Az első nyelvtanok
Az első nyelvtanok
Sylvester fő műve 1541-es Újtestamentum-fordítása mellett az 1539-ben Sárvár-Újszigeten Nádasdy Tamás pártfogásával megjelent nyelvtana, a Grammatica Hungarolatina. A szerző cél-nyelve ebben is a latin, az egyes latin jelenségekhez fűzött részletes magyarázatokból azonban a magyar nyelv sajátságai is kirajzolódnak. Képet kaphat az olvasó Sylvester helyesírás-felfogásáról, a magyar nyelv alaktanának szabályokba foglalása kapcsán tett megjegyzéseiből pedig megismerhetjük stilisztikai nézeteit is. Számos új műszó található a nyelvtanban, amelyeknek értékét nem csökkenti, hogy többségük szolgai tükörfordítás, amely nem állta ki az idő próbáját.
Sylvester kor- és pályatársa, Dévai Bíró Mátyás Orthographia Ungarica című munkájában (? 1538, a legkorábbi fennmaradt kiadás 1549-ből való), amely először ad összefoglalást a magyar helyesírás szabályairól, a kiejtés szerinti írás elvét követte. A szerző a nyelvjárások hangtani eltéréseinek kiegyenlítésére olyan rendszert szerkesztett, amely lehetővé tette egyes betűk vagylagos (é-nek, ill. í-nek; ó-nak vagy ú-nak; ë-nek vagy ö-nek) olvasását, így alkalmazható volt eltérő nyelvjárásokból való szövegek egységes írásképet adó megörökítésére.
A magyar művelődés akkori helyzetében Sylvester és Dévai Bíró tevékenysége visszhang nélkül maradt. A 17. század elejére a körülmények sok tekintetben megváltoztak: a reformáció teret nyert, a hitújítás, majd a hitviták igényelték az anyanyelv tökéletesítését, s ugyanúgy a gyarapodó írásbeliség a szabályozást, az egyöntetűségre törekvést. Károli Gáspárt, miközben bibliafordítását készítette, szakértő segítők egész hada vette körül. Ide köthető a Vizsolyi Biblia későbbi újra-kiadójának, Szenci Molnár Albertnek szellemi indulása is.
Szenci Molnár Albert helyét a magyar nyelvtudomány történetében szótárai és nyelvtana jelölik ki. Legnagyobb hatású műve minden bizonnyal 1607-ben megjelent teljes zsoltárfordítása; Kálvin Institutiójának Bethlen Gábor megbízásából elkészített és kiadott fordítása pedig a magyar teológiai-filozófiai műnyelv megalkotása szempontjából jelentős kezdet. – Szenci Molnár számos kiadást megért szótárai (latin-magyar és magyar-latin először 1604, latin-magyar-görög 1611) a tudományos igényű és később is jeles eredményeket felmutató magyar lexikográfia kezdetét jelentik. Tudománytörténeti jelentőségű vonásuk az is, hogy világosan tükrözik szerzőjüknek a magyar helyesírásról vallott felfogását, és ebből a szempontból a nyelvtan helyesírási rendszerének előfutárai. Szenci Molnárnak nyelvtana (Novae Grammaticae Ungaricae Libri duo, 1610) megírásakor célja már nem a latin nyelv tanulásának segítése volt, hanem egyrészt az, hogy a magyar nyelv leírásával anyanyelvét idegenek számára is hozzáférhetővé tegye, másrészt az, hogy anyanyelvét – mint írja – „a nyelvtan szabályaiba kényszerítse”. – A mű a rendszeres nyelvtan igényével tekinti át a magyar nyelv hang- és alaktanát, és van külön mondattani fejezete is. Szerzője jelzi a helytelennek tartott, kerülendő változatokat is a jelenségek leírása mellett. Ugyancsak itt találkozunk az úgynevezett protestáns helyesírásnak a 16. század végére kialakult, több ponton még vagylagos megoldásokat alkalmazó, de rendszerezett áttekintésével.
Szenci Molnár Albert – elődeitől eltérően – hatni tudott műveivel. Levelezéséből kitetszik, hogy nyelvtanát nagy várakozás kísérte már az írás idején. Szótárai összesen öt kiadást értek meg, a zsoltárfordítások kiadásának pedig se szeri, se száma. Ezeken keresztül munkássága a protestáns művelődésnek a legutóbbi időkig ható részévé vált.
Révai Miklós magyar nyelvtankönyve (1803–1805)
