SZÓSZERKEZETEK (Laczkó Krisztina)

Teljes szövegű keresés

SZÓSZERKEZETEK
(Laczkó Krisztina)
A szószerkezetek vagy más néven szintagmák a szavaknál magasabb, a mondatnál alacsonyabb szintű egységei a nyelvnek. Fajtáikkal, felépítésükkel, jellegzetes tulajdonságaikkal – általában a mondattan részeként, de attól el is különülve – a szintagmatan foglalkozik.
A szószerkezeteket meghatározni, valamint más nyelvi egységektől elkülöníteni elsősorban három fontos jellemző alapján lehet. 1. A szintagma mindig két önálló, tehát nem viszonyszói értékű szó kapcsolata. Az önálló szavak az alapszófajok, melyek fogalmi jelentéssel bírnak, alapvetően toldalékolhatók, és mondatrész szerepet töltenek be. Ezek különféle mondatbeli kapcsolatai a szószerkezetek: Pista dolgozik, szépen ír, könyvet olvasni, széna vagy szalma stb. A viszonyszók, melyek járulékos jelentésűek, toldalékot többnyire nem vehetnek fel, és mondatrészszerepet nem töltenek be, vagy nem kapcsolódnak a mondat más szóalakjaihoz, (módosítószók: talán, persze stb., illetve a kötőszók: és, tehát, hogy stb.), vagy úgy kapcsolódnak össze egy valódi szóval, hogy csak formailag alkotnak szintagmát, ám jelentésüket és funkciójukat tekintve morfológiai jellegű szerkezetek, azaz tulajdonképpen egy szóalaknak felelnek meg – például a névutós szerkezet (asztal alatt) funkciója a ragos névszóénak felel meg (asztalon). Az ilyen viszonyszókat (névelő, névutó, igekötő, segédige) álszónak nevezzük, valódi szóval alkotott szerkezetüket pedig álszintagmának, s elhatároljuk őket a valódi szószerkezetektől. 2. A szintagma nemcsak egyszerűen két szó fogalmi jelentését tükrözi, hanem kifejezi a két fogalom viszonyát is, tehát bizonyos általános viszonyt is; másképp fogalmazva: a szerkezet formájának saját viszonyjelentése van. A fát vágni szószerkezet esetében ez a cselekvés és a cselekvés irányulásának a viszonya (tárgyas szintagma), a jó tanuló esetében a tulajdonsághordozó és a tulajdonság viszonya (jelzős szintagma), a széna vagy szalma szerkezet pedig azt fejezi, hogy a két fogalom között választási lehetőség áll fenn (választó viszony). 3. A szintagma nyelvtanilag mindig megformált, azaz a két fogalom viszonyát különféle nyelvi eszközökkel (ragokkal, névutókkal, jelekkel, kötőszókkal, szórenddel, intonációs eszközökkel) fejezzük ki: levelet ír; ablak alatt állni; az én könyvem; szép lány; ezt a könyvet; csizmában, pirosban; Pista és János; vagy vele, vagy velem.
Fontos jellemzője a szószerkezeteknek az is, hogy a szóval szemben kevésbé statikus nyelvi alakulatok – csupán a nyelvtani megszerkesztésmódjuk az –, vagyis alkalmi egységek, így részben elhatároljuk tőlük az állandósult szókapcsolatokat. Állandósult szókapcsolatnak két vagy több szónak jelentéstanilag többé-kevésbé megmerevedett egységét tartjuk. Szerkezetüket tekintve szintagmák, illetve szintagmacsoportok, ám statikusságuk miatt elkülönülnek tőlük. A kútba esik szerkezet például lehet valódi szintagma, s ilyenkor helyviszonyt fejez ki (A vödör a kútba esett), állandósult szókapcsolatként a jelentése azonban: ’meghiúsul’ (A terv kútba esett).
A szintagmák és az összetett szavak egy része is szoros összefüggésben vannak egymással. Összetételeink jelentős hányadának a szerkezete ugyanis ugyanolyan viszonyítást tartalmaz, mint a szószerkezeteké: fát vág – tárgyas szintagma, favágó (fát vágó) – tárgyas szóösszetétel. Ennek oka az, hogy ezek az összetett szavak vagy ténylegesen szintagmából keletkeztek a nyelvtörténet korai szakaszában, vagy pedig ezek analógiájára jöttek, ill. jönnek létre. Az összetétellé válásban két fontos tényező: a szerkezet jelöletlenné válása (áldozatra kész > áldozatkész), valamint a jelentésváltozás (hat ökör ’adott számú szarvasmarha’ > hatökör ’buta’).
A szintagmáknak a tagok közötti általános jelentésviszonyok és szabályos szófaji-alaki egyezések, ill. különbözőségek alapján három típusát különböztetjük meg: hozzárendelés (Pista ír), alárendelés (könyvet olvasni, jó fiú), mellérendelés (kutya és macska, ő vagy én).

Rácz Endre (1922–1992), a magyar szintaxis kiváló kutatója

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages