A nyelvújítás
A nyelvújítás
Annak a hatalmas méretűvé dagadt nyelvi mozgalomnak, amely a magyar felvilágosodásban gyökerezett, anyanyelvünk életének, fejlődésének több részterületén is meglett a maga korszakos jelentőségű és a korábbiakhoz mérten új távlatokat nyitó eredménye.
Leglátványosabb hatása kétségkívül a szó- és kifejezéskészlet igen nagy mérvű gyarapításában, megújításában jelentkezett. Ez az a nyelvi folyamat, amelyre elsősorban szokás a nyelvújítás megjelölést használni. A felvilágosodás magyar nyelvművelői mindenekelőtt abban látták nyelvünknek részben a nagy nyugati nyelvektől való elmaradottságát, részben a korabeli magyar élet rohamos fejlődését nem megfelelően követő, kifejezni nem képes voltát, hogy a szellemi és az anyagi műveltség tömérdek fogalmára egyszerűen nem volt megfelelő, sőt sokszor egyáltalán számbajöhető, konkrétan felhasználható magyar szavunk. Jól látták, hogy a nemzeti felemelkedésnek, a műveltség javai birtokbavételének az anyanyelv az alapvető fontosságú eszköze, s kifejezéskészletében való elmaradottsága nemcsak a szépirodalomban, de a tudományokban, művészetekben, politikában, közigazgatásban, gazdasági életben, technikában stb. is az előrehaladás súlyos gátja. A politikusok, természettudósok, a műszaki gyakorlat szakemberei stb. is jól értékelték ezt az igényt, de persze elsősorban a humán szellemi élet képviselőire, írókra, grammatikusokra hárult az a feladat, hogy e nyelvi nehézségeken alkotó, nyelvgyarapító módon: új szavak, kifejezések formálásával, közismertté tételével segítsenek. Az a szóalkotó mozgalom, amely ennek jegyében nálunk néhány évtized alatt kibontakozott, európai viszonylatban is páratlan jelenséggé fejlődött, e tekintetben hozzánk legföljebb a cseh nyelvújítás mérhető némiképpen.
A nyelvújítók az új szavak megalkotásában általában a felvilágosodás nyelvi eszmerendszerének megfelelően fordításokból merítettek, és hozták létre a különféle szókategóriákat. Idegen nyelvek szavait jelentésüket szó szerint lefordítva tették át magyarra (ezek az úgynevezett tükörfordítások): anyag < latin materia, pincér < német Kellner, álláspont < ném. Standpunkt, befolyás < német Einfluss stb. Nyelvjárási szintről addig nem ismert tájszavakat emeltek közhasználati rangra: csapat, hullám, meder, barangol, hanyag stb. Régi, részben már kihalt szavakat újítottak föl: bakó, fegyelem, lomb, hős, vezekel stb., és részben téves olvasat eredményeképpen elváltoztatott alakkal több régi személynevet is fölelevenítettek: Zoltán, Géza stb.
Szóalkotásaik módjai is nagyon változatosak voltak. Igen sok szót csináltak különféle képzésekkel: huzal, dereng, vonul, nőies, állítólag stb. Ennek a szóalkotási módnak mintegy az ellentéteképpen hosszabb, rendszerint képzett szavakból rövidebb alakot, úgynevezett „gyököket” vontak új szóként: cikk < cikkely, perc < percenet, árny < árnyék, cím < címer stb. A nyelvújításban növekedett óriásivá a korábban a magyarban nem túlságosan gyakori összetett szavak száma: szemüveg, bérkocsi, pénztár, népszerű, vérszegény stb. (sok idegen mintára). Főként a hosszabb összetett szavakat divat volt alakilag összerántani: elnök < elöl + ülnök, lég < levegő + ég, könnyelmű < könnyű + elméjű stb. – E nyelvújítási alkotások egy jelentékeny része alkalmazkodott a korábbi, természetes úton keletkezett szóalkotási módokhoz, s így nyelvészeti szempontból kifogástalannak, „szabályosnak” minősült. Igen sok volt azonban közöttük az anyanyelvünkben addig szokatlan, erőszakosnak, csinált ízűnek ható alkotás. Közöttük szép számmal szerepelnek a korábban sohasem élt „gyökök”: csáb, dics, szenv, sáv stb., valamint a képzőként addig nem ismert, szóvégekből elvont s nemegyszer csinált gyökhöz hozzátett képzők: -onc/önc: tanonc, kegyenc; -ma/me: érme, játszma; -lat/let: véglet, üzlet; -da,/de: jár-da, nyomda; stb. A nyelvújítás szóalkotásának volt számos, kifejezetten torzszülött túlhajtása is. Legmesszebbre e téren talán Bartzafalvi Szabó Dávid ment, aki például a magyar bölcselet műszavai között ilyeneket kreált: emlétség ‘emlékező tehetség’, mindnyájós ‘általános’, istenédmény ‘teológia’, tündérítés ‘elvonatkoztatás’, önnözet ‘egyén’ stb.
