Szépírók és grammatikusok
Szépírók és grammatikusok
A nyelvművelő mozgalom a legnagyobb hullámokat természetesen a szépirodalom terén vetette. A felvilágosodás korában, de jórészt még a reformkorban is a szépírói és a nyelvművelő tevékenység még alig vált szét, írók és grammatikusok részben egy személyben, részben vállvetve, azonos törekvések jegyében munkálkodtak. Irodalomfejlesztő és ehhez szorosan kapcsolódó nyelvművelő munkájukat számos, egymással jórészt konvergensen ható elv irányította.
A nagy nyugati nyelvek ideálisnak tartott nyelvi-irodalmi értékeit fordítások révén gondolták leghatékonyabban a nemzeti nyelvbe átemelni, mintegy ezáltal kikényszerítve a gyorsan változó világ s egyúttal a szélesebb műveltség elemeinek, fogalmainak a magyar nyelvi kifejlesztését. A magyar felvilágosodásnak főként a korai szakaszában az elsősorban németből, továbbá franciából, de olaszból, latinból való fordítások is egyre nagyobb számban jelentek meg mindenekelőtt a szépirodalom szintjén, de a tudományos irodalom terén is szélesebbre táródott ez az igény. Emellett persze a kor nyelvművelői a magyar nyelv saját értékeit is felszínre hozni, a közgyakorlat számára elérhetővé tenni igyekeztek. A nyelvgyarapításnak gazdag forrását látták az élő népi nyelv orális irodalmi jellegű termékeiben. A nyelvi-irodalmi népiességnek a felvilágosodással kezdődő irányzata még a reformkorban is erősen hatott; Kölcsey Ferencnek „Nemzeti hagyományok” című tanulmányában (1826.) a népiesség eszmeiségének valóságos szintézise jelenik meg. Ide kapcsolódik a régi magyar irodalom nyelvi és esztétikai értékeinek megbecsülése is. Már a felvilágosodás korában nagy becsben állott és követendő példaként szolgált Szenczi Molnár Albert, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós nyelvművészete, s a régi nyelv elemeinek felújítása később, a nemzeti irodalmi romantika kivirágzásában is fontos szerepet kapott.
Az anyanyelv ügye iránti fokozódó érdeklődés a kimondottan nyelvészeti érdekű munkálkodást is korábban sohasem látott mértékben lendítette föl. Már a felvilágosodás korában a nyelvtanok tucatja jelent meg, köztük olyan kiváló művek, mint a Debreceni Grammatika vagy Gyarmathi Sámuel „Magyar nyelvmester”-e. A széles körűen megindult szógyűjtés főként később, a reformkor jeles szótárainak egymást követő sorában emelkedett tudományos rangra és egyúttal közhasznú nyelvgazdagító tényezővé. Olyan formátumú nyelvészek indították el jórészt hosszúra nyúló működésüket, mint a történeti nyelvészetnek nemcsak magyar, de részben európai előfutára, Révai Miklós, vagy mint elsősorban az élő nyelv kiváló búvára, Verseghi Ferenc. De nyelvi nézeteinek széles körű, magas színvonalú kifejtése emelte a magyar felvilágosodásnak nemcsak általános vezéralakjává, hanem egyik legkitűnőbb nyelvészévé magát Kazinczyt is. A nyelvi érdeklődés fokozódásának egyik vetületeként indult meg nálunk a nyelvrokonság kutatása, Sajnovics János és Gyarmathi Sámuel úttörő munkálkodásával.
Bárótzi Sándor nyelvvédő röpiratának címlapja
