Az Anjouktól a mohácsi vészig
Az Anjouktól a mohácsi vészig
A 14–15. század magyar művelődését az európai kultúrához való szoros kapcsolódás jellemzi. Az egyházi liturgiában egyre nagyobb szerephez jut az anyanyelv. A nemzeti nyelven való éneklés – legalábbis a húsvéti szertartás keretében – az osztrák–német–cseh adatok után hamarosan, a Zsigmond-kori Magyarországon is jelentkezik. Az istentiszteletek során (az 1433-ból ránk maradt Laskai Sorok tanúsága szerint) magyar nyelvű fohász is elhangzott.
A korszakra jellemző humanista szellemiség nem sokat várat magára hazánkban. Jelei a virágzó (és a középkori vallásos szellemiséghez kötődő) kolostori irodalomban is mutatkoztak. A fordítók fokozatosan kilépnek a személytelenségből: szükségesnek tartják, hogy megnevezzék magukat, és olykor munkájuk külső körülményeiről is tudósítanak. Emellett megjelenik a világi költészet is. Históriás énekek és a szerelmi líra első virágai jelzik ezt az irányt.
Az ómagyar kor második szakaszának írásbeliségéről némi általánosítással elmondható, hogy a kódex méretű magyar nyelvű szövegek jellemzik, így aligha véletlen, hogy ezt az időszakot a kódexek korának is nevezik. Természetesen az Árpád-kor ismert kisebb szövegemlékeinél terjedelmesebb magyar nyelvű szövegek már a megelőző századokban is voltak: kellett lenniük. A Königsbergi Töredék és Szalagjai egy hosszabb magyar nyelvű írás fennmaradt részletei, de egy még nem teljes egészében magyar nyelvű kódexból valók. Nagyobb összefüggő magyar szövegek azonban a hittérítés eredményességéhez is szükségesek voltak, és a liturgia tanító részéhez nélkülözhetetlenek lehettek legalábbis bizonyos szentírási helyeknek a magyar fordításai. Ezek meglétére utalnak a későbbi kódexeink egyes helyei, amelyeknek a nyelvi állapota jóval archaikusabb, mint az őket körülvevő szövegeké. Egyes imádságokra a kereszténység kezdete óta szükség volt magyarul. Az Angyali üdvözlet első ismert megfogalmazását a fent említett Szalagok tartalmazzák, de megállapításunkat ugyancsak jól példázza a Müncheni Kódex Miatyánk-szövege, amely nyelvileg jóval régiesebb, és több jelensége elüt kora nyelvétől. A korai és kései ómagyar kor határán keletkezett az egyetlen teljesen magyar vonatkozású kódexünknek, a Margit Legendának az első – sajnos elveszett – magyar nyelvű fordítása. Az elmondottak azonban egyáltalán nem csökkentik annak a megállapításnak az érvényét, hogy a 14. századtól a 16. század elejének az írásbeliségére a kódexirodalom a jellemző.
Pesthi Gábor Wij Testamentum magijar nijeluen (Bécs, 1536) c. művének címlapja
