A fordításirodalom
A fordításirodalom
A kolostorok intenzív irodalmi tevékenységének köszönhetően fellendült a különféle témájú vallásos szövegek (Szentírás-részletek, legendák, elmélkedések stb.) fordítása, másolása. A lefordított szövegek egy-egy rend különböző kolostoraiba, más-más nyelvjárást beszélő másolók, diktálók kezébe kerültek. Ez a tény a fennmaradt nyelvemlékek bizonyos mértékig keveredett nyelvi állapotához vezetett. Sokkal lényegesebb azonban ennél, hogy az ilyen módon „vándorló” szövegek óhatatlanul egy egységesülő irodalmi nyelv kialakulása irányába hatottak. Igen jellemző például a huszita helyesírásnak az alkalmazása a ferences eredetű kódexekben. (A ferenceseknek magyarországi megjelenésüktől, az 1228 körüli évektől fogva igen nagy szerepük volt a magyar anyanyelvi kultúra megteremtésében. Jelentőségben a domonkosok voltak hozzájuk foghatóak.)
A vallásos szövegek ünnepélyességre törekvő stílusát szolgálta a képzők halmozása. Így született a fényes helyett a fényességes, a bölcs helyett a bölcsességes, továbbá a fehérséges, magasságos, édességes, dicsőséges, illetőleg a szorgalmasság, kényelmesség, tiszteletesség stb.
A Szentírás fordítása nehéz probléma elé állította a szerzeteseket: a téma megkövetelte a szöveghű, pontos, lehetőleg szószerinti fordítást. Ez a nyelvtani szerkezetnek a hű másolását sugallta – olykor akár a magyar nyelv szellemével szemben is. Érdemes megfigyelni, hogy ugyanannak a szövegnek a tolmácsolása milyen más megoldásra talál, ha nem a szakrális szöveg pontos visszaadása, hanem egy példabeszéd, elmélkedés keretében való előadása a cél. Az igealakok használata jó alkalmat ad a különböző fordítók, eltérő fordítási célok és más-más nyelvi megformálások összehasonlítására. A Bécsi Kódex több ószövetségi könyvet tartalmaz, az első fennmaradt bibliafordításunknak, a Huszita Bibliának a része. Fordítója az esetek túlnyomó többségében ragaszkodik a Vulgata latin szövegének az igeidő-használatához. A Guary Kódex elmélkedéseket tartalmaz, de megtalálható benne a Judit könyve is. Ennek a magyarra ültetője egy, a Bécsi Kódex-szel párhuzamos helyen, ahol a Judit Könyvének a szövege példázatként fordul elő, bátran eltér a latin coniunctivustól: Bécsi K.: „parancsolá, hogy eresztené azt [tudniillik Holofernész fejét] ő zsákjába” : Guary K.: „ës parancsolá, hogy az köntös ujjába vesse”. Ugyanilyen eltéréseket találunk a latin participiumoknak a fordításában is: Bécsi K.: „Ës kivëvén a zsákból Holofërnésznek fejët mëgmutatá azoknak” : Guary K.: „Ës kivëvé Holofërnésznek fejét, ës nekik mëgmutatá.” Világosan kirajzolódik továbbá, hogy a szenvedő igeragozás önmagában nem, de a magyar szemlélet szerint túlhajtott használata mindenképpen latin hatással magyarázható: Bécsi K.: „a halottak közibe számláltattak” : Guary K.: „magokat számlálták halottak közibe.”
Galeotto a magyar nyelvhasználatról
„Vannak ott tehát muzsikusok és gitárjátékosok, akik az asztalnál gitárkísérettel hazai nyelven adják elő hősi énekeiket... A magyarok tehát, akár nemesek, akár parasztok, csaknem egyformán használják a szavakat, minden különbség nélkül beszélnek, tehát ugyanaz a kiejtés, ugyanazok a szavak, hasonló a hangsúly, akárhol is vannak.”
Galeotto Marzio: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae
„Vannak ott tehát muzsikusok és gitárjátékosok, akik az asztalnál gitárkísérettel hazai nyelven adják elő hősi énekeiket... A magyarok tehát, akár nemesek, akár parasztok, csaknem egyformán használják a szavakat, minden különbség nélkül beszélnek, tehát ugyanaz a kiejtés, ugyanazok a szavak, hasonló a hangsúly, akárhol is vannak.”
Galeotto Marzio: De egregie, sapienter, iocose dictis ac factis regis Mathiae
A Czech-kódex 43. lapjának hasonmása (1513.)
Az egységesülő nyelvi norma jele, hogy kódexeink olyan szavakat, amelyek a nyelvterületnek csak egyik vagy másik tájára jellemzőek, a fordítók nyelvjárási hovatartozásától függetlenül kizárólagosan használnak. Korabeli zsoltárfordításainkban így például ‘talál’ jelentésben csupán a lel, ‘felhő’ jelentésben a felleg szerepel.
A kései ómagyar kor nyelvi anyagában azonban nemcsak egyházi eredetű, vallásos emlékek találhatók, hanem világi jellegű eredeti magyar szövegek is tartoznak közéjük. Az iskolák útján is terjedő normajelenségek erősségére utal, hogy például egyes mellékmondatokban a latinos igeidőhasználat ezekben a forrásokban is megtalálható, amint egy 1530-ban írott levél mutatja: „azt mondja, hogy të kegyëlmed ... jó summa pínzt adott volna.” Az egységesülő köznyelvnek azonban még más forrása is lehetett. A Galeottótól vett idézet eleje úgy is értelmezhető, hogy a királyi udvarban megvolt a lehetőség arra, hogy megkezdődjék egy egységes irodalmi és köznyelv kialakulása.
A pusztaszeri monostor romjai a századfordulón
