A toldalékmorfémák
A toldalékmorfémák
Természetesen nemcsak a tő-, hanem a toldalékmorfémák esetén is megkülönböztetünk alakváltozatokat. Léteznek egyalakú toldalékok, amelyek mindig ugyanolyan formában kapcsolódnak a tőhöz (vagy más toldalékhoz), ilyen például az -é birtokjel (apám-é), a -k többesjel (ajtó-k) vagy az -ig viszonyrag (ház-ig). A többalakú toldalékok esetében az alaktani eltérés többféle lehet . Eltérhet a magánhangzó hangszíne: ház-ban, kert-ben (mély – magas eltérés); ház-hoz, kert-hez, föld-höz (mély – magas és ajakkerekítéses – ajakkerekítés nélküli eltérés). Lehet eltérés a magánhangzó időtartamában: vár-na, vár-ná; vagy a mássalhangzó időtartamában: kér-t, mos-(o)tt. Különbözhet a toldalék alakja a kezdő rövid magánhangzó meglétében vagy hiányában: fiú-nk, ház-unk; vagy a kezdő mássalhangzó meglétében vagy hiányában: ház-a, kar-ja. Az egyes típusok gyakran kombinálódnak. Az egyes szám harmadik személyű birtokos személyjel alakváltozatai a következők: -a, -e, -ja, -je, tehát a mély – magas eltérés kombinálódik a kezdő mássalhangzó meglétével, illetve hiányával. A feltételes módjel esetén a mély – magas eltérés kombinálódik a magánhangzó időtartam-különbségével: -na, -ne, -ná, -né.
Funkció szempontjából a toldalékoknak három fajtája van: képző, jel és rag.
1. A képző legbelső helyzetű szóelem, azaz közvetlenül a tő után áll, jel és rag csak utána következhet. Megváltoztatja a szó jelentését, új szótári szót hoz létre, új ragozási sort (paradigmát) indít el. Például a halász szavunkban a hal alapszóból az -ász képzővel foglalkozásnév jött létre; a foltoz esetében a -z képző megváltoztatja az alapszó szófaját (a folt főnévből ige lett), jelentése pedig ‘az alapszóban megnevezett dologgal ellát’, vagyis foltoz = ‘folttal ellát’. A képző tehát meghatározza a szófajiságot. Vannak szófajtartó képzők, vagyis az alapszó és a belőle képzéssel létrejött származékszó szófaja azonos: hal-ász (főnévből főnév), olvas-gat (igéből ige); és vannak szófajváltó képzők, azaz a képző más szófaji osztályba helyezi az alapszót: folt-oz (főnévből ige), tanul-ás (igéből főnév), szép-ség (melléknévből főnév), ír-ni (igéből igenév). A képzők közös sajátossága az, hogy megtűrnek maguk mellett másik képzőt, vagyis egy szóalakban több is lehet belőlük: zongorá-z-gat-va (a -z igeképző ‘valamilyen hangszeren játszik’ jelentésben, a -gat gyakorító képző; valamint a -va határozóiigenév-képző).
2. A jel közbülső helyzetű szóelem, azaz állhatnak előtte képzők, utána pedig a rag található. Jelentésmódosító szerepe van, ami azt jelenti, hogy új szótári egységet nem hoz létre, hanem a szó fogalmi jelentését valamilyen nyelvtani jelentésmozzanattal (idő, mód, többség, birtoklás) egészíti ki. Ebből következően szófajváltást nem okoz, sőt csatlakozása már megakadályozza a további szófajváltást: a halász-ok szóalakban a -k többesjel után már nem következhet képző, így a jel mintegy kiemeli a szófaji jelleget. A jel megtűr maga mellett más jeleket, tehát lehet egy szóalakon belül több jel, de szófajonként meghatározott módon. Több névszójel megjelenhet a szóalakban: tanár-ok-é (a -k többesjel és az -é birtokjel), nagy-obb-ik (a -bb fokjel és az -ik kiemelő jel). Az igelakok esetében azonban egyszerre csak egy jel lehet jelen, vagy az időjel, vagy a módjel: olvas-ott (a múlt idő jele), olvas-na (a feltételes mód jele).
3. A rag szóalakzáró morféma, azaz a képző és a jel után áll, semmilyen más szóelem nem követheti. Egy szóalakban csak egy lehet belőle. A rag alapvetően a mondatbeli viszonyítás jelentésmozzanatának a kifejezője, azaz kijelöli a szavak mondatrész szerepét: a szobá-ban könyv-et olvas – a -ban rag helyviszonyt jelöl, a -t rag tárgyviszonyt, így a szobában az olvas alaptag helyhatározója, a könyvet a tárgya.
Az igei személyragok egyeztetést is kifejeznek: az én olvasok alany-állítmányi szerkezetben az én személyes névmással kifejezett alany egyes szám első személyű, ehhez igazodik az igei állítmány személyragja, tehát egyes szám első személyű lesz: olvas-ok. Természetesen az egyeztetést általában nemcsak ragok fejezhetik ki, hanem bizonyos jelek is, például a birtokos személyjelek: az én könyvem, vagy a többesjel is: a lányok szépek.
Egy szófajtípus monográfiája
A szótő és a toldalékmorfémák kapcsolódásakor a szóelemek között gyakran megjelenik egy általában rövid magánhangzó, amely nem szerves része a toldalékoknak: (ház)-a-(k)-a-(t) vagy (néz)-e-(get)-e-(k). Ezeket a hangokat elő- vagy kötőhangzóknak nevezzük, és a toldalékhoz tartozónak vesszük, tehát: ház-ak. Az előhangzó nem morféma, hiszen nincsen jelentése, esetenként jelentésmegkülönböztető szerepe lehet csak: havasok főnév: A nagy havasok között jártunk; havasak – melléknév: A háztetők havasak. Megjelenését elsősorban a hangkörnyezet, a fonetikai jólformáltság indokolja: *kulcst ~ kulcsot.
