FELVILÁGOSODÁS, REFORMKOR; NYELVÚJÍTÁS (Benkő Loránd)

Teljes szövegű keresés

FELVILÁGOSODÁS, REFORMKOR; NYELVÚJÍTÁS
(Benkő Loránd)
Az a mintegy nyolc évtizedet átfogó időszak, amelyet a magyar szellemi élet történetében a felvilágosodás kora és a reformkor néven szokás emlegetni, a magyar nyelv fejlődésében sorsdöntő, meghatározó változásokat hozott. Nem sok túlzással mondhatjuk, hogy ebben a mintegy nyolc évtizedben több történt nyelvünkkel, mint előtte hosszú évszázadokon keresztül.
A változások, amelyek a korszak kezdetétől a végéig végbe mentek, nyelvünk belső rendszerében is lényegesek voltak, az igazán nagy horderejű különbségek azonban elsősorban a nyelvvel kapcsolatos külső történésekben, a nyelv és a társadalom viszonyában, a nyelvnek a korviszonyokhoz, különösképpen a szellemi élethez kapcsolódó függőségében következtek be, melyek természetesen a belső rendszerbeli fejlődésre is visszahatottak. Bár a felvilágosodás korának a történelmi, politikai, társadalmi, szellemi viszonyai sok tekintetben módosultak a rá következő reformkorban, s ez anyanyelvünk sorsának alakulására persze változó jelleggel hatott ki, a két korszakot anyanyelvünk élete szempontjából nem lehet mereven elkülöníteni. Ez a nyelvi fejlődést tekintve tulajdonképpen egységes, töretlen folyamat: ami a felvilágosodás idején megmozdult, elindult és kibontakozott, az teljesedett ki és bizonyos értelemben tetőződött be a reformkorban. Ez az egységes folyamat nyelvünket viszonylagos elmaradottságából lényegében a korabeli fejlett európai nyelvek szintjére emelte.
A 17. század közepe táján anyanyelvünknek alig volt szerepe a hazai szellemi élet magasabb régióiban. Élte a maga társadalmi életét a „nép” körében, mezővárosokban, falvakban, tanyákon. Magyarországnak akkor nem volt igazi szellemi központja, a fejlettebb városok jórészt német ajkú polgárságában a magyar nyelv magasabb szintű használata nem alakulhatott ki. Csak a szépirodalomnak egy viszonylag vékony társadalmi rétegben művelt és ható szintjén jelent meg, némiképpen csiszoltabb formában, de ott is csak viszonylag kevés nagyobb formátumú, nyelvileg is alkotó, hatékony írói személyiség tollán. A közélet egyéb területein, a felsőbb társadalmi rétegekben, a politikában, közigazgatásban, magasabb iskolázásban, a szaktudományi irodalomban stb. a latin és a német nyelv volt az uralkodó; ezek tudása, mindennapi használata nélkül nem is lehetett a közéletben érvényesülni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages