ö-ző (embör, könyér) nyelvjárásokat stb.
A regionális köznyelviség a két nyelvváltozatnak, a köznyelvnek és a nyelvjárásoknak a kölcsönhatásából keletkezett. Mint a bevezetésben már láttuk, funkció szempontjából a köznyelv nyelvjárásias változata, eredetét tekintve pedig a nyelvjárások köznyelviesült formája. Mivel átmeneti kategóriáról van szó, nehéz elhatárolni a köznyelvtől és a nyelvjárásoktól.
A regionális köznyelviség feltalálási helye elsősorban a nyelvjárás övezte városi köznyezet (gondoljunk Balassagyarmat, Debrecen, Szeged, Hódmezővásárhely vagy éppen Kaposvár stb. regionális köznyelvére), hordozói pedig általában a helyi születésű, középiskolát vagy felsőfokú tanulmányokat végzett értelmiségi, ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, hivatalnoki vagy alkalmazotti foglalkozású személyek, férfiak és nők, főként azok, akik egy tágabban értelmezett középső nemzedék (25-30 év felett és 55-60 év alatt) tagjai. Mivel beszélt nyelvi változatról van szó, vizsgálata a beszélt nyelvből felvett adatok (szövegek) alapján lehetséges, ügyelve arra, hogy az adatközlő folyamatosan, szívesen beszéljen a választott témáról. Az értékelésben viszont elsősorban a szövegek hangzási oldala a fontos. Tapasztalat szerint a tájnyelvi színezettség mértéke egyénenként és nyelvjárásonként más és más.
