Köznyelv és nyelvjárások kölcsönhatása
Köznyelv és nyelvjárások kölcsönhatása
A viszonylag egységes irodalmi nyelv és a köznyelv kialakulása, megszilárdulása, a gazdasági és társadalmi fejlődés, a műveltség emelkedése a 19. századtól megváltoztatta a nyelvjárások helyzetét: a tájnyelvi jellegzetességek azóta egyre halványulnak, tünedeznek. Toldy Ferenc 1844-ben így nyilatkozott erről: „a’tapasztalás’ ’s a’ népnevelés’ útján mindinkább a’ néphez is leható köznyelv’ terjedésével a’ nép’ nyelve, melly annyi kincseit őrzötte meg az eredeti magyarságnak napról-napra veszt sajátságaiból, úgy hogy mint másutt, nálunk is e’ régi típusok mind inkább eltörlődnek.”
Bárczi Géza (1894–1975), a nyelvtudomány sokoldalú kutatója foglalkozott a regionális köznyelviséggel is
Ez a folyamat az utóbbi évtizedekben különösen felgyorsult. Bárczi Géza már az ötvenes évek elején hangsúlyozta, hogy a köznyelv és a nyelvjárások viszonyában jelentős változások tapasztalhatók: a köznyelv hatása egyre erősödik, a nyelvjárási sajátságok pedig átadják a helyüket a köznyelvi, illetőleg a regionális köznyelvi formának. Bárczi ugyanakkor mielőbbi cselekvésre, kutatásra és rögzítésre is ösztönzött. A mai magyar nyelvjárások változásának főbb jellemzőit Imre Samu összegezte: 1. csökkent a nyelvjárásban beszélők száma, 2. leszűkült a tájnyelvi jelenségek területe, 3. megritkult az egyes nyelvjárási sajátságok jelentkezése: a nyelvi változások egyre inkább a köznyelv irányába mutatnak.
A köznyelv és a nyelvjárások kölcsönhatása szempontjából igen tanulságos pl. egy vidéki város, Gyöngyös helyzetének a vázolása. A várost minden oldalról viszonylag egységes (palóc, illetve egyre inkább már csak palócos) tájnyelvi környezet övezi. Igaz, hogy a lakosság körében az elmúlt fél évszázad alatt jelentős mozgás, lélekszám-gyarapodás következett be, ez a folyamat azonban a környező községekből történő beáramlás volt. A települések már korábban is szoros kapcsolatban álltak Gyöngyössel. Egy 1989. évi kimutatás szerint „Gyöngyös városkörnyék” területéhez 23 község tartozik. A településekről, főleg autóbuszjárattal, könnyen és gyorsan elérhető a város. Gyöngyössolymos pedig már szinte egybeépült a külső lakóövezettel. Az sem véletlen, hogy jónéhány környező község előnevében is hordozza a város nevét: Gyöngyöspüspöki, Gyöngyöshalász, Gyöngyössolymos, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöstarján, Gyöngyöspata stb. A 660 éves Gyöngyös, az egykori mezőgazdasági, kereskedelmi jellegű település (mezőváros) ma már jelentős iparral rendelkező középnagyságú város, és egy jelentős tájegység, a Mátraalja gazdasági, társadalmi és művelődési központja. A nagyobb arányú iparosítás 1950-ben kezdődött, majd a hatvanas évek elejétől felgyorsult. Az iparfejlesztéssel és a mezőgazdaság átszervezésével együtt járt a társadalom szerkezetének a megváltozása is. A II. világháború előtti utolsó népszámláláskor a város lakóinak a száma 24086 fő, 1960-ban 28668, 1970-ben 32100, 1980-ban 36900, 1989-ben 40765 fő volt. De a lakáshelyzet, az oktatás-művelődés, a sajtótermékek, a rádió- és tv-előfizetők statisztikájának alakulása stb. is azt mutatja, hogy az elmúlt négy évtizedben nemcsak a lakosság lélekszáma gyarapodott, hanem a város lakott területe is megduplázódott.
A gazdasági és társadalmi változások nyelvi-kiejtésbeli síkon is éreztették hatásukat: ez pedig a nyelvjárási sajátságok visszaszorulásában és a (helyi) köznyelviség erősödésében mutatkozott meg. A köznyelv hatása – a szövegfelvételek tanúsága szerint – egyes nyelvjárási sajátságokra erősebb, másokra gyengébb. Ilyen az ă, az ä, az ę, az ly hang, valamint a kettőshangzók (óu, őü, ei) visszaszorulása, vagy pl. a meg-igekötő g eleme csak részletesen hasonul az utána következő ige szókezdő mássalhangzójához (tehát mëkfog és nem mëffog) stb. A jelenségeket ugyanis a köznyelvet következetesebben beszélők gyakorta csúfolják, így érthető, hogy a városi köznyelvben is csak diszkrét formában, szórványosan hallhatók.
A zárt ë valamennyi beszélő ejtésében továbbra is fellelhető, szinte jellemezni lehet vele a város regionális köznyelvi kiejtését. Nem csoda, ha a példaanyag itt a legbőségesebb (ëtyszërű, fëlëtt, mëgyëk). Változott a helyzet az egyes hangok előfordulásának a terén is: ilyen az ö használatának megnövekedése: fölépítés, körösztül stb. Azok a beszélők, akik egyébként következetesen ejtik a zárt ë hangot, időnként át-átváltanak a szerintük köznyelviesebb ö-zésre (és nem a nyílt e-zésre!). Ugyancsak gyakoribb a j jelentkezése is: ijjen, Sojmos stb.
A változások vizsgálata általában azt mutatja, hogy gyorsan fogy a tájnyelvet beszélők száma: egyre több lesz az egyesnyelvű (aki csupán a regionális köznyelvi változatot ismeri és használja), és a kettősnyelvű (aki a nyelvjárásán kívül megérti és beszéli a köznyelvet is). Ez utóbbiak a nyelvjárási változat mellett képesek bármikor kódot váltani, és nyelvhasználatukat a beszédhelyzethez igazítani. Az egyesnyelvűek helyi köznyelvisége kiegyensúlyozottabb, közelebb van a normatív változathoz, a kettősnyelvűeké viszont távolabb áll tőle, és használatában is ingadozóbb. A regionális köznyelviség elkülönítése a köznyelvtől és a nyelvjárásoktól, valamint a közöttük lévő nyelvhasználati sáv nyelvváltozat jellegének az igazolása még további feladat.
Bárczi Géza a nyelvjárási sajátosságok fokozatos háttérbe szorulásáról. A magyar nyelvjáráskutatás időszerű feladatai című előadásában 1954-ben így nyilatkozott: „...a nyelvjárás visszahúzódásának vizsgálata a gazdasági s társadalmi átalakulás idejében szinte a levésben, történésben megfogható folyamat, mely nem is halasztható, mert a ritka alkalom elmúlik..., és elvész a tudomány számára...”
A belső nyelvváltozatok rendszere
Normatív nyelvváltozatok (össztársadalmi szinten):
irodalmi nyelv (főleg írott): szépirodalmi nyelv, esszényelv, értekező próza, sajtónyelv stb.
köznyelv (főleg beszélt, közösségi célú): színpadi nyelv, pódiumnyelv (szónoki), katedranyelv (tanári beszéd), regionális köznyelv, utcai nyelv stb.
Területi nyelvváltozatok (népnyelv; főleg szóbeli):
nyelvjárástípusok
helyi nyelvjárások
Társadalmi nyelvváltozatok (csoportnyelvek):
szaknyelvek (főleg foglalkozások szerinti, írott és beszélt változatok): szaktudományos és műhelynyelvek, kismesterségek nyelve stb.
hobbinyelvek (szabadidőben űzött foglalatosságok, szórakozások nyelve): sportágak, játékok nyelve stb.
életkori nyelvváltozatok (az egyéni szocializációs folyamat szakaszaiban): gyermeknyelv, diáknyelv, ifjúsági nyelv stb.
argó (tolvajnyelv, jassznyelv, szleng)
Normatív nyelvváltozatok (össztársadalmi szinten):
irodalmi nyelv (főleg írott): szépirodalmi nyelv, esszényelv, értekező próza, sajtónyelv stb.
köznyelv (főleg beszélt, közösségi célú): színpadi nyelv, pódiumnyelv (szónoki), katedranyelv (tanári beszéd), regionális köznyelv, utcai nyelv stb.
Területi nyelvváltozatok (népnyelv; főleg szóbeli):
nyelvjárástípusok
helyi nyelvjárások
Társadalmi nyelvváltozatok (csoportnyelvek):
szaknyelvek (főleg foglalkozások szerinti, írott és beszélt változatok): szaktudományos és műhelynyelvek, kismesterségek nyelve stb.
hobbinyelvek (szabadidőben űzött foglalatosságok, szórakozások nyelve): sportágak, játékok nyelve stb.
életkori nyelvváltozatok (az egyéni szocializációs folyamat szakaszaiban): gyermeknyelv, diáknyelv, ifjúsági nyelv stb.
argó (tolvajnyelv, jassznyelv, szleng)
Balázs Géza koordináta-rendszere a társadalmi és nyelvjárási beszéd összetevőjeként mutatja a regionális köznyelviséget
Tanulmánygyűjtemény a regionális köznyelviségről
Kiss Jenő lineáris rajza köztes átmenetnek tekinti a regionális köznyelvet
