A második világháború után
A második világháború után
A második világháború és az azt követő, évtizedekig ható hidegháborús időszak megint súlyos visszaesést eredményezett a magyar nyelv külföldi oktatásában, számos korábban létrejött kapcsolat szakadt meg, oktatói állások maradtak betöltetlenül, intézmények szűntek meg, s mivel sokhelyütt olyan magyar szakemberek és oktatók dolgoztak az egyetemeken, akik nem vállaltak közösséget a magyarországi viszonyokkal, gyakorta politikai okok miatt vált lehetetlenné az értelmes szakmai munka. Különösen igaz ez az Egyesült Államokra, ahol a legtöbb egyetemen (Columbia University, Indiana University, Ohio State University, Rutgers University stb.), valamint szinte minden más iskolatípusban (a hétvégi iskoláktól a felső-középfokú „highschool”-okig) egészen a nyolcvanas évek elejéig Magyarország segítsége nélkül kellett dolgoznia az oktatóknak.
A hetvenes és nyolcvanas évek során valamelyest újabb lendületet vett a magyar nyelv külföldi oktatása, az egykori szocialista országok közötti oktatási együttműködési keret (kölcsönös lektorcserékkel, rendszeres vagy alkalmi vendégprofesszori állásokkal) fokozatosan kiegészült az egyes egyetemek által nyilvános pályázatokon kiírt oktatóhelyekkel, a nyolcvanas évek vége óta Nyugat-Európa egyetemeinek döntő többségénél ez a gyakorlat. India, Kína, Japán, Dél-Korea révén újabb országokban indult meg a magyar nyelvoktatás, miközben világszerte folyamatosan bővül a magyar nyelvet oktató egyetemek köre. A külföldiek érezhetően megnőtt tanulási kedvének kielégítésére a nyolcvanas évek vége óta nagyon sok új magyar nyelvkönyv jelent meg, melyek egyre inkább illeszkednek a különböző kiindulási nyelvek, iskolatípusok és tanítási célok alapján egymástól világosan elkülönülő nyelvoktatási formákhoz. A kiterjedt kapcsolatokat, a szakemberek és intézmények sikeres együttműködését idehaza a Nemzetközi Hungarológiai Központ igyekszik összehangolni, kiadványaival segíteni. A folyamatosan változó feltételek, az átmenet időszaka és napjaink gazdasági viszonyai ugyanakkor világszerte érezhetően megnehezítik a hagyományos egyetemi oktatási formák működését, erősítik a magániskolák szerepét a képzésben. Az európai egyesülési folyamat folytatódása, Magyarország kívánt bekerülése az Európai Közösség tagállamainak körébe a magyar nyelv oktatása tekintetében is merőben új feladatokat állít majd. Ezek sikeres megoldásához a meglévő személyi és intézményi hálózat megfelelő kiindulási alapot nyújt. A legújabb összesítés szerint ugyanis jelenleg a világ 32 országának 76 egyetemi részlegében folyik magyar nyelvoktatás, ezen belül 46 intézmény esetében magyarországi oktató tanítja a nyelvet. A legtöbb intézményt Németország (10), Olaszország (9) és Franciaország (6) tartja fenn. Oroszországban 4, Finnországban, Hollandiában és Lengyelországban 3-3 egyetemi intézetben, Angliában, Ausztriában, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Horvátországban, Japánban, Jugoszláviában, Romániában, Svédországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Ukrajnában 2-2, az Amerikai Egyesült Államokban, Belgiumban, Észtországban, Indiában, Kanadában, Kínában, a Koreai Köztársaságban, Macedóniában, Mongóliában, Portugáliában, Spanyolországban és Törökországban 1-1 egyetemen folyik a magyar nyelv tanítása. A fenti felsorolás azokat az intézményeket veszi figyelembe, amelyeken a magyar nyelv valamilyen egyetemi fő- illetve mellékszak részeként hallgatható. Azon intézmények köre, ahol a szakképzés (történettudomány, általános nyelvészet stb.) kiegészítő elemeként, vagy nem egyetemi, hanem népfőiskolai-szabadegyetemi formában több-kevesebb rendszerességgel kínálnak magyar nyelvórákat, a felsoroltaknál sokkal bővebb és részletesebb felmérések híján nem pontosítható.
A Nemzetközi Hungarológiai Központ (Budapest) egyik kiadványa
Gragger Róbert (1887–1926), a berlini egyetem első magyar nyelv- és irodalomprofesszora, a „hungarológia” fogalmánák kidolgozója
