A hozzárendelő szintagma
A hozzárendelő szintagma
A hozzárendelő szintagma két tagja az alany és az állítmány. Közöttük ún. predikatív viszony van, ami azt jelenti, hogy az állítmány segítségével az alanyról megállapítunk valamit. Ez lehet minősítés (cselekvéshordozó és cselekvés: Péter olvas, történethordozó és történés: a levél lehull, tulajdonsághordozó és tulajdonság: a lány szép; stb. viszonya) vagy azonosítás (azonosított és azonos viszonya: Pista a tettes).
A hozzárendelő felfogás szerint az alany és az állítmány egyenrangú felek, kölcsönösen feltételezik egymást, a mondat fő részei, nincs fölérendelt tagjuk. Ábrázolásuk:
A ⇔ Á
A hozzárendelő szintagma tagjainak jellemző a szófaja. Az alany szerepét mindig főnév (a macska alszik) vagy főnévi jellegű szófaj (főnévi névmás: ez jó, ill. főnévi igenév: olvasni jó) tölti be. Az állítmány alapvetően igei természetű. Hagyományosan ugyan háromféle állítmányt különböztetünk meg: igeit (a fiú játszik), névszóit (a fiú diák) és névszói-igeit (a fiú diák volt). A névszói állítmány csak egyes és többes szám harmadik személy, kijelentő mód, jelen idő esetén jelenik meg, tehát: a fiú diák, ill. a fiúk diákok. Ezeknek a feltételeknek bármelyikét megváltoztatjuk, segédigére van szükségünk, amelynek szerepe tulajdonképpen az állítmányi szerepű névszó „igésítése”, azaz felruházása az igeiség tulajdonságaival (funkciója így megfelel az ige idő- és módjeleinek, valamint az igei személyragoknak). Például egyes szám első személyben: én diák vagyok; feltételes módban: a fiú diák volna/lenne; múlt időben: a fiú diák volt. Ebből következően a névszói állítmányt úgy is felfoghatjuk, hogy egy olyan névszói-igei állítmány, ahol a segédigei rész zérófokú, vagyis éppen testetlensége révén értelmeződik az adott rendszeren (paradigmán) belül. Az ige és a névszói-igei állítmány szoros összefüggését az alábbi táblázat szemlélteti:
| Igei | Névszói-igei |
| Pista tanul-0 | Pista diák 0 |
| Pista tanul-t | Pista diák volt |
| Pista tanul-na | Pista diák volna |
| Te tanul-sz | Te diák vagy |
A névszói-igei állítmány segédigéje leggyakrabban a létige szokott lenni, ezen kívül ilyen szerepű a marad ige állapoti jelentésben: Továbbra is barátok maradunk; valamint a múlik ige életkorral kapcsolatos kifejezésekben: János huszonöt éves múlt.
Az alany és az állítmány kapcsolatát az egyeztetés jelzi. Ez szám- és személybeli egyeztetés, mely az állítmányon van jelölve, és az alany irányítja. Az igei állítmány számban és személyben, a névszói-igei állítmány névszói részes számban, igei része számban és személyben egyezik az alannyal. Tehát: én (egyes szám első személy) olvasok (egyes szám első személyű igei személyrag); a fiúk (többes szám harmadik személy) katonák (többes szám) voltak (többes szám harmadik személyű igei személyrag). Mindezek példák az ún. alaki egyeztetésre, azaz amilyen számú és személyű az alany, ugyanolyan számú és személyű az állítmány. Létezik azonban értelmi egyeztetés is, ilyenkor az állítmány nem az alany alakjához, hanem jelentéséhez igazodik, pl. az Egyesült Államok (alakilag többes számú, jelentését tekintve azonban egyetlen dologfogalom) tárgyalásra készül (egyes szám harmadik személyű igei állítmány). Halmozott alanyok esetén előfordul az ún. közelségi egyeztetés is: az állítmány ilyenkor a hozzá legközelebb álló alannyal van egyeztetve: az elsőévesek (többes szám) és két másodéves (alakilag egyes szám) vizsgázik (egyes szám harmadik személyű igei állítmány). Természetesen értelmi egyeztetéssel az állítmány többes szám harmadik személyű is lehet: Az elsőévesek és két másodéves vizsgáznak. Ha több különböző személyű alanyt halmozunk, a szabály az, hogy az állítmány személyben mindig a legkisebb sorszámú alanyhoz igazodik, tehát: Ő és én (harmadik és első személy) elmegyünk (többes szám első személyű állítmány).
